festő és grafikus.
Budapest, 1894 - Budapest, 1941

1912-ben iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára. Ösztöndíjasként Szolnokon Fényes Adolf mellett dolgozott, katonai szolgálata után Olgyai Viktornál grafikát tanult. 1922-ben rendezte első grafikai kiállítását az Ernst Múzeumban. Az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvét magába olvasztó, harsány színezésű piktúrájának kedvelt témája volt a vásár, a cirkusz világa. 1921-23 nyarán Nagybányán járt. 1925-ben a Szinyei Társaság grafikai díját nyerte Savanarola c. rézkarcával. 1928-tól három éven át a római Magyar Akadémián dolgozott, az ún. római iskola egyik jellegzetes képviselője volt. 1931-ben mutatta be Budapesten Rómában festett anyagát, majd ugyanebben az évben Milánóban gyűjteményes kiállítást rendezett, több képe került olasz gyűjteményekbe. 1923-ban a paduai egyházművészeti kiállításon aranyérmet nyert. 1933-ban készült a jászszentandrási római katolikus templom freskója, 1936-ban a szegedi Hősök Kapuja (1945 után lemeszelték), 1938-ban a székesfehérvári Szt. István-mauzóleum és a városmajori templom freskóit festette. 1933-ban állami kis aranyérmet, az 1936-i párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert. 1939-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. A modern magyar festészet, különösen a monumentális piktúra egyik eredeti tehetsége, a két világháború közti időszak ünnepelt freskófestője, hivatalosan támogatott művész volt. Halála után, 1943-ban a Nemzeti Szalonban, 1962-ben az Magyar Nemzeti Galériában, 1963-ban pedig Varsóban, Prágában és Kassán, 1964-ben Székesfehérvárott rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást.