Aba-Novák Vilmos Tanulmányok

1. Aba-Novák Vilmos - II. Szilveszter és Asztrik apát

   1. 

      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A kép vázlat a városmajori plébániatemplom apszis képéhez.

2. Aba-Novák Vilmos - Székely vásár

   1. 

      Aba-Novák vásárképei közül ez a legtágasabb, legmonumentálisabb, az esemény teátrális szépségét is leginkább összefoglaló mű. A nagy lapályt a távolabbi hegyek előterében ellepik az ekhós szekerek. A borvizes kancsókat körülveszik az agyagszínű korsók. A kézmívesség, az anyag és a kedves formák dícsérete ez a kép, a főszereplője a szomjat oltó edény. Nem vetélkedő árusítás helye ez, a portékát kínálni nem kell, nyugodtak, szélesek a mozdulatok, az árusok tartása méltóságteljes, pantomimszerűen stilizált ritmus, komolyság jellemzi a hangulatot. A felhők testesek, fehérek az éles tiszta hegyi levegőben. Felragyognak a székely népviselet ünnepélyes piros-feketéi és a férfiak harisnyanadrágjának fehér posztója. Mint valami lassú tánc ritmusára ringnak az előtér csoportjai, s táncuk kígyóvonala a hattyúfehér templomig vezet.
      MNG

3. Aba-Novák Vilmos - Csíkszeredai vásár

   1. 

      "Aba-Novák minden képe úgyszólván fejest ugrik az életnek embertől, állattól nyüzsgő kellős közepébe. Legszívesebben oda, ahol az a legnépesebben és legtarkábban csődül egybe" - írta Kállai Ernő 1936-ban. Megjegyzése találó a Csíkszeredai vásárra is, melynek több változata ismert. A madártávlatból komponált esemény rutinosan komponált képpé formálódik. A festő telhetetlen mesélőkedvvel vezeti tekintetünket az egyre kisebbekké váló szalmakalapokon át a horizontot lezáró kettős templomtoronyig. Aba-Novák a kép minden tenyérnyi darabját lüktető "életességgel" telíti. A harsány színfoltokban vibráló sokadalomból csak föl-fölvillan egy-egy jelenet, de nem kap hangsúlyt az áthatolhatatlan, lármás tolongásban. A szekereik és portékáik között szinte elvesző vásározók a piactér bármely sarkából nézve ugyanezt az esetleges látványt nyújtanák.
      MNG

4. Aba-Novák Vilmos - Kártyázók

   1. 

      Aba-Novák Vilmos 1929 januárjától ösztöndíjasként 14 hónapon át dolgozik Rómában. Az itáliai élmények, a korareneszánsz és az olasz újklasszicizmus művészetének hatására festészete alapjaiban újul meg. Korábbi finom színtónusait fémes törésű, erős színkontrasztok váltják fel, erőteljesebben hangsúlyozva a formák szerkezeti vázát. Hazatérése után festett új képeit 1931 februárjában mutatja be az Ernst Múzeum kiállításán. “meggazdagodott az élet megismerésével, új motívumok kincseivel, palettája megbővült, az olajfestést felcseréli temperával, hisz látományai felfokozódtak, más színt nyertek, képzelete játékos örömmel csapongóbb lett" – foglalja össze a katalógus bevezetőjében benyomásait Lázár Béla. Aba-Novák itthon új iskolát teremtő látásmódja radikális szakítást jelent a századelő magyar, nagybányai festészetének lírai hangvételével. Mindenkori tárgyához való viszonya egyfajta hűvös távolságtartás, amelynek számára a néhol groteszkbe hajló irónia éppúgy eszköze mint a patetikus monumentalitás.

      A harmincas évek elején, mikor új stílusának legérettebb darabjai születnek, témaválasztásában kiemelt szerepet kap a népéletkép. A népi zsáner a huszas évekre lassanként kiüresedő műfaját Aba-Novák újszerű látásmódja modernizálja. Ami tárgyaiban elsősorban megragadja, az a vidéki élet színpompás felszíne, a falusi vásárok, körmenetek mozgalmas ünnepnapjai. A városi ember kívülállásával, ugyanakkor kimeríthetetlen mesélőkedvvel bontja biztos kézzel felvázolt néhány karakterre, anekdotikus epizódra a nyüzsgő látványt. “Érdekes nézni az arcok játékát, a kezek-lábak mozgását, mert Aba-Novák mesterien, elevenül ábrázolja őket, sokszor csak egy-egy odavetett vonással, hogy úgy mondjuk: az ecsetnek egy-egy fürge fintorával, nem minden íze nélkül a humornak, karikaturisztikus tréfának" – írja Kállai Ernő Aba-Novák népéletképeit elemezve.

      Indulására meghatározó erővel bír Fényes Adolf, akinek tanítványaként 1913-tól tölt néhány nyarat a szolnoki művésztelepen, a magyar életképfestészet alföldi központjában. Bár későbbi Iglón töltött nyarai során is fest néhány impresszionisztikus, fénytelített falusi életképet, saját hangjára a római tanulmányút alatt talál rá. Itt kezdi meg nagyméretű olajképét, a Trattoriát (reprodukálva: Magyar Művészet, 1931, 16). Fordulópont ez festészetében, mert e képpel való küzdelmei során ébred rá, hogy a kívánt színhatásokat csak temperával érheti el, másrészt az olasz kocsmajelenetben lel rá arra a színtérre, amely cirkusz- és vásárképei mellett jellemző helyszínét adják későbbi zsánerképeinek. A Trattoria kocsmajelenetének leszármazottja ilyenformán A Kártyázók is, mely jól illeszkedik Aba-Novák a harmincas évek elején a szolnoki művésztelepen festett életképeinek sorába. Ezek közös jellemzője a viszonylag kis – 40 x 50 cm körüli – méret és a tempera fára való alkalmazása. Az 1932-1933 körül készült, néhány alakos, gyakorta belső térben ábrázolt jelenetek képünkkel tárgyában is rokon darabjai a Kártyázó komédiások, Hamiskártyás, Kurtakocsma, Maxwell cirkusz, Ebéd II, Muzsikus cigány ebédje és a Vak muzsikusok. A térmélység megteremtését is szolgáló székek konstruktív tömegei az említett képek legtöbbjén feltűnnek. Az ötszereplős jelenet kártyapartijának történéseit néhány jól eltalált testtartással és gesztussal érzékelteti. A Kártyázók alakjainak együttesét a képszéleken erős vörös-sárga és mélykék színfoltok élénkítik. Aba-Novák virtuóz technikával vázolja fel a részleteket is, ennek meggyőző bizonyítéka az előtéri székre állított, néhány biztos vonással megformált borosüveg.

      Kiállítva:
      Aba-Novák Vilmos. Műgyűjtők Galériája, Budapest, 1997. kat. sz.: 35. (Reprodukálva)

      Irodalom:
      Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1931. (Lázár Béla bevezetőjével)
      Aba-Novák Vilmos: Vallomás. Magyar Művészet. 1931, 129-136.
      Kállai Ernő: Aba-Novák újabb képei. In: Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. Frankel Szalon, Budapest, 1936. 1-4.
      Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1962.
      B. Supka Magdolna. Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.

       
       

       

5. Aba-Novák Vilmos - Körhinta

   1. 

      A festmény kompozíciós képlete egyszerű: a ponyva alatt kavargó embercsoportot a háttér egyforma, papírmasészerű házai keretezik. Az esti égbolt kékeslilájába szokványos templomtorony símul. A figurák méltóságuktól megfosztott, arc nélküli emberek. A mozdulatok és gesztusok ismétlése, azonossága adja a jelenet pikantériáját. Az ünnepi alkalom zajosságától megilletődött kamaszlányok és ifjó menyecskék, mint szemérmes elsőbálozók, mulatságosan uniformizálódtak: nyársatnyelt tartásuk, párhuzamosan ölükbe ejtett kezük, egymás mellé és mögé sorakozott fejkendőjük fehér háromszöge a távoli házikók monotóniáját ismétli. Ebbe a patyolatfoltba a busa fejű, idomtalan, majomkülsejű kikiáltó lopódzik be. Aba-Novák emberábrázolásának e ragyogó példányát a manipulátorok sunyisága teszi torzzá.
      MNG

6. Aba-Novák Vilmos - Dr. Jajczay János arcképe

   1. 

      Jelezve jobbra fent: Aba-Novák 31. Hátoldalon felirat: Aba-Novák, Jajczay János arcképe, Roma 1930.

7. Aba-Novák Vilmos - Idrányi Tibor arcképe

   1. 

      Szőnyi fotóportréjának öntudatos, ám mégis visszafogott póza jelenik meg Aba-Novák Vilmos háború után festett első karakteres képén, amelynek modellje szintén növendéktárs volt. Idrányi Tibor öltözéke jóval választékosabb Szőnyiénél, a Lavalliére-nyakkendő a festőszerep hagyományos attribútuma, az elegáns mellény és a fekete zsakett pedig a kitűnően hegedülő művész zenészi működésére is utalhat. Az 1919-ben festett képek közül Apja portréja még szecessziós ízeket hordoz, az Idrányi-arckép azonban meghozza a fordulatot, és már a későbbi képek stílusának irányába mutat.6 Korábbi festményein még a kompozíció síkszerű, dekoratív felfogása érvényesül, de fokozatosan a formák leegyszerűsítése és plasztikus tömegekké sűrítése kerül előtérbe. Az ez idő tájt közös műteremben dolgozó fiatal művészek gyakran álltak egymásnak modellt, és Idrányit - emlékei szerint7 - többen, köztük Szőnyi és Korb is, lefestették. Az ínséges időkben ugyanarra a vászonra gyakran több kép került, és ez a mű csak azért menekülhetett meg az átfestéstől, mert Idrányi üres vásznat ajánlott fel érte cserébe. Aba-Novák korai, monumentális festményei a sommázó formaadásra és az erőteljes fény-árnyék kontrasztokra épülnek. Ebben az időszakban gyakoriak az álló, sokszor kifejezetten keskeny formátumú képek, és a portrék között kezdettől fogva kiemelt szerepet játszanak a térdképek. Az előképek közül Ferdinand Hodler hatása Aba-Novák több korai művén felfedezhető, de a tízes években a Műcsarnokban is találkozhatott hasonló felfogású portrékkal, mint például Frank Frigyesnek az 1916-os Tavaszi tárlaton bemutatott, a Művészetben is reprodukált festményével. Az üres, semleges háttér világosabb síkja előtt magasodó sötét ruhás férfiportrék kifejező fej- és kéztartásukkal visszafojtott energiát, várakozó tettrekészséget sugároznak. Az ábrázoltak köre Aba-Nováknál is elsősorban a barátok, pályatársak, illetve családtagok köréből került ki, míg azonban Szőnyire a kettős arcképek-önarcképek maradtak jellemzőek, addig Aba-Novák modelljei műtermi közegben, egyedül maradnak. Képek: 5. FERDINAND HODLER: Férfiportré (Gaston Carlin miniszter portréja), 1905 Kunstmuseum, Bern 6. FRANK FRIGYES: Báró Schönau M. arcképe, 1915 körül. Lappang Jegyzetek: 6 Apja arcképe, 1919. Olaj, vászon; 108 x 98 cm. Magántulajdon. A kép készüléséről: Nagy Imre 1983. 92. 7 B. Supka 1966. 23.

      • Kiállítva: 1962 MNG 8.
      • Irodalom: B. Supka 1966. 23., 100. R: 1. kép; P. Szűcs 1985. 419.
        MNG
        
8. Aba-Novák Vilmos - Akt tanulmány

   1. 

      Aba-Novák 1921 táján sok műtermi aktábrázolást festett, és ezeken a lehető legváltozatosabb beállításokat variálta. Az összefogott formákból felépített emberi test felfogása - ha távolról is - Nemes Lampérth nőalakjaival áll rokonságban. A falnak támaszkodó álló akt sötét tónusú zöldes-okkeres színei, a szélesen felrakott festékfoltok pasztózus traktálása párhuzamba állítható Nemes Lampérth 1916-os Női aktjával, de annak szuggesztív, ám érzelemmentes formaanalízisével szemben Aba-Novák képén a fénykezelés és a figura póza visszafogott pátosszal telíti az ábrázolást. Patkó pedig a gazdag fény-árnyék kontrasztokkal tagolt hátaktot már táji közegbe illeszti, és konkrét cselekvéssel értelmezi a figurát.
      
      Analógiák:
      NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF: Női akt, 1916 MNG 16.
      PATKÓ KÁROLY: Hátakt, 1920. Magántulajdon
      
      Proviniencia:
      Ajándék Szepesházy Kálmántól 1999-ben
      Kiállítva: 1962 MNG 13.
      1997-től DJM állandó kiállítás
      DJM ltsz.: 99.2
      MNG
      

9. Aba-Novák Vilmos - Hanák József arcképe

   1. 

      1922-ben Aba-Novák ismét egy festőkollégát, az akkor még csak 19 éves Hanák Józsefet festette le, aki egy évvel korábban kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Az Idrányi-portré óta eltelt három évben Aba-Novák stílusa megváltozott, az egyre oldottabb fénykezelés jóvoltából arcképein egyre inkább a festői értékek nyertek teret. Aba-Novák képein az időközben külföldre távozott progresszív művészek, a magyar avantgárd előző generációjának a hatása is érezhető. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után emigráló Berény Róbert műtermébe fiatal művészek költöztek be, ősztől Korb Erzsébet és Patkó Károly mellett Aba-Novák is itt dolgozott. A nála hét évvel idősebb Berény a Nyolcak második kiállításának évében festette Weiner Leó arcképét, a hasonló felfogású portrét több mint egy évtized választja el Aba-Novák művétől. Közelebb esik Aba-Novákék színrelépéséhez a Fiatalok működése, a Berénnyel egyidős Uitz Hevesy Iván-portréja nem sokkal korábban, 1918-ban készült. A húszas években Patkó, illetve Korb kiállításáról is beszámoló műkritikus háta mögött redőkben aláomló drapéria húzódik, a vaskos fej félig sötétbe borul. A beállításon túl mindhárom képben közös az elmélyedő, befelé koncentráló lelkiállapot, a lehajtott fejjel ellentétben a felhúzott-szétnyíló karok viszont - akárcsak Idrányinál - aktivitást sugallnak. Berénynél a széles, nagy foltok dominálnak, Uitz képét ritmikusan hullámzó formák tagolják, Aba-Nováknál az érzékenyen modellált felületek taktilis értékei kerülnek előtérbe, de a markáns fény-árnyék effektusok mindegyik esetben heroikussá növelik a figurákat. Képek: 7. UITZ BÉLA: Hevesy Iván, 1918. JPM 8. BERÉNY RÓBERT: Weiner Leó arcképe, 1911. MTA
      
      Kiállítva: 1962 MNG 22.; 1963 Varsó 5.; 1963 Prága 5.; 1963 Kassa 5.
      MNG
10. Aba-Novák Vilmos - Női akt (Akt tanulmány)

    1. 

       A Szőnyi-kör korai műveinek másik fontos vonulatát az aktábrázolások alkotják. A portrészerű vagy kosztümös félalakokhoz hasonlóan a ruhátlan figurák is megjelenhetnek tájban vagy drapériákkal tagolt üres műtermi térben. A képek egyik csoportjában az aktok tektonikus felépítettségükkel a tízes évek kuboexpresszionizmusára jellemző formálásmódot mutatják. Ez a típus elsősorban Aba-Nováknál található meg. Női aktjainak modellje 1921-től kezdődően élettársa és későbbi felesége, Vulkovics Katalin (Kató) lett, akinek dús idomú, erős alakja a hagyományos női szépségeszmény helyett a monumentális formák összhangját testesíti meg. Ez az új felfogás korábban elsősorban a Fiatalok tagjainál érvényesült, Kmetty idealizálástól mentes nőalakjai jól mutatják, hogy a festők nem barokkosan képlékeny hústömegek túláradóan érzéki megjelenítésére, hanem a nagy formák összefogott és szigorú rendjének megszerkesztésére törekednek. Aba-Novák festményein a testek hangsúlyosan plasztikus modellálása szobrászati asszociációkat ébreszt, aktjai Beck Ö. Fülöp előző évtizedben készült robusztus szobraival és reliefjeivel állíthatóak párhuzamba. Az átlós elrendezésű kompozíció jobb térfelén nehéz drapéria egyensúlyozza a monokrómiába hajló tompa földszínekből a világító erejű élfények által kihasított Női aktot, amelyet megcsavart testtartás feszít ívbe, a profilban ábrázolt fej eltűnik a felemelt kar árnyékában. Képek: 11. KMETTY JÁNOS: Női akt, 1917. MNG 12. BECK Ö. FÜLÖP: Fekvő nő, 1912. MNG
       

       GU ltsz.: M-80. 100.
       Ajándék Ernest Zmetáktól 1980-ban
       Kiállítva: 1962 MNG 12.; 1963 Varsó 2.; 1963 Prága 2.; 1963 Kassa 2.; 1980-tól
       GU állandó kiállítás; 1994 Szeged 3.
       Irodalom: B. Supka 1966. R: 4. kép; Molitor 1986. o. n. R: 1. kép; Mlynárik,
       Stefan: Az érsekújvári Művészeti Galéria. Művészet, 1988. 2. R: 41.;
       Zsákovics 1999b. 130.

       MNG
       
       

11. Aba-Novák Vilmos - Hátakt (Ülő akt; Akt tanulmány)

    1. 

       Aba-Novák másik nagy aktképén sem látjuk az arcot, a félig háttal ábrázolt modell teljesen elfordítja fejét a nézőtől. A festményen nem a hátaktokra általában jellemző széles és lekerekített formák, sima felületek érvényesülnek, hanem - akárcsak az előző képen - itt is a vaskos és élesen lehatárolt izomkötegek dominálnak. Az izmok geometrizálóan leegyszerűsített és plasztikusan tagolt tömege figyelhető meg a Fiatalok másik tagjának, Uitznak az egyik hidegtűlapján. A Szőnyi-kör alkotóinál az enteriőrben megjelenő aktok a redukált eszközök ellenére is különböző konnotációkat kapnak: a vörös drapéria a reneszánsz kompozíciókról jól ismert félrehúzott függönnyé válik, és noha a feltáruló látvány csak üres, világos felület, az ilyenkor megszokott tájháttér hiányát érezzük. A historizáló jelleg még jobban érvényeül a Szőnyi-kör többi tagjainál, Szőnyi hasonló témájú képei beállításukkal és díszletezésükkel hagyományosabb mintaképek felé mutatnak. Képek: 13. UITZ BÉLA: Háttal ülő női akt, 1915-1916. Magántulajdon 14. SZŐNYI ISTVÁN: Fekvő női hátakt, 1921. Lappang
       

       Kiállítva: 1962 MNG 14.; 1997 Műgyűjtők 10.
       Irodalom: Aba-Novák 1997. R: kat. 10.; Zsákovics 1999b. 130.; Zsákovics 1999f. 66.

        

12. Aba-Novák Vilmos - Csendélet

    1. 

       Nemcsak a virágok, de már a gyümölcsök is eltűntek Aba-Novák csendéletéről, amely inkább szűkebb enteriőr-kivágatként értelmezhető, mintha a banális szituáció egy nagyobb figurális kompozíció kelléktárának kiragadott részlete lenne. A Neue Sachlichkeit lajstromozó-részletező szenvtelenségével szemben a hétköznapi tárgyegyüttesek felmagasztosításával találkozunk más, külföldi művészeknél is, mint például a Valori Plastici mozgalmához tartozó Giorgio Morandinál, vagy a lengyel Formisták tagjánál, Jacek Mierzejewskinél. Képek: 21. JACEK MIERZEJEWSKI: Csendélet, 1919. Muzeum Narodowe, Krakkó
       MNG
13. Aba-Novák Vilmos - Aktok tájban

    1. 

       Már a korabeli kritikusok is utaltak a klasszicizáló nemzedék alkotásainak kettősségére, a régi mesterek követése mellett az 1910-es évek avantgárdjának örökségére, ami különösen Patkó Károly és Aba-Novák Vilmos korai festményein, grafikáin mutatható ki. Aba-Novák analizáló, a formát és szerkezetet kutató akttanulmányainak egyik első összefoglalásaként készült el Aktok tájban című, szinte monokróm kompozíciója, melynek ismert gazdagabb, több mellékalakos szénvázlata és rézkarcváltozata is. Aba-Novák dombos tájban megjelenő, szobrászi felfogású aktjai szorosan kötődnek az előző évtized aktivista hagyományaihoz, Uitz Béla és Nemes Lampérth József festményeihez, s talán még közelebbi a kapcsolat az 1920-as évek elején itthon tartózkodó, Aba-Novákkal baráti viszonyban álló, művészetére nagy hatást gyakoroló Kmetty János munkáival. A férfi, nő és gyerek hármas csoportja jelenik meg a húszas évek első felében hasonló stílusban alkotó lengyel Raymund Kanelba alvó családot ábrázoló kompozícióján is. Képek: 8. ABA-NOVÁK VILMOS: Aktok tájban (Vázlat), 1921. Magántulajdon 9. RAYMUND KANELBA: Család, 1925. Muzeum Narodowe, Wroc3a
       
       MNG ltsz.: 60.5 T
       Vétel a BÁV Kossuth Lajos utcai fiókjából 1960-ban
       Kiállítva: 1962 MNG 26.; 1962 Szolnok; 1963 Székesfehérvár 2.; 1973 Berlin;
       1978 Tata; 1989 Prága 1.; 1989 Mannheim 69.; 1994 Szeged 2.; 1994 Szolnok;
       1994 Nagykanizsa; 1998 Róma 2.
       Irodalom: 1989 Mannheim Kat. 178. R: 179.; Zwickl 1993. R: 18. kép; 1994
       Szeged Kat. R: kat. 2.
        
       
14. Aba-Novák Vilmos - Golgota

    1. 

       Aba-Novák korai grafikáin gyakran találkozunk bibliai-mitológiai kerettémákba öltöztetett sokalakos kompozíciókkal. A számtalanszor feldolgozott mozgalmas tömegjelenetek közül a művész néhányat kisebb olajváltozatban is megvalósított, de ezeken kívül csak egy-két nagyobb befejezett művet ismerünk. A legjelentősebb darab, a Golgotha a Keresztvitel című tusrajz átalakított, kibővített változata.
       
       DJM ltsz.: 99.4
       Ajándék Szepesházy Kálmántól 1999-ben
       Kiállítva: 1924 Ernst XXX. 105.; 1962 MNG 21.; 1963 Varsó 6.; 1963 Prága 6.;
       1963 Kassa 6.; 1997-től DJM állandó kiállítás
15. Aba-Novák Vilmos - Kompozíció (Eremiták)

    1. 

       A többalakos figurális kompozíciók gyakran jelképes erejű jelenetekké tágulnak. Az 1922-es Golgotha című rézkarc jobb oldalán felbukkanó háromalakos csoport motívumát Aba-Novák már korábban és több változatban is feldolgozta. Az Eremiták megfestésében Aba-Novákot - Fritz Burger Cézanne und Hodler című könyvén keresztül - valószínűleg Ferdinand Hodler Eurhythmie című festményének reprodukciója inspirálta, amely - akárcsak a Proletárokon látható favágó előképéé - megtalálható az először 1917-ben kiadott mű képkötetében.7 A címadás hangzásbeli hasonlósága mellett erre utal a két mű kompozíciójának rokonsága is: Hodler "kellemes ritmusú" képe gazdagon redőzött köntösökbe burkolózó, változatos tartású férfialakokat ábrázol. Képek: 13. FERDINAND HODLER: Eurhythmie, 1895. Kunstmuseum, Bern Jegyzetek: 7 Fritz Burger könyve (Burger 1917) 1919 körül kerülhetett Aba-Novák birtokába. (B. Supka 1966. 23.)
       
       Magántulajdon
       Kiállítva: 1997 Műgyűjtők 1.
       Irodalom: B. Supka 1966. 26.; Aba-Novák 1997. R: 8.

        

16. Aba-Novák Vilmos - Női aktok

    1. 

       Jelezve jobbra lent: Aba-Novák 21. Proveniencia: Proveniencia: Az 1920-as évek első felétől Péterfy Lajos, majd örököseinek gyűjteményében

17. Aba-Novák Vilmos - Fürdetés

    1. 

       jelzés: Aba-Novák 24 bírálat: Reprodukálva: B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos, Corvin Kiadó, Bp., 1966, 8. kép VÉDETT- NO EXPORT

18. Aba-Novák Vilmos - Székely falu- Zsögöd

    1. 

       "Nincs az a mozihíradó, amely fürgébben és változatosabban nyüzsögtetné a látnivalók eleven sokadalmát, mint Aba-Novák piktúrája. ... Nézzük csak, hogy itatják meg itt a patak vizében az ökröket, vagy figyeljük a patak partján trécselő asszonyokat meg a fontoskodó libákat. Jó messzire végig látni a falu utcáján is, fel egészen a hegyig meg a templomig, mégpedig olyan élesen, hogy az ember a szemével szépen elsétálgat a képen széltében-hosszában, látni merre van a járás." Kállai Ernő, a XX. századi magyar műkritika egyik legjelentősebb alakja jellemzi e szavakkal Aba-Novák Vilmos műveit 1936-os kiállításának katalógusában. Nem kétséges, hogy éppen a most aukcióra kerülő festmény ihlette az idézett gondolatokat. Kállaihoz hasonlóan a mai szemlélő is ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy képzeletben bebarangolja az ábrázolt erdélyi tájat, végigsétáljon a feketébe burkolódzó hegyek lábainál ülő falu utcáin, megálljon a zsögödi patakon átívelő deszkahíd korlátjánál és a munkából megtérő asszonyok beszélgetését hallgatva beleszagoljon a közelgő nyári este megenyhülő levegőjébe. A Székely falu zsúfolt, zegzugos kompozíciója, mesélőkedvű tematikája a meghittség, az otthonosság érzetét sugallja, valami nehezen megfogalmazható, archaikus ösztönzést ad nézőjének, hogy hosszú percekig kutassa, a búvóhelyet kereső gyermek izgalmával pásztázza végig szemével a festmény felületét. Minden egyes apró részletből történetet kerekít a szemlélő fantáziája: az egyetlen képben rögzített egyetlen múló pillanat így válik ezer és ezer, szerte és messze nyúló ágra. "Akármihez nyúlok, abból novella kerekedik"- mondta egyszer Aba-Novák, hiszen "nem csak szemem van, hanem ember is vagyok". E művészi hitvallás és a modern festészet minden irodalmiasságot elutasító, témaellenes motívum-centrikussága között látszólag feloldhatatlan ellentét feszül. Mégis, meglepő módon, Kállai Ernő, a legmodernebb irányzatok következetes képviselője, a dessaui Bauhaus egykori tanára és propagátora Aba-Novákot az "új magyar festői kultúra egyik legeredetibb és legérdekesebb" alakjának tartotta. Jól látta, hogy bár anekdotizáló művészi lénye a kizárólagos festőiséget elutasította, képeinek varázslatos tárgyi bősége és tarkasága kivételesen fegyelmezett, szisztematikus komponálással egyesül, művein a színek és formák következetes és virtuóz összefűzése szilárd, statikus összhangzatot eredményez. Aba-Novák festményein az ábrázolt tárgyakon végigfutó színértékeket nem a fény intenzitása determinálja, hanem - revideálva ezzel a térábrázolás klasszikus, illúziókeltő hagyományait - a kompozíció elvont, logikus rendje. Miközben a testek plaszticitása másodlagossá válik, a bátran ütköztetett intenzív színek a képek kolorisztikus összhatását szőnyegszerűvé teszik, dekorativitásukat a végletekig fokozza. Aba-Novák egyik radikális újítása, hogy a feketét és fehéret visszaállította hajdani, az impresszionisták által megbolygatott státuszába: képein a sötét alapból felcsattanó élénk, tompítatlan színeknek a homogén szürke alap ad szilárd foglalatot, ebben a keretben jön létre a foltok logikus, a művész invenciója által megkomponált egysége. Az anekdotikus részletekkel felékített téma tehát autonóm, a valóságtól elszakadó, ha tetszik l'art pour l'art festői formálással bomlik ki Aba-Novák festményein. Kállai Ernő szavai szerint: "a színfoltok közt szerteszét villódzó, széttarkálló eszmecsere vagy csetepaté messzi túllendül az ábrázolt dolgok alakján és olyan tisztára festői összeköttetésekkel, utalásokkal szövi keresztül-kasul az egész képet, amelynek semmi közük sincsen a kompozíció tárgyához. ... A szem a látás tárgyi síkjáról minduntalan "átszállhat" a festői viszonylatok síkjára és fordítva. A képeknek ez az ide-odavillanó optikai kétrendűsége is folytonos kalandozásra, csapongásra készteti a szemet." A Székely falu tökéletesen illusztrálja Aba-Novák művészetének fenti kétarcúságát. Páratlan technikája, manuális tehetsége és ösztönös karakterizáló képessége révén egy-egy odavetett ecsetvonással képes megragadni az ábrázolni kívánt tárgy formai lényegét, s a színfoltok tudatos elrendezésével teremt - a motívumok zsúfoltsága ellenére is - kiegyensúlyozott képi harmóniát. Festményeinek utánozhatatlan, a múló időnek tökéletesen ellenálló koloritját - a reneszánsz mesterek hagyományát követve - maga készítette festékekkel érte el.
       Érett korszakának művei, az egyre sűrűsödő falkép megrendeléseken túl, három fő téma mentén sűrűsödtek: a cirkusz világa mellett az Alföld és a Hargita lábánál fekvő Zsögöd adott témát képeihez. A még 1925-ben megismert Nagy Imre hívta a kristályos levegőjű székely faluba Aba-Novákot. 1935 nyarán, a new yorki gyűjteményes kiállítás után érkezett ide: érett művészi stílusában, felvértezve már az évtized elején kikísérletezett temperatechnika minden mesterfogásával, itt festette meg a Székely falu című, többször is kiállított és reprodukált remekművét.
       
       KIÁLLÍTVA:
       Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Galéria, 1936 március. (7. Székely falu /Zsögöd/ 1100 pengő)
       Zehn Ungarische Maler. Galerie Neumann und Salzer, Wien. 1936. (Székler dorf)
       Aba-Novák emlékkiállítás. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1962. (168. Székely falu)
       BÁV. 57. aukció. 1982 május.
       
       REPRODUKÁLVA:
       Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Galéria, 1936 március. Katalógus.
       Zehn Ungarische Maler. Galerie Neumann und Salzer, Wien. 1936. Katalógus.
       Szépművészet. 1941. 264.l. (3. kép)
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. (XI. színes kép)
       
       IRODALOM:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       
       MP
19. Aba-Novák Vilmos - Itáliai táj

    1. 

       E mostani aukción kivételes bőséggel jelenik meg Aba-Novák egyéni hangú művészete. Pályájának szinte valamennyi szakaszát kiváló művek illusztrálják. A húszas évek stílusát egy felsőbányai táj és egy metafizikus hangulatú életkép szemlélteti, míg a stílusformáló római ösztöndíjat követő éveket olyan remekművek példázzák, mint a Tiszai kompátkelés, a Delelő gulya, valamint most tárgyalt alkotásunk, az Olasz táj.
       1929 januárjától Aba-Novák - a Collegium Hungaricum ösztöndíját elnyerve - mintegy 14 hónapot tölthetett Itáliában. Pályatársainak zömével ellentétben nem a kortárs olasz festészet és nem is a szinte mindenkit lenyűgöző toszkán quattrocento művészet emlékei gyakorolták rá a legerősebb hatást. A hatalmas műtörténeti emlékanyagból elsősorban az ókeresztény mozaikok és a trecento primitívjei nyűgözték le, terelték új irányba alkotói látásmódját. Giotto falképfestészete, az ábrázolások narratív, elbeszélő jellege, a szőnyegszerűen kibomló, additív kompozíció, s a régi táblaképek ragyogó, tiszta koloritja indította el fantáziáját. Az új irányba tett első lépések meddőnek tűnő kísérletezést hoztak: a virtuóz grafikai vénával megáldott művész nehezen talált rá belső igényeit kielégítő festői stílusára. Az igazi áttörést az olajfesték temperával való felcserélése hozta magával. Az új médium használatával egy csapásra eltűnt az olajképek komorabb tónusa, a paletta kivilágosodva közvetíteni tudta Itália napfénytől tüzes, ragyogó színességét. Ettől fogva a temperatechnika gyakorlatilag kizárólagossá vált alkotói módszerében, saját maga által kevert festékkel, rendkívüli gondossággal előkészített fatáblára festette műveit.
       Vizsgált képünk, s a római ösztöndíj termékeny hónapjai során festett alkotások döntő többsége is jól mutatja, hogy Aba-Novák számára a vidéki Itália atmoszférája, a sziklákra kúszó középkori városkák hangulata és látványa jóval többet adott, mint Róma grandiózusabb, barokkosabb miliője. Az élmények inspiráló erejét hangsúlyozza 1930 júniusának végén fogalmazott levelében is: "A római barokk kultusz után Perugiában fellélegeztem. Utazásom - Perugia-Arezzo-Francavilla al mare-San Vito-Sanciano - olyan eredményes volt, amihez foghatót eddigi pályámon még nem éltem át. Ez csudálatos volt." E Patkó Károllyal közösen tett kirándulásokon születtek azok a képi vázlatok, melyeket Aba-Novák római, majd később budapesti műtermében fejlesztett kész kompozícióvá. Az apró, kubusos házakkal teleszórt hegyoldalak, a meredek sziklákra felkúszó középkori városok látványát néhány jellegzetes építmény élénkíti: kecses reneszánsz campanilék, évszázados viaduktok, gótikus városkapuk, omladozó sziklaormokon pihenő elhagyott lovagvárak, s köztük a táj karakterét meghatározó növények, zöldellő pineák és tűhegyes ciprusok monoton ritmusa. Van valami ünnepélyes titokzatosság Aba-Novák olasz vedutáiban. Farkas Zoltán, a korszak kitűnő műkritikusa a következő szavakkal jellemezte e városképek időtlen hangulatát: "Legtöbbjükön mély csend uralkodik, az élet pezsgéséről nem beszélnek s ha néha vannak is emberi, vagy állati alakjai, melyek bennük megállnak, ezek is teljesen beléolvadnak a mélységes nyugalomba. Álmodnak ők is, mint sohasem szabaduló rabjai egy ki nem kerülhető és meg nem változtatható létnek, amelynek nincsenek nagy hullámai, nincsenek gyors változásai, csak szükségszerűen lassú vegetálása van. Ennek a világnak halk ünnepélyességét nem szakítják meg dúló szenvedélyek, nincsenek sóvár vágyai és nincsen szenvedése, ezek a csendesen pihenő városok és lakóik sohasem vajúdnak, lassan élik százados életüket, amelynek nincsen a múlttól vagy a mától különböző jövője."
       
       
       PROVENIENCIA
       Egykor Varga Ernő tulajdonában.
       
       KIÁLLÍTVA
       Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum CXVII., 1931 február.
       
       REPRODUKÁLVA
       Magyar Művészet, 1931/3. 134. l.
       
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos: Vallomás. In.: Magyar Művészet, 1931/3. 129-136. l.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
20. Aba-Novák Vilmos - Kompátkelés a Tiszán

    1. 

       Aba-Novák Vilmos Kompátkelés a Tiszán című munkája a festő érett korszakának egyik legszebb, legihletettebb alkotása. A stílusformáló római ösztöndíj utáni esztendő önfeledt pillanatairól tudósít, mikor az Itáliában kikísérletezett temperatechnika segítségével végre rátalált a reneszánsz olasz freskók, oly régóta keresett - friss, tompítatlan koloritjára, miközben gátlások nélkül érvényesíthette páratlan manuális tehetségét és szárnyaló alkotói fantáziáját. Aba-Novák legyőzhetetlen vonzalma az epikus jellegű témákhoz testi-lelki alkatából, telivér, életigenlő karakteréből eredt. Mindig, mindenhol az élményt kereste, a pusztán dekoratív, képi ötlet nem tudta kielégíteni. Az elvont festőiséget számonkérő bírálatokat frappáns, művészi alapállásáról sokat eláruló visszavágással ütötte el: "A kizárólagos festőiséggel azért nem foglakozom, mert nem csak szemem van, hanem ember is vagyok." Fiatalabb festőtársának adott intelmeiből hasonló alkotói elvek bontakoznak ki: Életet csinálj a vásznon. "időálló művészetet, melyet nyílt szemmel és szívvel csinálnak és élveznek." Aba-Novák érett festészete három fontos témacsoport köré szerveződik. Római ösztöndíja után haláláig, közel egy évtizeden keresztül a cirkusz ellentmondásos világa, az erdélyi Zsögöd kristályos tisztaságú hegyvidéki tája és a magyar Alföld tarka viseletű népe töltötte ki alkotói fantáziáját. Vizsgált festményünk az utóbbi csoport egyik kiemelkedő reprezentánsa. A tiszai kompátkelés témája szinte egy teljes évtizeden át foglalkoztatta festőjét: képünk a motívum talán legelső, de mindenképpen a ma ismert legnagyobb méretű feldolgozása. A tükörsima vízfelületen súlytalanul lebegő komp búcsúsok tarkaruhás, színes zászlókkal felszerelt csoportját hordja. Aba-Novák kolorit központú festői nyelve érthetően kedvét lelte e témában, mely alkalmat adott számára a dekoratív, tompítatlan erejű, merészen ütköztetett színfoltok villódzó, egymásnak felelgető "csetepatéjára". A szőke Tisza - szürkeségében is ezer színnel tarkálló, az este sötétjét magára öltő - felületéből bontakoznak ki a parton és a csendesen lebegő kompon álló alakok ünneplőbe öltözött csoportjai. Felettük a falusi házsor fűrészfogszerű, monoton ritmusképletét az alföldi templom magasba szökő tornyai zárják le. Az ábrázolás felületét Aba-Novák saját készítésű, az idő múlásának tökéletesen ellenálló temperafestéke vonja be szürkés, hamvas párával. Vizsgált képünkön szokatlan erővel érhető tetten Aba-Novák sokszor rejtve maradó arca: groteszkbe hajló karakterábrázolásai, nyüzsgő, lármás csoportokat megjelenítő cirkuszképei mellett csendesebb, ünnepi áhítatot sugárzó tájképein és népéletképein álomszerű hangulatot sugárzó, lírai hangon szólal meg. E méretében is kiemelkedő munka Aba-Novák számára páratlan sikereket hozott. Mint a festő önéletrajzából megtudhatjuk, az 1932-es Velencei Biennálé magyar szekciójában szerepelve felkeltette a New York-i Modern Múzeum vezetőinek figyelmét, akik meg is vásárolták gyűjteményük számára. Ezzel a ténnyel magyarázható, hogy azóta egyetlen gyűjteményes kiállításon sem bukkant fel, s most először érkezett vissza hazánkba egy tengerentúli kollekcióból.
       

       PROVENIENCIA
       Amerikai magángyűjteményből.
       KIÁLLÍTVA
       XVIII. Velencei Biennálé, 1932. (XVIII. Espositione Internazionale d?Arte della
       Cittá di Venezia, 1932) 148. tétel.
       REPRODUKÁLVA
       XVIII. Velencei Biennálé, 1932. (XVIII. Espositione Internazionale d?Arte della
       Cittá di Venezia, 1928) Katalógus.
       ANALÓGIA
       158/1. Székely falu ? Zsögöd, 1935, 80×100 cm, tempera, fa, magántulajdon
       kép: előző kat, 82. tétel
       158/2.Tiszán. 1933 körül, 60×70 cm, tempera, fa, magántulajdon
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Magyar Művészet, 1931/3.
       137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       
21. Aba-Novák Vilmos - Vásár

    1. 

       "A magyar Breughel" - számos korabeli külföldi kritikus ragadtatta magát erre az érzékletes párhuzamra Aba-Novák művészetének jellemzésekor. A bővérű mesélőkedv, a mozgalmas csoportfűzés és a szereplők jellemzésének már-már groteszkbe hajló élessége kétségtelenül alapot teremt az összehasonlításra. Sőt, a most vizsgált alkotás a kompozíciós felépítés tekintetében is szoros kapcsolatot mutat a XVI. századi németalföldi mester egyik leghíresebb festményével, a Parasztlakodalommal. A bal alsó sarokban - az erővonalak kiindulópontjainál - mindkét képen kiürült flaskák és kancsók sorakoznak. A szinte önálló életet élő csendéleti részletek az átlósan elhelyezett asztalokig irányítják a néző tekintetét, ahonnan Breughel képén a tányért pakoló figura széles mozdulata, Aba-Novák alkotásán az asztalfőn ülő férfi könyöklő jobbjának sziluettje vezet tovább. Négy évszázadnyi távolság, mégis a hasonló művészi karakter a formai megoldás terén is közeli rokonságot eredményez.
       Aba-Novák a XX. századi magyar festészet egyik legkarakteresebb alkotója. Az autodidakták ösztönösségével, ám az akadémikusokra jellemző precizitással és tudatossággal fejlesztette ki egyéni, utánozhatatlan festői stílusát. Úgy volt modern, hogy közben perben állt az izmusokkal, s bár teljes alkotói lényével a korszerűség problémája foglalkoztatta szenvedélyesen feleselt a modernizmus alapvető stiláris elveivel. Elvetette a téma nélküli motívumfestészetet, lelki alkatától idegen volt a puszta formalizmus bűvöletében élő analitikus kísérletezés. "A csak és kizárólagos festőiség ma már nem elég. Felkészültségem teljesebb, fantáziám elevenebb, a kizárólagos festőiséggel azért nem foglalkozom, mert nem csak szemem van, hanem ember is vagyok." - írta 1935-ös amerikai utazása során.
       A stílusformáló itáliai útról hazatérő Aba-Novák a harmincas évek elején "az élet ízlelésének telhetetlenségével" kutatta azokat a témákat, melyek kereteket adhattak féktelen mesélőkedvének. Így fedezte fel - egy gyermekkori élmény igézetében - a cirkuszok bizarr világát, az erdélyi Zsögöd acélos levegőjű atmoszféráját, és így talált rá az alföldi vásárok nyüzsgő, zsibongó forgatagára. Különböző helyszínek, de mindhárom hasonló változatossággal vonultatta fel a szereplők ezernyi karakterét, s az ezernyi arcból ezerfelé bomló cselekmény fonalait. A most vizsgált szolnoki vásári jelenet is: felnagyított gesztusokkal átszőtt színpad, melynek minden egyes szereplője köré történetet kanyarít a képzelet. "Akármihez nyúlok, abból novella kerekedik" - mondta egyik szolnoki festményéről Aba-Novák Vilmos. A fárasztó nap végén a tarka vásári nép beköltözik a lacikonyhák asztalai közé, arcukat, alakjukat néhol meleg vörösbe burkolja a lemenő nap ponyvák alá beszökő sugara. A hazagondoló, fáradt asszonyok elmélázó pillantásai, a kalapját a szemébe húzó férfi ravaszkás, elégedett arckifejezése - tökéletesen eltalált jellemrajzok, festőjük karakterizáló képességének kivételes bizonyítékai.
       Aba-Novák azonban nem csupán azzal fordult a modern festészet lassan dogmákká merevedő elveivel szembe, hogy a témát, a mondanivalót visszahelyezte hajdan volt státuszába. Formai téren szintén a tradíciókból merítve újította meg sajátos festői stílusát. Az itáliai tanulmányút során kísérletezte ki képeinek egyéni ízű koloritját, a szürke, fekete alapra építkező expresszív erejű színvilágot. Felismerte, hogy a színek erejét azzal tudja szinte a végletekig fokozni, hogy sötét környezetbe ágyazva villantja fel őket. Évekig kísérletezett saját készítésű festékeivel, intenzív erejüket a múló idő sem tompította. Képünkön is jól megfigyelhető, milyen féktelen erővel csattannak elő az élénk türkiz, narancs és citromsárga foltok. Elszórt, egymásra felelő villanásaik - e harsány színakkordok - összefogják a szőnyegszerűen felépített, dekoratívan tagolt felületet. Néhány ábrázolt motívum felszínére eleven, vibráló mintát feszít: az előtérben ülő nő pöttyös kendőjén, az abroszok kockás vonalhálóján kiéli korlátlanul előtörő dekoratív hajlamát. Miközben nagy, tagolatlan foltokból formálja alakjait, néhol csaknem egy ötvös vagy rézmetsző finomságával rajzol hajszálvékony ecsetjével. Az így kanyarított sziluettek gyakran elszakadnak a körül ölelt formától, s a kontúrok között a háttér tónusa is átüt.
       Kállai Ernő, a húszas-harmincas évek egyik neves művészettörténésze, bár a modern irányzatok talán legelszántabb képviselője volt, mégis lelkesedett Aba-Novák epikus ízű festészetéért. Felismerte ugyanis, hogy képei bár szinte tobzódnak az irodalmias részletektől, magával ragadó erejüket mégis a tisztán festői megoldásoknak - a kompozíció tudatos szerkesztésének, a szín- és formakezelés virtuozitásának - köszönhetik. "Aba-Novák filmszerűen mozgalmas festőiségét már a szédületes technikai lendület is ébren tartja. ... itt is, ott is emberek láthatók, csoportba verődve, látjuk, hogy beszélnek egymással, hogy heverésznek vagy kászálódnak, hogy tesznek-vesznek. Érdekes nézni az arcok játékát, a kezek-lábak mozgását, mert Aba-Novák mesterien, elevenül ábrázolja őket, sokszor csak egy-egy odavetett vonással, az ecsetnek egy-egy fürge fintorával, nem minden íze nélkül a humornak, karikaturisztikus tréfának. De éppen ez a fordulatos ecsetjárás, amely a temperával is olyan folyékonyan és egy-kettőre kanyarít oda egy-egy figurát, mint más festő az akvarellel - éppen a színfoltoknak ez a tarka, játszi szökdécselése az, ami minden tárgyi vonatkozáson túl annál jobban kezdi lekötni a szemünket, minél tovább nézzük a festményt."
       Valóban: Aba-Novák kompozíciós megoldása nyomán a festmény formai karaktere, részletekből építkező megformálása is szinte epikus jelleget ölt. Mintha egy pattogó hangú, szélesen gesztikuláló, gyermeki kedvű mesélő kerekítene tarka elbeszélést: ízről-ízre, foltról-foltra, ecsetvonásról-ecsetvonásra fejlődik ki a történet, egy lebilincselően sokszínű, nyüzsgő, kaleidoszkópszerű színpadon.
       E külföldről, csaknem hatvan év elteltével hazakerülő alkotás kivételes teljességben vonultatja fel Aba-Novák érett stílusának minden festői erényét, s betekintést ad "egy nagy férfigyermek izmos képzeletének álmaiba."
       A kép hátoldalán "Aba-Novák Vilmos Budapest I. Zsolt u. 7." felirat, valamint a milánói Collezione Grassi pecsétje: "Collezione Grassi Il ponte casa d'arte - Milano Lotto No. 171"
       
       
       PROVENIENCIA
       Egykor a milánói Museo d'Arte Moderna, Collezione Grassi-ban.
       
       KIÁLLÍTVA
       Exposition de Peintres Hongrois Contemporains. Kairó, 1936. (2. Scéne de foire)
       
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       Exposition de Peintres Hongrois Contemporains. Kairó, 1936. Katalógus.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84
       
       MP
22. Aba-Novák Vilmos - Fürdőzők

    1. 

       A hazai neoklasszicizmus képviselőinek, Aba-Novák Vilmosnak és pályatársainak - Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet - 1920-es években készített aktkompozíciói, fürdőző-jelenetei reprezentatív alkotásai a korszak Árkádia-festészetének, melynek gyökerei egészen a 19. század utolsó harmadába nyúlnak vissza, Hans von Marées szimbolikus kompozícióihoz és Puvis de Chavannes monumentális falképeihez. A századvég aranykor-festészetét azonban elsősorban a Marées és Paul Cézanne nyomán az 1910-es években induló avantgárd művészek, a Nyolcak - közülük is elsősorban Kernstok Károly, Pór Bertalan és Márffy Ödön - illetve az aktivisták klasszicizáló mestereinek alkotásai közvetítették a fiatalabb generáció számára. Közvetlen előzményként tarthatjuk számon a Hetek (Fiatalok) tagjai, Kmetty János és Uitz Béla szimbolikus-allegorikus aktjeleneteit, melyek Aba-Novák számára is követendő mintaképül szolgáltak. Bravúrosan szerkesztett képeik, bibliai vagy mitológiai környezetbe helyezett sokalakos jeleneteik az ember és táj idilli kapcsolatát, a letűnt, de visszavágyott Árkádiát idézték fel újra. Az alkotások főszereplőivé, a forma- és kompozíció-kísérletek színtereivé az aktok, elsősorban a női figurák váltak. A testek plasztikus tömegét hangsúlyozó, erőteljes fény-árnyék kontrasztra építő, szinte monokróm kompozíciókhoz számtalan tanulmány és vázlat, rajz vagy olajfestmény készült, melyeknek összegzői voltak a reprezentatív, nagyméretű művek, mint például Szőnyi Danaidák (1922-23, Magyar Nemzeti Galéria, Zwickl 91. kép), vagy Patkó Niobé (1923, magántulajdon, Zwickl 87. kép) című alkotása. Ezekhez szorosan kapcsolódnak Aba-Novák Fürdőzők-sorozatának legfontosabb darabjai: a Magyar Nemzeti Galériában őrzött tusrajz (1922, Zwickl 73. kép) és változatai, illetve a néhány esztendeje újra felbukkanó, nagyméretű, több alakos Fürdőző nők (1922-23, magántulajdon, Zwickl 72. kép), mely 2001-ben az Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. című tárlaton az aktkompozíciókat felvonultató terem egyik legfontosabb képe volt. A sorozat egy kései darabjaként született meg a Kieselbach Galéria aukciós kiállításán most szereplő Fürdőzők, mely a művész több fontos alkotásával együtt egykor a patinás Soóky-gyűjtemény - melyből 1992. nyarán, Gyulán a Dürer Teremben rendeztek kiállítást ("Negyven kép, három festő, egy gyűjtő" - Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos és Vaszary János festményei) - reprezentatív darabja volt. A Fürdőzők című vászon kiemelt szereplője, a kompozíció elsődleges szervezője a klasszikus kontraposztba állított, jobb kezével drapériát tartó akt és mellette a fatörzshöz támaszkodó, törölköző nő, a háttérben fák között, már a vízbe gázolva tűnik fel a harmadik figura hátaktja. Az előtér alakjainak erőteljes, plasztikus megfogalmazása még a korai, szoborszerű, elsősorban a test szerkezetét kiemelő aktkompozíciókat idézik, azonban a testfelület villódzó rózsaszín, mályva és zöld, illetve a fehér lepel zöldes, okkeres reflexei már az évtized közepének prizmatikus fényfestészete felé mutatnak, melynek legjelentősebb darabjai már Zugligetben, illetve Felsőbányán készültek. Ezzel szemben a vázlatosabb megoldású, oldottabb háttér már előre vetíti az évtized második felének újabb fényértelmezését. Az aktok vastagabban, zsírosabban megfestett, néhol ecsetnyéllel karcolt részleteit hatásosan ellenpontozzák a tájháttér vékonyabban, áttetszően megfestett felületei. Az utóbbi évtizedekben Aba-Novák Fürdőzők című képét többször bemutatták itthon és külföldön egyaránt, pontosabb meghatározására azonban mégsem került sor, a kiállítási katalógusokban több, különböző évszámot, általánosabb címet szerepeltettek a rendezők. A festmény születése körülményeinek pontosításához nyújt segítséget Kelemen Emil utóbbi esztendőkben előkerült, hasonló, csupán a két figurára koncentráló, széles ecsetvonásokkal megfestett, expresszív kompozíciója (20. aukció. Nagyházi Galéria, 1998. március, 286. tétel, Törölköző nők), illetve a műről készült archív reprodukció a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában (leltáriszám: 21400/1982 F9/9). Egy 22 darabos fotó-sorozat hátoldalára maga a művész írta fel képeinek legfontosabb adatait, az aktkompozícióra a következőket: "Mizzi, Kató, Zugliget, 1926. nov." Ennek alapján bizonyos, hogy Kelemen és Aba-Novák - néhány más képükhöz hasonlóan - egyidőben, a Zugligetben festették meg feleségeiket, kik az 1920-as évek elejétől képeik állandó modelljei voltak. A szép fekvésű, kellemes éghajlatú budai hegyvidék kedvelt kiránduló- és üdülőhelye volt a fővárosiaknak, művészek közül is többen megfordultak itt. Feltehetően egy hétvégi kirándulás után határozta el Aba-Novák Vilmos és élettársa, Vulkovi? Kató, hogy a szűkös, komfort nélküli, Kálmán utcai mosókonyhából kiköltöznek a Zugligetbe. A Csillagvölgyi úti beálló vendéglő melléképülete, egy földpadlós nyárikonyha adott nekik otthont 1924-től egészen 1928-ig. Itt kötöttek házasságot 1925-ben, szűkös körülményeiket feledtette a vadregényes környezet és az inpiráló festői motívumok sokasága. Aba-Novákék nyitott házat tartottak, számos festőbarát fordult meg náluk, a táj szépsége mellett igen vonzóak lehettek számukra a környék zöldvendéglői és kiskocsmái. A hangos összejöveteleken, mulatságokon Patkó Károly, Fonó Lajos, Czumpf Imre, Bánk Ernő, illetve a Kelemen- és a Mattioni-házaspár állandó, kedves vendégeknek számítottak. Egész kis művészkolónia alakult itt, szinte mindegyikük kötődik néhány alkotással, tájképpel, illetve figurális kompozícióval ehhez a vidékhez, de közösen vonultak le 1925-ben Patkó Károly ajánlására Felsőbányára, illetve 1926-27 nyarán Baumgartner Sándor és Oszkár meghívására Igalra és Törökkoppányba is. Aba-Novák 1927-ben, már Somogyban készítette el a Fürdőzők párdarabját, egy bővített változatot, mely hosszabb lappangás után szintén a közelmúltban bukkant fel újra (43. Karácsonyi művészeti aukció. Polgár Galéria, 2002. december, 323. tétel. Társaság a szabadban). A kisebb méretű vázlatosabb variáción az aktok, a fürdőzők és néhány, az újabb helyszínt meghatározó, pontosító motívum - mint például Kelemen sokak által kedvelt kutyája és a falu templomának háttérben felbukkanó tornya - egy fénypászmákkal szabdalt, szinte sugárzó tájban jelennek meg. A művész felfokozott fény-és színkísérleteinek eredményeként ezen az alkotáson a formák már szinte felolvadnak a vakító fény és a vibráló színek kavalkádjában.
       

       Hátoldalon: a Magyar Nemzeti Galéria "Kivitelre engedélyezve"-bélyegzője [1988], a vakkereten elhelyezett cédulákon: Dr Soóky András, Gyula, illetve 16.
       
       PROVENIENCIA
       Az 1950-80-as években Dr. Soóky András főorvos gyűjteményében,
       1989-ben a Műgyűjtők Galériája-Thébes Gallery közvetítésével került torontói, illetve budapesti magántulajdonba.
       
       KIÁLLÍTVA
       Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1962. július-november, katalógusszám: 19. (Aktok, 1922)
       Aba-Novák emlékkiállítás. Damjanich János Múzeum, Szolnok, 1962. november-december, katalógusszám: 19. (Aktok, 1922)
       Tibor Pólya and the Group of Seven. Hungarian Art in Toronto Collections 1900-1949. Justina M. Barnicke Gallery, Hart House, University of Toronto,
       1989. május 12-június 8., katalógusszám: 1. (Three Female Bathers, 1920 körül)
       Aba-Novák Vilmos. Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház, 1997. május 8-június 10., katalógusszám: 19. (Fürdőzők/Bathers, 1924 körül)
       
       REPRODUKÁLVA
       Tibor Pólya and the Group of Seven. Hungarian Art in Toronto Collections
       1900-1949. (katalógus) Justina M. Barnicke Gallery, Hart House, University of
       Toronto, 1989. hátsó borítón
       Aba-Novák Vilmos. (katalógus) Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház, Budapest, 1997. 19. oldal
       
       ANALÓGIA
       Aba-Novák Vilmos: Fürdőző nők II., 1922-23. magántulajdon
       IRODALOM
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. (2. kiadás 1971.)
       Zs. F. [Zsákovics Ferenc]: Aba-Novák Vilmos: Fürdőző nők, 1922-23. In: Őszi aukció. XIX-XX. századi mesterművek és Zsolnay kerámiák. (katalógus) Mű-Terem Galéria, Budapest, 1999. 48-51. oldal
       Zwickl András (szerk.): Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. (katalógus) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001.
23. Aba-Novák Vilmos - Mezőn

    1. 

       • IRODALOM
       • Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. Magyar Művészet, 1931. 3. sz. 137-146. oldal
       • Gerevich Tibor: Előszó. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. (katalógus) Nemzeti Szalon, 1942. március, 5-10. oldal
       • Murádin Jenő: Felsőbányai nyarak I. Művészet, 1972. 6. sz. 20-23. oldal
       • B.Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. (2. kiadás 1971.)
       • Murádin Jenő: A felsőbányai művésztelep. In: Máriás József (szerk.):
       • Felsőbányai kalauz. EMKE füzetek 15-16. Nagybánya, 1998. 74-91. oldal
       • Zwickl András (szerk.): Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. (katalógus) Magyar Nemzeti Galéria, 2001.
       • ANALÓGIA
       • Szécsen Zoltán: Bánk Ernő, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Nagy
       • Oszkár Felsőbányán, 1925 (fotó, magántulajdon)
       • Aba-Novák Vilmos: Fény, 1926 (olaj, vászon, 200,5x117,5 cm),
       • magántulajdon
       • Az analógiák reprodukálva:
       • Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. (katalógus) Magyar Nemzeti
       • Galéria, 2001.
       • 223. oldal - archív fotó
       • 203. oldal - festmény

        

24. Aba-Novák Vilmos - Római Traverna "Trattoria"

    1. 

       Aba-Novák Vilmos az első világháború után induló művésznemzedék egyik legjelentősebb mestereként többek között Szőnyi István, Patkó Károly, Molnár C. Pál és Pátzay Pál társaságában töltötte ösztöndíjas éveit 1929-1931 között Itáliában. Pályatársaihoz hasonlóan a Rómában talált műemlékek és régiségek Aba-Novákra is nagy hatást gyakoroltak, elsősorban a trecento és quattrocento nagymestereinek monumentális freskóciklusai, illetve az ókeresztény és bizánci falfestészet és mozaikművészet emlékei inspirálták. Motívumokat keresve nemcsak Rómát és közvetlen környékét, hanem Patkó társaságában szinte az egész félszigetet bejárta. Élményeit vázlatfüzeteiben örökítette meg, melyekben a tájskiccek mellett a vidék jellegzetes figuráit is megtaláljuk. A rajzok és kisebb akvarellek alapján már római műtermében készültek el a festői olasz tájakat és azok lakóit megörökítő olaj és tempera festményei. Nagyobb kollekciót hazatérése után, 1931. februárjában mutatott be az Ernst Múzeum termeiben, itt szerepeltek először a Trattoria-kompozíció és a hozzá készült tanulmányok is.
       
       Róma új technikát és új alkotómódszert hozott Aba-Novák számára. A korábbi tónusfestészetről áttért a valőrfestésre, a színeket ezentúl nem egymáshoz mérte, hanem a homogén szürke alaphoz, melyet kiindulópontul határozott meg. Az átmeneti periódusban, 1929 folyamán még olajtechnikával, de sok esetben már az újabban alkalmazott temperafestékkel keverve egy egész sorozat kép készült el, melyek jellegzetes darabjai a nagyszabású Térzene (Magyar Nemzeti Galéria), a hozzá szorosan kapcsolódó Mérges Giovanni és az Utcai zenészek (mindkettő magántulajdon). Ebben az időszakban született a római periódus egyik legfontosabb kompozíciója, melyről maga a művész számolt be a Magyar Művészetben közölt cikkében: "Rómában 1929-ben egy nagyméretű vásznat vettem kezelésbe. Egy trattoria (kocsma) jelenet ez, amelyhez készült négy naturstudiumot a most lezajlott kiállításomon bemutattam. Ennek a nagy képnek a mérete 320x260." (Aba-Novák 1931. 196. oldal).
       
       A Trastevere ódon hangulatú, zegzugos utcácskái, sikátorai, tivornyázástól hangos kiskocsmái, tavernái - melyeknek nagyobb baráti társaságban Aba-Novák is gyakori látogatója volt - nemcsak szórakozást, hanem újabb és újabb festői témákat kínáltak a művésznek. Az asztalok körül üldögélő, borozgató, beszélgetés közben hevesen gesztikuláló, nagykalapos alakok és muzsikusok váltak a művész befejezetlenül maradt, monumentális méretű képének és változatainak (Trattoria, 1929, 200x240 cm, magántulajdon) és a hozzá készült figurális tanulmányoknak (Okarinás, Dudás, Ivók, 1929, magántulajdon) a főszereplőivé. A téma egyik kisebb méretű, de teljesen kidolgozott, véglegesnek tekinthető változata szerepel most a Kieselbach Galéria aukciós tárlatán. Az oszlopokkal alátámasztott, boltozatos térben szenvedélyesen mulatozó, groteszkül egyénített figurák nem előzmény nélküliek Aba-Novák művészetében. Már az 1920-as évek első felében készített hasonló felfogású, figurális kompozíciókat, melyek az 1925-ös felsőbányai nyár során teljesedtek ki igazán a Román tánc grafikai variációin, illetve festményváltozatán (Magyar Nemzeti Galéria és magántulajdon). A trattoria-sorozat darabjai kisebb-nagyobb változtatásokkal végigkísérik az ösztöndíjas éveket, egy kevéssé archaizáló, modernebb felfogású olajfestményt a Szinyei Merse Pál Társaság 3. kiállítása alkalmával közöltek a Magyar Művészetben (1931. 16. oldal), míg egy variációja állami vásárlás keretében a római Museo Capitolino gyűjteményét gazdagította.
       
       KIÁLLÍTVA
       Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, 1931. február, katalógus: 29. (Trattoria romana, 800 Pengő)
       3. Képaukció. Válogatás magángyűjteményekből. Műgyűjtők Galériája Kft, 1988. december, katalógus: 1. (Trattoria)
       
       
       REPRODUKÁLVA
       3. Képaukció. Válogatás magángyűjteményekből. (katalógus) Műgyűjtők Galériája Kft, Budapest, 1988. december, oldalszám nélkül (Trattoria)
       Galerie Ritzel katalógus melléklete. Évszám nélkül , (Vilmos Aba-Novák: Bodega)
       
       
       IRODALOM
       Lázár Béla bevezetője. In: Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. (katalógus) Ernst Múzeum, 1931. február, 3-6. oldal
       Aba-Novák Vilmos: Vallomás. Magyar Művészet, 1931/3. 129-136. oldal (136. oldal)
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. Magyar Művészet, 1931/3. 137-146. oldal (137. oldal)
       Gerevich Tibor: Római magyar művészek. Magyar Művészet, 1931/4. 188-212. oldal
       Gerevich Tibor: Előszó. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. (katalógus) Nemzeti Szalon, 1942. március, 5-10. oldal (6. oldal)
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. (55. oldal)
       P. Szűcs Julianna: Közösség hiánya - álközösség csapdája. Pályaképvázlat Aba-Novák Vilmosról. Világosság, 1982. április, 216-225. oldal (222. oldal)
       P. Szűcs Julianna: Aba-Novák Vilmos. In: Magyar művészet 1919-1945 I. (szerkesztette: Kontha Sándor) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 418-426. oldal (421. oldal)
       P. Szűcs Julianna: A római iskola. Corvina Kiadó, Budapest, 1987.
       ZSF
25. Aba-Novák Vilmos - Erdélyi falu (Itatás)

    1. 

       "Minden érdekes, ami csak van a nap alatt, ha Aba-Novák szemével nézzük. Még az is, ami, ha csak rajtunk állana, talán közömbösen hagyna bennünket. De a festő látása a mi szemünket is fölnyitja és most már mi is észrevesszük, hogy milyen szórakoztatóan, lebilincselően tarka színpad ez a világ. Színpad, amelyen egyik díszlet és jelenet a másikat éri, amelyen folyton történik valami, aminek érdemes nézője lenni."
       
       Ez a mozgalmas színpad, melyet Kállai Ernő, a XX. századi magyar műkritika egyik legnagyobb alakja e néhány mondatban megidézet, a harmincas évek közepére újabb helyszínnel, újabb díszlettel bővült: Itália mediterrán városai, Szolnok napszítta alföldi kulisszái, a cirkuszok groteszk világa után az erdélyi Zsögöd tiszta, csengő egű, hűvös levegőjű tája is Aba-Novák képeinek gyakori témájává vált.
       
       1935-ben, kollégája és barátja, Nagy Imre invitálására látogatott el a Hargita lábánál fekvő apró faluba, s ettől fogva a nyarakat hol itt, hol pedig a szolnoki művésztelepen töltötte. A környező hegyekből érkező hűsvizű patak, a rajta átívelő fahíd több zsögödi képének vált fő motívumává. A most aukcióra kerülő temperafestmény kompozíciójának diagonálisát is ez az érdekes leleménnyel összerótt építmény jelöli ki, és vezeti a néző szemét a kép centrumába. Ám Aba-Novák - bármennyire is kedvét lelte e festői motívum részletes ábrázolásában, bármennyire is vonzódott a képi elbeszélés anekdotikus elemeihez - virtuóz festői modora, tudatos szín- és formakezelése révén felülemelkedik a látvány mechanikus reprodukálásán, történet puszta "elmondásán". Képein, így a most vizsgált alkotáson is, a homogén színfoltokból felépülő formák, a kompozíció mélyfekete fókuszából kibomló szín- és formaritmusok önálló életet élnek és elszakadnak a látványvilág letapogatható felszínétől. A jellegzetes festői megoldások, a lendületesen meghúzott, fodros szélű festékpászmák, a grafikus részletekként megjelenő bekarcolások, a fel-felvillanó visszatörlések, a karakteres, fürge ecsetkezelés utánozhatatlan frissességet kölcsönöz a képnek. Kállai Ernő szavai találóan tapintanak rá Aba-Novák érett festészetének legfőbb erényére: "Éppen ez a fordulatos ecsetjárás, amely a temperával is olyan folyékonyan és egy-kettőre kanyarít oda egy-egy figurát, mint más festő az akvarellel - éppen a színfoltoknak ez a tarka, játszi szökdécselése az, ami minden tárgyi vonatkozáson túl annál jobban kezdi lekötni a szemünket, minél tovább nézzük a festményt."
       
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Galéria, 1936. március. Katalógus Kállai Ernő előszavával.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép.
       MP
26. Aba-Novák Vilmos - Cirkusz (Zenebohócok)

    1. 

       "Ki ez a barbár zseni?!"- igy kiáltott fel Picasso a Párizsi Világkiállításra kiküldött festmények láttán. Aba-Novák Vilmos volt a festő, aki 1937-ben a világkiállításon megkapta a nemzetkőzi elismerést jelentő, Grand Prix kitüntetést.

       A festő a két világháború közötti magyar epikus festészet legeredetibb alkotója. Festészetének kulcsa személyiségének megértése. Gyerekkorától kezdve nem csupán festőnek, de művésznek készült és a tisztánlátás képességével bírt korát illetően. Aba-Novák kézírásos háborús naplójának illetve magatartásának összevetéséből kiderül, hogy kettősség már 19 éves jellemének alapvonása: "A tömeg örült a háborúnak és éltette. Mikor behívták káromkodott, de ment. Mikor aztán a 7. bőrét is lenyúzták akkor forrongani kezdett .. utóbb már csak a gyávaság volt a motívum, mely a háború logikáját nem szakította meg. Azután a kétségbeesés jött." A háború iránt érzett undora ellenére, akaratlan háborús hősként több kitüntetéssel tér haza.

       1920-25 között kubisztikus korszakában az európai festészeti izmusok hatásait fogadja be. A későbbiekben a kubisztikus daraboltság eltűnik, a formák tisztán de puhábban simulnak egymásba.

       A festői útkeresés 1926-1928 között folytatódik. Az elnyert Szinyei utazási díjjal 1926 tavaszán európai tanulmányutat tesz. Munkája azonban nem hozza meg a kívánt sikert: "Tavaly kizsűriztek azóta kivülről nézem őket. Tudod úgy van velem itt minden, hogy ezeknek nem vagyok modern, a közönség és festői szemében pedig érthetetlenül vad vagyok. Pedig: naturalista vagyok a természet lényegét -nem a betűt - illetően, a földön járok, de szemem a térben kutat." - írja barátjának 1926-ban.

       1929-ben elnyerte a Római Akadémia ösztöndíját. 1929-30 -ban alakul ki az a sajátos képi és formanyelv, amely Aba-Novákot "barbár zsenivé" teszi. Ekkor, Rómából barátjához írt levelében megfogalmazza "autodidaktaságát", amely Aba-Novák szóhasználatában a festői útkeresést jelenti: " Én ki nem kávéházakban szívom a nemzeti elemet magamba, hanem átéltem magyar becsületséggel és hittel egy autodidakta minden keserűségét és örömét, én tanúja voltam és vagyok ma is az új generációk önálló művészi meditációjának, mely ha Párist nem is kerüli ki, magyar marad mostoha viszonyok között is."

       Az elemzett mű keletkezésekor, 1935-re kialakult Aba-Novák groteszk és eredeti szemléletmódja. Képi világa elbeszélően ábrázolja a mutatványosok "bizarran furcsa" világát. Az ábrázolt cirkuszos téma kettősségét már fiatalon, 1913-ban megfogalmazza vázlatfüzetében, amelybe az első állatkerti vázlatokat készítette. A majom rajzok mellett ez olvasható: "...érzem az élet bizarran furcsa, lázasan beteg álmait ... Nem messze a cirkuszosok, bohócok és utcai nők Eldorádója."

       A zenebohócok című képen gitáros és fuvolás zenebohóc mosolygó szívélyességgel tekint ki a nézőre. A széken ülő majom koravén, filozófusi pózban osztja meg sorsukat. A háttérben "Miss M" felirat utal a cirkuszi plakátra. A bohócok elhasználódott mosolya leplezi e világ valódi: keser - édes arcát. Aba-Novákot a cirkuszélet kettős arcából leginkább a színlelés drámája izgatja. A kép bal sarkában elhelyezett jellegzetesen aba-nováki csúcsos kalap, a festő névjegyéűl szolgál. Átvilágítja e két jellegzetes bohóc típust: élc nélkül, de röntgen-szemmel.

       A cirkusz téma pszichikai légköre, tartalmának kettőssége, az ami nem hagy kétséget, hogy a művész túllépett az ábrázolt dolgok szószerinti értelmén, látványán.

       Aba-Novák társadalmi helyzetéből eredően, alulnézettből ábrázolja korának arcát, amely tragi-komikusan tekint le ránk. Ez a modernség teszi időtállóvá - egyben aktuálissá - a jelen korban is a képet

       • Magyar Nemzeti Galéria birálati szám: 3200/1986
       • Kiállítva: BÁV Aukciós Kiállítás 1986, Károlyi Palota Aukciós Kiállítás
       • Lexikális referencia: Művészeti Lexikon: I/12, Benezit: 1/3, Vollmer: 1/2.
       • Magyar Nemzeti Galéria birálati szám: 3200/1986
       • Reprodukálva: Dr. Kovács Zsolt Gyűjteménye
         KOVACSDR
         

       .

27. Aba-Novák Vilmos - Perugia

    1. 

       Jelezve balra lent: Aba Novák Perugia Kiállítva: - Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest, 1931. február, katalógus: 84.

28. Aba-Novák Vilmos - Déli pihenő

    1. 

       Az Itáliában töltött ösztöndíjas esztendők után a nagyszabású állami és egyházi freskómegbízások mellett Aba-Novák Vilmos érdeklődéssel fordult a paraszti hétköznapok és ünnepek ábrázolása felé, egyik legfontosabb műfajává a népéletkép vált. Az 1930-es években készült temperafestményeinek, sokalakos cirkusz- és életképeinek többsége az Alföld patinás művésztelepéhez, Szolnokhoz kötődnek. Már 1913 nyarán megfordult a városban, a Képzőművészeti Főiskola nyári kurzusán Fényes Adolf korrigálta, kinek festészete nagy hatással volt rá. Csaknem két évtized múlva, 1929-31 között a nyári hónapokban Rómából hazalátogatva egyre gyakrabban kereste fel a művésztelepet. Az évtized folyamán Aba-Novák a kolónia egyik legjelentősebbbb művésze lett, temperaképeivel rendszeresen részt vett Fényes Adolf, Zádor István, Chiovini Ferenc, a Pólya-testvérek, Iván és Tibor társaságában a helyi kollektív kiállításokon és a budapesti reprezentatív tárlatokon egyaránt.
       
       "A népet, az igazi magyar népet figyeli meg, új erkölcsi felfogásban, a maga leplezetlen valójában .." - írta a művész emlékkiállításának katalógusában Gerevich Tibor (Gerevich, 1942. 7. oldal). A Szolnokon - valamint az évtized közepétől Csíkzsögödön - készült temperafestményein a kőművesek, kubikusok mellett cséplők, pihenő mezei munkások és tiszai halászok váltak főszereplőkké. Megörökítette vallásos életüket, a körmeneteket, illetve a vásárok gazdag, színes forgatagát, a körhintát, a látványos paraszttáncot és a lacikonyhák kedélyesen borozgató vendégeit is. Aba-Novákot a népéletkép műfajának megújítójaként tartjuk számon, hamis romantikától és folklorisztikus felfogástól mentes, modern hangvételű, elbeszélő képei egyfajta "folytatásos festészeti regényt", valódi korrajzot alkotnak. Bizarr képzelettel írta át a paraszti hétköznapok és ünnepnapok eseményeit, melyeket a témaválasztás ötletessége és a figurák groteszk jellemzése tesz egyénivé. Ezek a falemezre készített temperaképek Aba-Novák táblaképfestészetének talán leginkább jellemző és a közönség által is keresett darabjai voltak, amelyeknek igen sok variációját állították ki a harmincas évek folyamán az egyéni és csoportos tárlatokon, elsősorban a Fränkel Szalon termeiben.
       
       A népéletképek egy sajátos csoportját alkotják az 1931-32 között született ún. szolnoki "ebédképek". A sorozat egyik legfontosabb darabjaként készült el a Cséplők ebédje mely hosszú lappangás után most újra látható a Kieselbach Galéria aukciós tárlatán. Képünkön a munka szünetében, délidőben falatozó, beszélgető vagy csendesen szemlélődő, heverésző parasztemberek, mezei munkások és az ebédet hordó asszonyok kisebb-nagyobb csoportjai jelennek meg a falu határában. Mellettük lovasszekerek, kordék várakoznak, a mező szélén a cséplőgép, míg a háttérben az élénkkék égbolt alatt a közeli házak sziluettje tűnik fel a föléjük magasodó templomtoronnyal. A felülnézet, a szőnyegszerű, illetve mozaikszerű, dekoratív kompozíció a közel egyidőben készült olasz tájképek és kikötőábrázolások felfogását követi. A művész monumentális alkotásaihoz hasonlóan egyenrangúan kitöltötte a rendelkezésre álló teljes képfelületet, a sötétebb tónusokból, a szürkék és barnák árnyalataiból kiragyogó okkerek-narancsok és a színes ruhadarabok, kendők, valamint a csendéleti tárgyak, korsók és kancsók élénk, vörös-kék-türkiz-sárga színfoltjai.adják meg képünk verőfényes alaphangulatát.
       
       Aba-Novák Vilmos Cséplők ebédje című temperafestménye elkészülése után nem sokkal több nemzetközi kiállítás anyagát gazdagította, így jelen volt az 1935-ös brüsszeli világkiállításon és a hátoldal cédulája szerint az 1930-as években beválasztották a Velencei Biennálén kiállítandó alkotások közé is. Feltehetően közvetlenül a művésztől kerülhetett a kép Friedmann József tulajdonába, majd örököseinek a birtokába. További sorsa kevéssé ismert, az elmúlt öt évtizedben nem találjuk nyomát, s nem szerepelt az 1962-ben rendezett emlékkiállításon sem. Közvetlen analógiájaként, párdarabjaként említhetjük a művész hasonló, de kevesebb alakra redukált képét, a Cséplőket, melyet elkészülte után már reprodukáltak Aba-Novák Huszonnégy kép című kötetében. Ezt a festményt 1936-ban mutatták be Velencében, a kompozíció népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy maga Benito Mussolini vásárolta meg az olasz állam számára.
       
       Proveniencia: Friedmann - gyűjtemény
       
       PROVENIENCIA
       Az 1930-40-es években Friedmann József tulajdonában
       
       KIÁLLÍTVA
       Exposition Internationale d’Art Moderne. Bruxelles 1935.
       
       IRODALOM
       Aba-Novák : Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       Kállai Ernő: Aba-Novák újabb képei. In: Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. (katalógus) Fränkel Szalon, 1936. 1-4. oldal
       Gerevich Tibor: Aba-Novák Vilmos 1894-1941. Szépművészet, 1941/11. 261-266. oldal
       Gerevich Tibor: Előszó. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. (katalógus) Nemzeti Szalon, 1942. március 5-10. oldal
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák festészetének nemzeti sajátosságairól. Magyar Nemzeti Galéria Közleményei II., 1960. 79-86., 175-177. oldal
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. (2. kiadás 1971.)
       P. Szűcs Julianna: Aba-Novák Vilmos. In: Kontha Sándor (szerk.): Magyar művészet 1919-1945 I. Corvina Kiadó, Budapest, 1985. 418-426. oldal
       ZsF
29. Aba-Novák Vilmos - Akt műteremben

    1. 

       Az első világháborút követő évtized klasszicizáló festészetét és grafikáját összefoglaló reprezentatív kiállítást Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928 címmel három esztendővel ezelőtt rendezték meg a Magyar Nemzeti Galéria földszinti termeiben. A csaknem 200 festményt, rajzot és rézkarcot bemutató tárlat közönségsikere nyomán számos, több évtizeden át lappangó, eddig a feledés homályába vesző alkotás bukkant fel az utóbbi években, köztük Aba-Novák Vilmos Akt műteremben című tanulmánya, melyet hosszú idő után a Kieselbach Galéria kiállításán láthat újra a művészetkedvelő közönség.
       
       Az egyszerű szobában ábrázolt, függgöny előtt, drapériával letakart széken profilban ülő, kezében papírlapot/levelet tartó erőteljes női akt pontosan azonosítható, ismerős lehet művészettörténésznek, műértőnek és műgyűjtőnek egyaránt. A 2001 őszén rendezett kiállítás gazdagon illusztrált katalógusában alakja igen sokszor tűnik fel, nemcsak Aba-Novák Vilmosnak, hanem az 1920-as évek folyamán a művész szűkebb baráti köréhez tartozó tartozó festőknek, Patkó Károlynak, Kelemen Emilnek és Bánk Ernőnek is ihlető modellje volt. "Bronzfényű haja, fehér bőre, eleven és mégis szomorkás tekintete, szépen tagolt alakja festő számára a mesebeli modellt jelentette. (..) Ez az asszony a művész nőeszményének alapképlete, klasszikus megfogalmazása: Deméter-Ceres, a termékenység istenasszonya, erős kötésű, dús idomú lény (..) ..Kató, a tökéletes feleség, aki Aba-Novák emberi-művészi arcmásának hátterében jelentékeny szerepet játszik" - jellemezte az általa még személyesen ismert modellt Supka Magdolna a művészről írt monográfiájában.
       
       Képünk 1923 körül készült, talán még a művész nagyszüleinek Zsolt utcai lakásában, vagy Aba-Novákék első önálló otthonában, egy igen szűkös, komfort nélküli, csak a legszükségesebb tárgyakkal berendezett, Kálmán utcai mosókonyhában, melyet a később világhírűvé lett fotográfus, André Kertész is megörökített. 1924 folyamán hasonló jellegű, puritán műtermi környezet adott keretet néhány aktfestménynek -- mint például az Eta-képeknek (Eta mosdik, Magyar Nemzeti Galéria; Eta fésülködik, lappang) és Vulkovics Katót ábrázoló figurális kompozícióknak (Fürdetés, Vasaló nő, mindkettő magántulajdon).
       
       Pályatársaihoz - Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet - hasonlóan Aba-Novák számára is a formai- és kompozícionális kísérletezések színterévé az emberi test, különösen a női aktok váltak. A nagyszabású bibliai-mitológiai aktkompozíciókat sok rajz és festmény előzte meg, a művész hagyatékában egész sorozat ceruzával, tussal és tintával készített, különböző testhelyzetekben pózoló aktokról készített tanulmányok és kompozíciós vázlatok maradtak fenn - az 1920-as évek elejétől az évtized közepéig -, köztük az Akt műteremben grafikai változatai is. A korai alkotásokon sokkal inkább érzékelhető a test szerkezetét hangsúlyozó, kubisztikus formaképzés, 1922-től azonban egyre több fény járja át a testeket. Hasonló törekvések fedezhetők fel képünkön is, a sötét, mályva-lila reflexekkel élénkített kékes-szürkés háttér előtt ülő akt formái már lágyabbak, a sejtelmes, meghatározhatatlan forrásból eredő, a korai Szőnyi-festményekre is igen jellemző "rembrandti fény" kissé feloldja a tömböket, finoman modellálja a vöröses-barnás testfelületet. Mindezt erősíti a kép változatos faktúrája, a vászonra igen vastagon, ecsettel és/vagy festőkéssel felvitt, majd ecsettel és ecsetnyéllel többször megdolgozott festékréteg, melynek gazdagsága, változatossága Aba-Novák Vilmos talán legszemélyesebb kézjegyeként értékelhető.
       
       Analógiák Aba-Novák Vilmos: Eta mosdik, 1924, Magyar Nemzeti Galéria Aba-Novák Vilmos: Akttanulmány, 1921, Damjanich János Múzeum, Szolnok
       
       IRODALOM
       Gerevich Tibor: Előszó. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. (katalógus) Nemzeti Szalon, Budapest, 1942. 5-10. oldal
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. (2. kiadás 1971.)
       P. Szücs Julianna: Közösség hiánya - álközösség csapdája. Pályaképvázlat Aba-Novák Vilmosról. In: Világosság, 1982. április, 216-225. oldal
       P. Szűcs Julianna: Aba-Novák Vilmos. In: Magyar művészet 1919-1945 I. (szerkesztette: Kontha Sándor) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 418-426. oldal
       Zwickl András: Neoklasszicizmus a 20-as évek magyar festészetében. Ars Hungarica, 1993/2. 203-211. oldal
       Zsákovics Ferenc: Aba-Novák Vilmos, a grafikus. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) rajzai és akvarelljei. (katalógus) Ferenczy Galéria, Budapest, 2000.
       Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. (katalógus, szerkesztette: Zwickl András) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001.
       
       REPRODUKÁLVA
       Modern magyar festészet 1919-1964, Kieselbach Tamás, 2004. 242. kép
       ZsF

30. Aba-Novák Vilmos - Lacikonyha

    1. 

       Az 1930-as években a nagyszabású állami és egyházi freskómegbízások mellett Aba-Novák Vilmos műterméből népéletképek hosszú sorozata került ki. "A népet, az igazi magyar népet figyeli meg, új erkölcsi felfogásban, a maga leplezetlen valójában ..." - írta a művész emlékkiállításának katalógusában Gerevich Tibor (Gerevich, 1942. 7. oldal). A Szolnokon és Csíkzsögödön készült temperafestményein a kőművesek, kubikusok mellett cséplők, pihenő mezei munkások és tiszai halászok jelennek meg. Megörökítette vallásos életüket, a körmeneteket, illetve a vásárok színes forgatagát, a körhintát, a látványos paraszttáncot és a lacikonyhák világát is. Aba-Novák hamis romantikától és folklorisztikus felfogástól mentes, modern hangvételű, elbeszélő képei egyfajta "folytatásos festészeti regényt", valódi korrajzot alkotnak. Bizarr képzelettel írta át a paraszti hétköznapok és ünnepnapok eseményeit, melyeket a témaválasztás ötletessége és a figurák groteszk jellemzése tesz egyénivé.
       

       
       A szolnoki és csiki sokadalmak, állat- és korsóvásárok tarka zsibongása szinte kimeríthetetlen kincsestára a témát kereső Aba-Nováknak. Beleveti magát a vásári forgatagba "... öt érzékszervvel toppan közéjük. Lesi, füleli, tapintja, ízleli a lacikonyhák mindennemű ingerét, bőségét, széles kedvvel illatokat kóstolgatva, fürdőzve a fény és árnyék hullámverésében." (B. Supka, 1966. 70. oldal) Benyomásait néhány perc alatt, könnyű kézzel rögzítette vázlatfüzeteibe. A szénnel vagy krétával készült - a művész hagyatékában fennmaradt -, riportszerű rajzokat lapozgatva újra megelevenednek számunkra a komédiások, a várakozó szekeresek, a tereferélő kofák, a lacikonyha évődő vendégei. A vázlatrajzok felhasználásával már a budapesti műteremben elkészült vásárképeken minden csupa történés, a művész figyelmét nem kerülik el az apró motívumok, az epizód-jelenetekből felépített elbeszélés "megtelik atyafiságos részletekkel". Ezek a temperafestmények Aba-Novák táblaképfestészetének talán leginkább jellemző és a közönség által is keresett darabjai voltak, amelyeknek igen sok változatát állították ki a harmincas évek folyamán az egyéni és csoportos tárlatokon a Fränkel Szalon termeiben. A művész régebbi, kedvelt témáit rendszeresen újrafogalmazta, vázlatok és festmények egész sorozatával járta körül. A vásárképeken belül különösen fontosak a lacikonyha-sorozat több variációban elkészült darabjai, melyek szinte az egész évtizedet átívelik.
       
       E sorozat egyik kisebb méretű alkotásán, az 1940-ben készült Lacikonyhán hatalmas napernyő árnyékában, kedélyes poharazgatás közben lepjük meg a művész "modelljeit". Beszélgető kofaasszonyok és széles gesztusú, kalapos-pipás parasztemberek ülnek a csíkos-kockás kendőkkel leterített, palackokkal és üvegpoharakkal megrakott asztalok körül. "Érdemes nézni az arcok játékát, a kezek lábak mozgását, mert Aba-Novák mesterien, elevenül ábrázolja őket, sokszor egy-egy odavetett vonással, hogy úgy mondjuk: az ecsetnek egy-egy fürge fintorával, nem minden íze nélkül a humornak, karikaturisztikus tréfának" - olvashatjuk Kállai Ernő a vásári képekről írt jellemzésében. "De éppen ez a fordulatos ecsetjárás, amely a temperával is oly folyékonyan és egy-kettőre kanyarít oda egy-egy figurát, mint más festő az akvarellel - éppen a színfoltoknak ez a tarka, játszi szökdécselése az, ami minden tárgyi vonatkozáson túl annál jobban leköti figyelmünket, minél tovább nézzük a festményt." (Kállai 1936. 2. oldal) A művész monumentális alkotásaihoz hasonlóan egyenrangúan kitöltötte a rendelkezésre álló teljes képfelületet, a sötétebb tónusokból, a szürkék és barnák árnyalataiból kiragyogó színek, az élénkpirosak, kékek és sárgák adják meg képünk verőfényes alaphangulatát.
       
       A Lacikonyha egy Ernst Múzeumban rendezett kiállítás után kedves ajánlósorok kíséretében, közvetlenül Aba-Nováktól került 1940. augusztus 31-én Urbán Oszkárhoz. Jelentőségét mi sem bizonyitja jobban mint, hogy az 1940-es évek elején több igen rangos külföldi tárlaton is bemutatták. Már a művész halála után, 1942-ben Csánky Dénes a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kérte kölcsön a Velencei Biennálé magyar pavilonjába, majd azon a reprezentatív, a magyar művészet legjavát bemutató kiállítássorozaton szerepelt, melyet a Kultuszminisztérium 1944 folyamán Svájcban szervezett. Aba-Novák egyik összefoglaló ígénnyel készült lacikonyha-képét Supka Magdolna még mint lappangó művet reprodukálta a művészről írt monográfiájában, hosszú évtizedek után most a Kieselbach Galéria aukciós kiállításán találkozhat vele újra a nagyközönség.
       
       Reprodukálva: B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos, Corvina, 1966. 83.kép
       Analógiák A művész képeslapja a festmény első vásárlójának.
       
       A hátoldalon felirat: V. ABA-NOVÁK VILMOS, BUDAPEST, I. Zsolt u. 7. és gépelt kiállítási cédula: Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Tulajdonos neve: Aba-Novák Vilmos, Festmény: Vásári konyha 40x62, tempera
       
       PROVENIENCIA:
       1940-től Urbán Oszkár, majd leszármazottainak a birtokában.
       
       KIÁLLÍTVA:
       XXIIIa Esposizione Biennale Internazionale d’Arte. Venezia, 1942. katalógus: 290. oldal 9.
       L’Art Hongrois Moderne. Bern, Neuchatel, Basel, Zürich és Genf, 1944
       Aba-Novák emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, 1962
       
       
       REPRODUKÁLVA:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. reprodukálva: 83. kép
       Aba-Novák emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, 1962
       
       IRODALOM:
       Kállai Ernő: Aba-Novák újabb képei. In: Aba-Novák Vilmos festőművész gyűjteményes kiállítása. (katalógus) Fränkel Szalon, 1936. 1-4. oldal
       Gerevich Tibor: Aba-Novák Vilmos 1894-1941. Szépművészet, 1941/11. 261-266. oldal
       Gerevich Tibor: Előszó. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. (katalógus) Nemzeti Szalon, 1942. március 5-10. oldal
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák festészetének nemzeti sajátosságairól. Magyar Nemzeti Galéria Közleményei II., 1960. 79-86., 175-177. oldal
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966.
       P. Szűcs Julianna: Aba-Novák Vilmos. In: Kontha Sándor (szerk.): Magyar művészet 1919-1945 I. Corvina Kiadó, Budapest, 1985. 418-426. oldal
       Zsákovics Ferenc: Aba-Novák, a grafikus. In: Aba-Novák Vilmos (1894-1941) rajzai és akvarelljei. (katalógus) Ferenczy Galéria, Budapest, 2000. 3-4. oldal
       
       ZsF

31. Aba-Novák Vilmos - Gémeskútnál

    1. 

       Szerepelt a BÁV 14. képaukcióján, 1966 május, 14. tétel
       

       Analógiák Patkó Károly: Falurészlet, 1927, MNG Szobotka Imre: Igali téglakészítés, 1928 körül, magántulajdon

32. Aba-Novák Vilmos - Kilátás az ablakomból

    1. 

       Az 1920-as évek végétől működő Munkácsy Céh elsősorban műkereskedelmi jellegű társulás volt, tagjai célul tűzték ki a műgyűjtés és művásárlás jobb, hatékonyabb megszervezését, a közvetlen kapcsolat megteremtését a művészek és műgyűjtők, műbarátok között. Kiállításaikon saját árellenőrző bizottságuk állapította meg a méltányos eladási árakat, s garanciát is vállaltak az alkotások művészi értékéért. A Nemzeti Szalon termeiben rendezték meg bemutatkozó tárlatukat 1928 novemberében. A kiállítás gazdagon illusztrált katalógusából kitűnik, hogy a társaság arra törekedett, hogy az húszas évek csaknem valamennyi irányzatának képviselői szerepeljenek alkotásaikkal. Az erkölcsi elismerés mellett a bemutatónak szép anyagi sikere is volt, a 175 kiállított alkotásból 40 mű kelt el 36.500 - Pengő értékben. A fiatal művészgeneráció tagjai közül Aba-Novák Vilmos, mint a Céh alapítótagja négy festményével szerepelt. A Komédiások, a Ninette, a Kilátás az ablakomból, és a Téglagyár című alkotásainak egy része az elmúlt esztendőkben a Zugligetben vagy vidéki útjai során Felsőbányán és Zebegényben, valamint a Somogy megyei Igalon vagy Törökkoppányban készült.
       

       
       A Kilátás az ablakomból című vászna ezen a bemutatón nem talált gazdára, úgy tűnik ezt maga a művész sem igazán sajnálta, hiszen a kép ezután Aba-Novák műtermének egyik leginkább megbecsült darabja lett. A utóbbi két esztendőben több adat is előkerült, mely pontosítja képünk tárgyát, illetve helyszínét, valamint meghatározhatjuk a festmény első tulajdonosát is. Aba-Novák az 1920-as évek elejétől haláláig folyamatos, először csak üzleti, majd egyre inkább baráti kapcsolatban volt Kner Imrével, a neves tipográfussal és könyvkiadóval, a gyomai Kner Nyomda tulajdonosával. Először csak rézkarcokat és kiadványokat csereberéltek, majd a művész festékkészítő vállalkozása, a Norma-cég számára Kner különböző nyomtatványokat, címkéket és szórólapokat szállított. Kapcsolatuk dokumentumait, Aba-Novák és Kner levelezését az 1923-1941 közötti időszakból Gyulán a Békés Megyei Levéltárban őrzik.
       
       Aba-Novák ügyeinek lezárása után, 1929 elején utazott Rómába. "...csak egy két dolog maradt, nem elintézetlenül hanem végrehajtatlanul. Éppen ez ügyben zavarom most hieroglifjeimmel: a címkék fejében szállítandó képem elszállításáról van szó. ’Kilátás az ablakomból’ c. képemet ajánlom fel" - olvashatjuk Kner Imréhez 1929 február 15-én írt levelében. "Ez a képem egy nagyobb méretű vászon, mely a ’Munkácsy Céh’ kiállításán nemrég szerepelt és a zsűri netto 1200 pengőre limitált. Én ezt nagyon szeretem és örülök, hogy Önhöz kerül. Ezt adom a legnyugodtabb lelkiismerettel. Átvehető műtermemben II. Margit körút 54. V. em., Novotny Róbert kollégától ki most lakásomban-műtermemben mint albérlő van ott. Arra gondoltam, hogy Bercinek könnyü lesz elvitetni a nyomdába, ahol bőven akad léc és ember, hogy a képet (keretezve van!) csomagolja, és elküldhesse Gyomára. Így hát kérem, hogy ezt a gyermekemet is adaptálja." Két nappal később írt válaszában Kner nyugtázta a festmény megérkezését: "Megérkezett a kép és el is helyeztem végleg a könyvtáramban. Igen szép helyet kapott és nagyon nagy dísze a szobának a két falat teljesen betöltő könyvekkel szemben. Még most ismerkedem csak a képpel, de máris igen sok örömöm telik benne és azt hiszem, rövidesen nagyon jó barátok leszünk mert valóságos szín- és formaköltemény, amelynek igazi élmény az alapja, tehát képes igazi élményt ébreszteni is. Már most is olyan nagy igazságot és őszinteséget érzek benne, ami nagyon közel hozta a szívemhez s azt hiszem, ez a legtöbb, amit képpel szemben el lehet mondani. Nagyon hálásan köszönöm Önnek ezt a nagy örömet és kérem adjon alkalmat, hogy megszolgálhassam valahogyan."
       
       A festményt korábban a Zugligetben, illetve a Felsőbányán 1924-26 között készült alkotások között helyeztük el, de nem tudtuk pontosan meghatározni, hiszen mindkét táj karaktere igen közel áll egymáshoz. Helyszínként felmerült Zebegény is, az újabb kutatások alapján azonosítható a kompozíció központi motívuma, a fehér falú, vörös tetejű, tornyos épület, mely minden bizonnyal a kápolna a Kálvária-hegy tetején. Aba-Novák felesége, majd leánya társaságában az 1920-as évektől többször megfordult a barát és pályatárs Szőnyi István lakóhelyén, Zebegényben, sőt a családnak nyaralója is volt a szemközti domboldalon. Kilátás az ablakomból tárgya tehát az ablakból feltáruló látvány, a Kálvária-hegyen burjánzó, gazdagon tagolt, plasztikusan formált lombok, melyeknek zöldes-sárgás, barnás-vöröses, ragyogó színei már kora őszi hangulatot idéznek. Korábbi meghatározásunkat csak az mentheti, hogy az 1925 körül a Zugligetben készült, valamint a Felsőbányához köthető kompozíciók közül több szorosan kapcsolódik ehhez az alkotáshoz, sőt egyes motívumai - mint például a középtér sziklafalának mályva és rózsaszín reflexei - megelőlegezik az 1926-27 nyarán Somogyban készült képek világosabb, oldottabb színeit is. A művész nagyon ritkán maradt tartósan a festői településen, inkább családja tartózkodott ott hosszabb ideig. Zebegényi témájú alkotásai közül eddig csupán néhány vázlatrajzot - egyik közülük szintén a Kálvária-hegyet ábrázolja (Zsákovics 2000. 18. kép) - ismerünk, olajfestménye eddig még nem került elő. Kilátás az ablakomból című, nagyméretű tájképe tehát valódi különlegességnek számit, melyet Kieselbach Galéria aukciós kiállításán láthat újra a szakmai- és nagyközönség.

       Hátoldalon: Nemzeti Szalon kiállítási címke, és Munkácsy-céh 1923-as raglap

       Analógiák Aba-Novák Vilmos: Felsőbánya látképe, 1925, magántulajdon
       
       Hátoldalon jobb oldalon alul nagyméretű bélyegző: MUNKÁCSY CÉH KIÁLLÍTÁSA, alatta kisebb bélyegző:1928.
       A korabeli vakkereten felül felirat: Kilátás az ablakomból, továbbá a Nemzeti Szalon a művész által ceruzával kitöltött cédulája: Munkácsy Céh, Aba-Novák, 5332
       
       PROVENIENCIA:
       Egykor Kner Imre, később örököseinek a tulajdonában.
       
       KIÁLLÍTVA:
       Munkácsy Céh első kiállítása. Nemzeti Szalon, 1928. november, katalógus: 146.
       
       IRODALOM:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966.
       Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. (katalógus, szerkesztette: Zwickl András) Magyar Nemzeti Galéria, 2001.
       Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928-42 között. (katalógus, szerkesztette: Klemmné Németh Zsuzsa) Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003.
       ZsF
33. Aba-Novák Vilmos - Körmenet

    1. 

       "Mily óriási távolságban áll Aba-Novák a csendéletfestőktől, akik az őszibarack, a körte, a citrom, vagy a hering örökös megfestésében látják a festő legtisztább művészi feladatát. Aba-Novák talentuma szétfeszíti ezeket a szűk kereteket, visszaköveteli a művészet számára azokat a lelki területeket, amelyeket l’art pour l’art egyoldalú érvényesítése folytán szinte elveszített. Jól mondja ő, hogy az igazi festőművész tulajdonképpen olyan, mint a nagyskálájú színész. Egyfolytában kell megszólaltatnia a nagyszabású akcentusokat és a groteszk tréfálkozást. A biblikus kompozíciók szent áhitatának megjelenítése éppúgy a birtokában legyen, mint a karikatúrák mulatságos szellemessége." Ybl Ervin 1931-ben megjelent értékelésének idézett szavai Aba-Novák alkotói karakterének egyik alapvonására mutatnak rá. Művészi sokszínűsége nem csupán témaválasztásában mutatkozik meg, de abban is, ahogy összeházasítja az elbeszélő tartalom közvetítésének elemi igényét a tisztán festői megfogalmazással. Úgy mesél történetet, hogy közben ízes festői gesztusai mégis a formára, a színek és ritmusok erejére irányítják a figyelmet. "Kizárólagos festőiséggel azért nem foglalkozom, mert nem csak szemem van, hanem ember is vagyok." - írta magáról találóan, ám képeinek egyéni, összetéveszthetetlen modora mégis legyőzi és háttérbe szorítja műveinek epikus tartalmait. Témaválasztásában, gondolkodásában szinte archaizáló, festői nyelvében azonban modern. A harmincas években megszületett művein mind az új tárgyiasság, mind az art deco stílusjegyei felismerhetők: képei téma-központúak, formái stilizáltak, kompozíciói dekoratívak. Távol áll tőle a német kortársak groteszkbe csavart komoly társadalomkritikája, de a franciás, játékos könnyedséget is elutasítja. Ezekben az években már kategorikusan szakított a posztnagybányai "lírikus tilinkózással", kemény, csattogó színekkel, élesen körülhatárolt formákkal keltette életre választott motívumait.
       

       
       Aba-Novák életművében találunk néhány témát, melyhez több alkalommal, különböző stíluskorszakaiban, akár évtizedes távolból is visszatért. A Román tánc és a Csángó család példányai mellett ilyen, szorosan összetartó képcsoportot alkotnak a Körmenetek. A rézkarc változat mellett ismerünk egy 1927-es olajfestményt és több temperaképet, köztük két, igen közeli analógiát is. A Felsőbányai körmenet szerepelt Aba-Novák 1931-es, Pátzay Pállal közösen rendezett, Ernst Múzeumbeli kiállításán, míg a most elemzett, Körmenet (Processió) című alkotás először 1935-ben, a pittsburghi Carnegie Institute nemzetközi tárlatán került bemutatásra. A képek domináns, közös motívuma, a karcsú tornyú felsőbányai templom mindkét említett festményen, s a korábbi változatokon is feltűnik, a Nagybányához közeli erdélyi faluban tett 1925-ös látogatás emlékét idézve. Mivel Aba-Novák ekkor járt itt utoljára, a későbbi művekhez - szokásos alkotói módszerét követve - minden bizonnyal az itt készült festmények és vázlatok szolgáltak előképül. Aba-Novák kimeríthetetlen képi fantáziáját jellemzi, hogy miközben a téma, a nézőpont azonos, a kompozíció alapfelépítése változatlan, egyetlen részlet, egyetlen ábrázolt figura sem ismétlődik a két festményen. A most vizsgált alkotás tagoltabb, összetettebb, gazdagabb felületű, a zegzugos csoportfűzésben a foltok dekoratív rendje teremt egységet: a szürke alapszövetből kiragyogó intenzív színek dinamikája, s a bonyolult, néhol pergő, majd lelassuló, a kép egész felületén végigrohanó taktusok a keleti szőnyegek vibráló és szertelen, mégis összetartott, geometrikus rendbe fogott mintázatát idézi.
       
       Aba-Novák monográfusa, Supka Magdolna szerint, "arra is eleven magyarázatul szolgál e mű, hogy mitől is nem merevednek állóképpé Aba-Novák cselekmény-ábrázolásai. Ő sohasem exponálja elbeszélését kizárólag a történet végkifejlésének pontjára..., hanem az eseményt előzményeivel együtt írja le, a témát kiegészítő epizódok egymásutánjával. Így a szemlélő képzeletét megindítja a nem ábrázolt események felé is, bőséggel foglalkoztatja gondolattársító személyes tapasztalatainkat lélektani gazdagságával, az előadásmód és a jellemzés elevenségével."
       
       Aba-Novák Körmenet című alkotása az életmű egyik legnagyobb méretű, legtöbb szereplőt mozgató temperafestménye. Jelentőségét növeli, hogy alkotója - többféleképpen is értelmezhető művészi gesztusként - a kompozíció bal alsó sarkában, egy kék színű körmeneti zászlót tartva, saját alakját is a képre festette.Kiállítva: Carnegie Institute, Pittsburgh
       
       Analógiák Az 1935-ös pittsburgh-i kiállítás katalógusának címlapja
       
       Hátoldalon kiállítás cimke 1937-ből, 471. sz., 1935-ös pittsburghi kiállítási címke.
       
       KIÁLLÍTVA
       The 1935 International Exhibition of Paintings. Carnegie Institute, Pittsburgh. 1935. október 17-december 8. (206. kép)
       Aba-Novák emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, 1962. (137. kép "Körmenet")
       
       REPRODUKÁLVA
       The 1935 International Exhibition of Paintings. Carnegie Institute, Pittsburgh. Katalógus, 98. repr.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 51. kép (Téves adatokkal.)
       
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       
       MP

34. Aba-Novák Vilmos - Vurstli

    1. 

       Aba-Novák Vilmos Vurstli című festménye az életmű egyik legnagyobb méretű cirkuszképe. Korabeli népszerűségét, kiemelkedő megbecsültségét bizonyítja, hogy 1931-ben színes reprodukción közölték a Magyar Művészet című folyóirat mellékleteként. A képet dr. Baumgartner Sándor vásárolta meg Aba-Nováktól, s az elmúlt több mint hetven évben mindvégig a család birtokában maradt. Baumgartner körül valóságos művészkolónia alakult ki a húszas évek folyamán, igali házát évtizedeken át látogatták festő és költő barátai. Mecénásként jelentős gyűjteményt hozott létre, melyben Aba-Novák művészete központi szerepet játszott.
       
       A festők élénk vonzalmát a cirkusz világa iránt a téma számos jellegzetessége kiválthatta: a szürke, hétköznapi léttől radikálisan elváló ünnepélyesség és csillogás, a vonzó-taszító egzotikum inspiráló, borzongató közelsége, s persze a fény és árnyék, a színfalak előtti és a kulisszák mögötti világ beszédes ellentéte: a reflektorokba vigyorgó, fehérre festett bohóc-arc és a verejtékes felkészülés tragikus kettőssége. A cirkuszábrázolások legtöbbjén a hajlongó, álarcot viselő bohóc rejtett művész önarckép is, a művész-lét kettősségét, ellentmondásosságát megjelenítő szimbólum.
       "Az sem véletlen, ha Aba-Novák, az emberhez közeledve, ma legszívesebben a cirkusz népének világát festi. Hiszen ez áll legtávolabb a hétköznapiságtól, itt öltözködnek a legkülönösebb ruhákba, itt esetlenkednek a leggroteszkebb bohócok, itt a legtarkábbak a színek, ez a világ a legszeszélyesebb, itt a leghetykébb a földiséggel űzött játék, mert súlytalan könnyűvé váltak emberei. Itt van még - akármilyen csináltan is - ünnepélyesség. Itt csupa játék van, csupa törvényszerűtlenség, ez az az élet, amelyben a megunt hétköznapokból semmi sincsen. Nincs nehézség és akadály, csak bravúros mozdulatok vannak, melyek mindent legyőznek. S amidőn ez a cirkuszi társaság napközben kiül furcsán össze-vissza kocsitábora közé, eszik, iszik, dohányoz, vagy apró tréfáit gyakorolja, akkor is még mennyire más ez, mint a banális polgári élet: megelevenedett mesevilág, tiltakozás a hétköznap realitása ellen" A korszak egyik legkiválóbb műkritikusa, Farkas Zoltán ezekkel a szavakkal indokolta Aba-Novák erős vonzalmát a cirkusz világához. A manézs sajátos, titokzatos, kétarcú mikrokozmosza gyakran megihlette az elmúlt néhány század művészeit. Watteau Louvre-beli Bohócától kezdve - ha csupán a legjelentősebbeket említjük is - hosszan sorolhatók a példák: Cézanne Harlekinje és Pierottja, Degas akrobatái, Seurat és Toulouse-Lautrec műlovarnői mellett a cirkusz szinte minden szereplője a festők vásznaira került. Néhány művész, így Picasso vagy éppen Aba-Novák, hosszú ciklusokat szentelt a témának. A cirkusz sajátos, sokszínű közössége, a benne rejlő festői, emberi, érzelmi problémák, a komikus és tragikus elemek örök keveredése új romantikát teremtett. A fellépők összeszokott, teátrális, elegáns mozgása, a borzongató életveszély, a vándorcirkusz állandó utazása, a kötöttségektől mentes emberek iránti megmagyarázhatatlan vonzalom mindig valami sajátos erotikával is megtöltötte a cirkusz világát.
       
       Aba-Novák érett korszakának képein elsősorban a bámulatra méltó technikai biztonság, a virtuóz formaadás és az élénk, felfokozott kolorit ragadja meg a nézőt. A szinte homogén színfoltokkal kitöltött, feszes szerkezetű képfelületet vékony ecsetvonásokkal, rajzosan megoldott részletek élénkítik. Aba-Novák legendás technikai felkészültsége, párját ritkító manuális tehetsége kivételes komponálási tudással párosult. Mérnöki precizitással építette fel szinte szőnyegszerűen dekoratív festményeit, figyelembe véve a színek relatív és abszolút értékeit is. Mindeközben azonban a téma, a történet központi szerepet játszott művészetében, legyőzhetetlen vonzalma az epikus jellegű előadásmódhoz testi-lelki alkatából, telivér, életigenlő karakteréből eredt. Mindig, mindenhol az élményt kereste, a pusztán dekoratív, képi ötlet nem tudta kielégíteni. Az elvont festőiséget számonkérő bírálatokat frappáns visszavágással ütötte el: "A kizárólagos festőiséggel azért nem foglakozom, mert nem csak szemem van, hanem ember is vagyok." Fiatalabb festőtársának adott intelmeiből hasonló alkotói elvek bontakoznak ki: "Életet csinálj a vásznon. ...időálló művészetet, melyet nyílt szemmel és szívvel csinálnak és élveznek."
       
       Aba-Novák Vilmos Vurstli című képe az életmű múzeumi rangú darabja. Tökéletes állapota, eredeti kerete révén autentikusan közvetíti a művész alkotói invencióit. Értékét, jelentőségét növeli, hogy mind a mai napig, több mint hét évtizeden át egyetlen gyűjteményben volt, s Baumgartner Sándor neves kollekcióját gazdagította.
       
       
       PROVENIENCIA
       Egykor Baumgartner-gyűjtemény
       
       KIÁLLÍTVA
       Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál kiállítása, Ernst Múzeum CXVII, 1931. (Kat. sz. 89. Kis Vurstli 1500 P.)
       Aba-Novák Vilmos emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1962. (Kat. sz. 149)
       
       REPRODUKÁLVA:
       Magyar Művészet, 1931/3. 129. l.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 24. kép
       
       IRODALOM:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       MP
       
35. Aba-Novák Vilmos - Komédiások

    1. 

       
       

       Az aukció két kiemelkedő darabja, Mednyánszky és Aba-Novák, méretükben is lenyűgöző, muzeális kvalitású festményei, az alkotói karakter és a kép manuális, technikai megformálásának annyira különböző típusait reprezentálják, hogy együttes megjelenésükkel szinte kikényszerítik a szemlélőből az összehasonlítást. Keresve sem találhatnánk a magyar művészet történetében két ennyire eltérő művészi felfogásról tanúskodó alkotást. Mednyánszky melankolikus, zárkózott, benső démonokkal küzdő lelki alkata tökéletes ellentétben állt Aba-Novák életigenlő, telivér, robosztus személyiségével. Míg az egyik sajátos, személyre szabott vallást kialakítva elmenekült a mindennapokból, addig a másik zamatos humorával, a "nagyevő bohém mezét viselve, a testi-lelki egészség légkörét" sugározta magából. S mindez műveik által megjelenítve: sejtelmes, összefolyó, kavargó formák, sötétség és fojtott kolorit a Mednyánszky festményen, biztos szerkezetbe fogott tiszta színfoltok, gondtalan, játékos virtuozitás Aba-Novákén. Talán éppen ez a bámulatra méltó technikai biztonság az, mely annak idején, s ma is először szembe tűnik, s nyűgözi le a nézőt a Pihenő artisták című képen. A szinte homogén színfoltokkal ritmizált, feszes szerkezetű képfelületet vékony ecsetvonásokkal, rajzosan megoldott elemek élénkítik: összefoglaló, karakterisztikus kalligráfiával kimunkált csendéleti részletek: csillogó üvegek, vigyorgó karakterfejek a kocsikra tűzött plakátokon. Aba-Novák legendás technikai felkészültsége, párját ritkító manuális tehetsége kivételes komponálási tudással párosult. Írásaiban többször kinyilvánította ösztönös idegenkedését az elvont, analitikus kísérletezgetésektől, az izmusok "életidegen" piktúrájától, ám a kép szigorúan felépített - a színek relatív és abszolút értékeit is figyelembe vevő - konstrukcióját megkerülhetetlen kiindulópontnak tartotta. Sohasem Braque és Picasso úttörő művészetét bírálta, hanem kései követőikét. Úgy vélte, a formai problémafelvetések ideje már lejárt, a festő legfőbb feladata: "életet csinálni a vásznon." Művészi felfogásának egyik egyenes következménye, hogy képein a téma, az elbeszélés visszakerült régi státuszába, az izmusok által száműzött tartalmi elem újra fontossá vált. Ez a folyamat nem elszigetelt jelenség. A húszas évek során Európa szerte megfigyelhető - az izmusok forradalmi lendületének kifulladásával párhuzamosan - a festészet tradicionális értékeinek felértékelődése: a közvetíteni kívánt tartalom, a mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá, a kvalitás mércéjévé vált. A hagyományos, évszázados múltú képtípusok ismét népszerűvé váltak, a "nagy" témák közül jó néhány új köntösben jelent meg. Ezt a reneszánszt példázzák azok a festmények, melyek a bohócok, artisták, láncszaggató erőművészek és kétes erkölcsű műlovarnők világát idézik nézőik elé, egyszóval: a cirkuszképek.
       A manézs sajátos, titokzatos, kétarcú mikrokozmosza gyakran megihlette az elmúlt néhány század művészeit. Watteau Louvre-beli Bohócától kezdve - ha csupán a legjelentősebbeket említjük is - hosszan sorolhatók a példák: Cézanne Harlekinje és Pierottja, Degas akrobatái, Seurat és Toulouse-Lautrec műlovarnői mellett a cirkusz szinte minden szereplője a festők vásznaira került. A filmtörténet nagyjai közül elég csupán Chaplin Cirkuszát vagy Fellini Az országúton című munkáját említeni. Néhány művész, így Picasso vagy éppen Aba-Novák hosszú ciklusokat, sorozatokat szentelt a témának. Az írókat, zeneszerzőket, rendezőket, de leginkább a festőket valósággal lenyűgözte ez a világ. Ez a sajátos, sokszínű közösség, a benne rejlő festői, emberi, érzelmi problémák, a komikus és tragikus elemek örök keveredése új romantikát teremtett. Örökösen úton lenni: titkon mindenki számára vágyott életforma. A fellépők összeszokott, teátrális, elegáns mozgása, a borzongató életveszély, a vándorcirkusz állandó utazása, a kötöttségektől mentes emberek iránti megmagyarázhatatlan vonzalom mindig valami sajátos erotikával is megtöltötte a cirkusz világát. Művészek, hírességek, kékvérű arisztokraták keresték és keresik - sokszor a botrányokig fajuló mélységig - a kapcsolatot a manézs bohém szereplőivel.
       A festők fent említett élénk vonzalmát a téma számos jellegzetessége kiválthatta: a szürke, hétköznapi léttől radikálisan elváló ünnepélyesség és csillogás, a vonzó-taszító egzotikum inspiráló, borzongató közelsége, s persze a fény és árnyék, a színfalak előtti és a kulisszák mögötti világ beszédes ellentéte. A reflektorokba vigyorgó, fehérre festett bohóc-arc és a verejtékes felkészülés tragikus kettőssége. A cirkuszábrázolások legtöbbjén a hajlongó, álarcot viselő bohóc rejtett művész önarckép is, a művész-lét kettősségét, ellentmondásosságát megjelenítő szimbólum.
       Aba-Novák életművében kitüntetett szerepet játszanak a cirkusz világát bemutató festmények. A felbecsülhetetlen ihlető erejű itáliai ösztöndíjról hazatérve olasz tájak és falusi ünnepnapok hangulatát felidéző művei mellett a vándor komédiások színpompás környezete vált táblaképeinek legfontosabb témájává. Egyre sűrűsödő monumentális megbízásai közben újra és újra visszatért ehhez a témához. A korszak egyik legkiválóbb műkritikusa, Farkas Zoltán, célzatosságot is felfedezni vélt a festő témaválasztásában: "Az sem véletlen, ha Aba-Novák, az emberhez közeledve, ma legszívesebben a cirkusz népének világát festi. Hiszen ez áll legtávolabb a hétköznapiságtól, itt öltözködnek a legkülönösebb ruhákba, itt esetlenkednek a leggroteszkebb bohócok, itt a legtarkábbak a színek, ez a világ a legszeszélyesebb, itt a leghetykébb a földiséggel űzött játék, mert súlytalan könnyűvé váltak emberei. Itt van még - akármilyen csináltan is - ünnepélyesség. Itt csupa játék van, csupa törvényszerütlenség, ez az az élet, amelyben a megunt hétköznapokból semmi sincsen. Nincs nehézség és akadály, csak bravúros mozdulatok vannak, melyek mindent legyőznek. S amidőn ez a cirkuszi társaság napközben kiül furcsán össze-vissza kocsitábora közé, eszik, iszik, dohányoz, vagy apró tréfáit gyakorolja, akkor is még mennyire más ez, mint a banális polgári élet: megelevenedett mesevilág, tiltakozás a hétköznap realitása ellen"
       Bár Aba-Novák művészetében a testi-lelki alkatából eredő bővérű, gondtalan mesélőkedv dominál, néhány cirkuszképén, és az ezekkel rokon Álarckészítőkön feltűnik hajlama a szimbólumteremtésre, a jelképes mondanivaló használatára is. A vándorkomédiások, csepűrágók, maszkok és álarcok végigkísérik Aba-Novák életművét. A biztonságot adó elrejtőzés, a művészlét illúzióteremtő groteszksége, a szabad közösség iránti nosztalgia csábítása - mint képünk bizonyítja - még élete utolsó hónapjaiban sem halványult. Az ekkor készült, életművét összegző kompozícióján is a kulisszák mögött, lakókocsijaik árnyékában megpihenő, kártyázó komédiások önfeledt csapatát idézi fel.
       
       • KIÁLLÍTVA: Aba- Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. 1942. Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület (53. tétel) Ungarische Malerei der Gegenwart. 1942-1943. Berlin, Drezda, Bécs, Wroclaw. L'Art Hongrois Moderne. 1944. Bern, Kunsthalle. Aba- Novák emlékkiállítás. 1962. Magyar Nemzeti Galéria (178. tétel) 
       • REPRODUKÁLVA: Ungarische Malerei der Gegenwart. 1942-1943. Berlin, Drezda, Bécs, Wroclaw. Katalógus, 1. kép. (Zirkus) L'Art Hongrois Moderne. 1944. Bern, Kunsthalle. Katalógus, 4. kép. (Scéne de cirque) B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép. 
       • IRODALOM: B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép. Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l. Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       MP
36. Aba-Novák Vilmos - San- Vito-i tengerpart

    1. 

       Ritka alkalom, hogy egyetlen aukción Aba-Novák Vilmos két kiemelkedő remekműve is a közönség elé kerülhet. Míg a Pihenő komédiások a cirkuszképek - az életmű során újra és újra felbukkanó - sorozatát reprezentálja, addig a San Vitói tengeröböl az oeuvre másik fontos szegmensét, az itáliai veduták csoportját példázza. Míg az előbbi témakör szinte végigkövette a festő érett korszakát, addig az olasz városképek teljes pontossággal datálhatók, az egyes darabok zárt tematikus és stiláris rokonságot mutatnak.
       Aba-Novákot 1929-ben, nem sokkal a Szinyei Társaság nagy aranyérmének elnyerése után, újabb, talán még nagyobb, de feltétlenül meghatározóbb elismerés érte: ösztöndíjat kapott a római magyar akadémiára. A hasonló korú és felfogású alkotói közösség, az inspiráló itáliai táj és természetesen a művészettörténeti előképek kiapadhatatlan bősége egyetlen ösztöndíjast sem hagyott érintetlenül. De míg többségüket elsősorban a toszkán quattrocento emlékei bűvölték el, addig Aba-Novákra sokkal inkább a kora-keresztény, bizánci falképek és a trecento "primitívjei", Giotto és társai kubusos épületekkel tagolt sziklás tájai hatottak. Az addig jellemző, közeli nézőpontból megoldott, egy-két robosztus, monumentálissá növelt figurát mozgató kompozíciók helyett, egyre gyakrabban tűntek fel képein sokalakos jelenetek, széles távlatot befogó veduták. Az igazi változást, a művészi fejlődés lényegét természetesen nem a témaválasztás átalakulása jelentette, sokkal fontosabb volt a megváltozott festőtechnika, a megújuló formaadás. A fény által modellált, finom átmenetekkel operáló tónusfestésről áttért egy sajátos, egyéni törvények által rendszerbe fogott valőrfestésre, az intenzív, tagolatlan színfoltokat árnyalás nélkül helyezte egymás mellé. A tárgyak, képelemek színét már nem a rájukeső fény, a képsíktól való távolság, hanem kompozicionális hangsúlyuk határozta meg. Aba-Novák megváltozott stílusa egy új, illetve újra felfedezett technika segítségével teljesedhetett ki. Fiatalkori barátja, Patkó Károly - a reneszánsz táblaképek és freskók világos tónusaitól megigézve - kísérletezett először a római ösztöndíjasok közül a temperafestéssel. Aba-Novák esetében ez a médium stílusformáló tényezővé vált. Tökéletes technikai felkészültsége, páratlan grafikusi képessége és formalátása alkalmassá tette arra, hogy minden előnyét kihasználja: virtuóz manuális tehetségének nem okozott gondot a felület gyors száradása, az, hogy a kép fejlesztésére kevesebb idő áll rendelkezésre, mint a lassan megkötő olajfestésnél. Cserébe, mint képünk is igazolja, a felület könnyed és levegős, a kép fizikai állapota, színhatása pedig - elég csupán a reneszánsz táblaképekre gondolni - jóval tartósabb.
       A római ösztöndíjas évek során festett képek jól mutatják, hogy Aba-Novák számára a vidéki Itália, a kis toszkán, umbriai, szicíliai középkori városkák hangulata és látványa jóval többet adott, mint Róma miliője. Az élmények inspiráló erejét hangsúlyozza 1930 júniusának végén fogalmazott levelében is: "A római barokk kultusz után Perugiában fellélegeztem. Utazásom - Perugia-Arezzo-Francavilla al mare-San Vito-Sanciano - olyan eredményes volt, amihez foghatót eddigi pályámon még nem éltem át. Ez csudálatos volt." Ezeket a kirándulásokat barátjával, festőtársával, Patkó Károllyal közösen tették, így témáik, a veduták kompozíciói is sok hasonló vonást mutatnak. Az apró, kubusos házakkal teleszórt tengeröblök, a meredek sziklákra felkúszó középkori városok látványa általában megemelt nézőpontból, madártávlatból tárul fel a képeken. Jellegzetes építmények, campanilék, viaduktok, gótikus bazilikák, elvétve egy-egy apró embercsoport vagy kikötött halászhajók teremtik meg az ábrázolás hiteles, intim, megkapó hangulatát. Aba-Novák San-Vitói tengeröböl című képe jóval több, mint a város topografikus hűséggel rögzített látképe: a táj karakterét, az élmény bensőséges hangulatát ragadja meg, s egyben kifejezi az érett stílusára rátaláló festő alkotói örömét az új technika, az immár teljes biztonsággal alkalmazott új alkotói módszer birtoklása felett.
       

       Kiállítva:
       Ernst Múzeum. 1931 február. 48. kép
       Irodalom:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 84. kép.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. in.: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.

       MP

37. Aba-Novák Vilmos - Itáliai városka

    1. 

       "Amit az olasz élet nyujt, az minden képzeletet felülmul!"-írta Aba Novák Vilmos római tartózkodása idején: 1929 januárjától 14 hónapra elnyerte a római Magyar Akadémia ösztöndíját. Ez az időszak jelentős változást hozott művészetében. "Olaszországi utazgatásai, párosulva mélyenjáró gondos felkészültséggel olyan tanulságokhoz juttatták, amelyek szemléletét végérvényesen eltérítették a nagy formák plasztikájának kultuszától. Mint egykoron Giotto századának mesterei, ő is nagy érdeklődéssel vázolgatta szerte Itáliában az apró hegyi városkákat, amelyek házacskái egymás hegyin-hátán zsúfolódnak. Sok képén kibogozhatatlan tömkelegbe kerülnek az apró, tetőtlen házak kockái, halmazuk magasra tornyosodik olyan sűrűn, hogy szinte alig sejtünk köztük lélegzetre elég levegőt. Ilyesmit láttunk például Viterbo, Citta Vecchia című képein és egy sor szicíliai festményen is." "Az utca -és a kocsmaképek új változataiban aztán összetalálkoznak különböző karakterképeinek hősei - Giovanni, az okarinás, a dudás és a borivók - (ahogyan a római és egyéb olasz városokban szerzett élményei is folyamatos elbeszéléssé gyűlnek össze benne), s kialakítják jellegzetes ember-, táj-, várostípusait. (...) Az anyag és stílus összefüggésének elvét itt értelmezte át a maga festői világára, felismervén, hogy a "szigorú kompozíciót" plasztikusan érzékeltető festésmóddal értelmes, szerkezeti összefüggésbe tudja hozni, s ebbe a keretbe tudja foglalni a különböző epizódjeleneteket. (...) Ettől kezdve válik szenvedélyévé a városok szerkezeti titkainak kutatása. A néző szemét, kíváncsiságát mágnesként vonzzák magukhoz a rejtett zugok; viaduktok labirintusait követjük, s jóleső otthonossággal pihenünk meg egy-egy intim részletnél, ponyva alatt hűsölő halászok között, párkányra könyöklő asszonyok pletykáló társaságában. A tájak, városok jellegét, korát, szerkezetét, hangulatát páratlan érzékkel foglalja egybe."
       "Az umbriai házak típusa: középkori kőházak, mind 2-3 emeletes, de a lépcsőház kívül az utcán! Roppant érdekesek és vonzóak." "Munkáimat jórészt temperával festettem, mert előttem új anyag volt és stíluskialakító hatása esetemben jelentékeny."
       Az Itáliai utca reprezentálja az olaszországi út eredményeit. Elkezd temperával festeni falemezre műmárvány alapozással, kompozíciói szigorúan gótikusan felépítetté válnak, az alaptónus szürke és tompa fényű a tempera miatt, de mindig van egy erős vörös vagy kék folt a képen (ebben az esetben az asztalterítő), mely a jellegzetes aba-nováki kontraszthatást létrehozza. Összességében tehát, a kép olyan fontos darabja az életműnek amely a stílusváltás éveinek lényeges eredményeit foglalja össze.
       
       IRODALOM:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, 1971.
       Magyar Művészet, 1931.
       Aba-Novák Vilmos: Vallomás
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete
       
       VÁ
38. Aba-Novák Vilmos - Ebédelő

    1. 

       Reprodukálva: B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966. 55.kép
       Proveniencia: Soóky gyűjtemény
       
39. Aba-Novák Vilmos - Zugligeti részlet

    1. 

       Aba-Novák Vilmos 1927 februárjában, az Ernst Múzeumban rendezett csoportkiállításon mutatta be 1924-26 között készült alkotásait. A felsőbányai képek mellett néhány Zugligetben készült festményt (140. Zugligeti ház, 146. Kocsmaudvar) és akvarellt (81. Zugliget, 82. Vörösfedelű ház, 83. Én házam) láthatott a közönség. Ezekhez az alkotásokhoz kapcsolható a művész Zugligeti részlet (1926 körül) című, nagyméretű olajfestménye, mely most bukkant fel újra a Kieselbach Galéria tavaszi aukciós tárlatán.
       A húszas évek közepén, 1924-27 között Aba-Novák és felesége, Kató állandó otthonává vált a Zugliget. Pestről, a Kálmán utcából költöztek a Csillagvölgyi úti - a kirándulók és a környékbeli házaló kofák által látogatott - beálló vendéglő melléképületébe, a földpadlós nyárikonyhába. Aba-Novákék vendégeiként számos festőbarát és ismerős fordult meg itt, a táj vadregényes részletein, festői motívumain túl feltehetően inspirálták őket a környék zöldvendéglői és kiskocsmái is. A visszaemlékezések szerint a pályatársak közül Patkó Károly, Kelemen Emil és a Mattioni Eszter, illetve Fonó Lajos, Czumpf Imre és Bánk Ernő is részt vett a vidám hangulatú összejöveteleken, szilveszteri mulatságokon. Itt készült munkáik gyakran szerepeltek a korabeli csoportos kiállításokon, a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban.
       Aba-Novák Zugligetben készült festményeinek egyik állandó, szinte emblematikus motívuma volt a vendéglő és melléképülete, "... a zugligeti kunyhó hatalmas, szinte őserdei fák oltalmában, képzeletnövelő bozótvilágban ..." (Supka, 1966. 37.). E sorozat darabjain szinte minden oldalról feltűnik: a kerthelyiség felől, az asztaloknál társalgó vendégekkel (Kocsmaudvar, 1925 körül, MNG), vagy hátulról, mellette farakással (Zugligeti ház, 1925 körül, mgt.). De ott látjuk lezáró motívumként az alakos kompozíciók háttérében (Kettős arckép, 1925, MNG; Anya gyermeke, 1926, mgt.). Ez az épület jelenik meg távolabbról, a fák között vezető út végén megbújva a Zugligeti részleten (1926 körül) is.
       "A Zugligetben készült festmények hangszíne egybefogott, kissé fanyar, mértéktartó; kék-zöld-lilás, a sárgák tompák, földesek, tónusban gazdagok. A formák sűrűn, szinte természeti erővel nyílnak ki egymásból. A fény, ha ki tud fogni a lombon, bezúdul, káprázatba ejti a szemet." (Supka, 1966. 37.). Aba-Novák festészetében bekövetkező változások eredményeként az évtized közepére a testek plasztikája, a szobrászi formálás fokozatosan feloldódott, a monokróm színvilág újabb és újabb színekkel bővült. "A formák kiépített frontját áttörte, föloldotta a színes fények ellenállhatatlan áradata. Mintha a napsugár indított volna háborút a tapintható világ meghódítására." (Ybl, 1931. 137.) A Zugligeti részleten (1926 körül) ennek lehetünk tanúi, a fák szaggatott, expresszív megfogalmazása még felidézi a korai, bodajki és tarjáni tájakat, lombtanulmányokat, ezzel szemben a lombokat átjáró napfény hatására a formák fellazulnak, szinte elvesztik testiségüket.
       Aba-Novák 1925 körüli sajátos, szívárványos színekben tobzódó festészete a Zugligetben bontakozott ki igazán, de hasonló felfogás jellemzi a Felsőbányán (1925) készült festményeket is. A Zugligeti részlet (1926 körül) a művész "prizmatikus látomásai"-nak egy jellemző alkotása. A sorozat darabjaihoz hasonlóan megelőlegezi a következő esztendőkben Igalon és környékén készített képeit, melyek főszereplőivé a formákat szinte teljesen feloldó fény és az irízáló színek váltak
       (-ts)

       Irodalom:
       Elek Artúr: Patkó Károly, Aba-Novák Vilmos és társaik. Nyugat, 1927/I. 443-444.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.
       Gerevich Tibor előszava. Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás.
       Nemzeti Szalon (kat.), 1942. március, 5-10.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       P. Szücs Julianna: Közösség hiánya - álközösség csapdája.
       Pályaképvázlat Aba-Novák Vilmosról.
       Világosság, 1982. április, 216-225.
40. Aba-Novák Vilmos - Zsögödi udvar

    1. 

       A rajztól a képig
       
       Aba-Novák művei kulcsot adnak festői módszerének megértéséhez is. Rajzaiból, fennmaradt vázlataiból és végleges formát öltő festményeiből kitűnik, hogyan gyűjtötte szisztematikus munkával témáit, hogyan halmozta fel - egy-egy inspiráló utazás élményeit rögzítve - szabadon variálható motívumkincsét. Itáliai, szolnoki és erdélyi rajzait szemlélve érezhetjük át igazán, milyen élesre állított szemmel figyelte környezetét, hogyan kapott el egy-egy jellemző mozdulatot, érdekes táji részletet, melyeket később, akár évek távolából is építőelemként használt fel készülő kompozícióinál. A megszülető, az élmény frissességét közvetítő skiccek soha nem jelennek meg szolgai ismétlésekként a későbbi, kész festményeken: Aba-Novák élményeket, látványfoszlányokat gyűjtött, melyeket a műterem magányában komponált virtuóz egésszé. "Virágporok ezek, amikből méz fog köpültetni." - írta e vázlatokról Pátzay Pálnak 1929 szeptemberében, s ennél pontosabban nem is lehet meghatározni e rajzok szerepét.
       
       Az erdélyi út
       
       Aba-Novák "nektárgyűjtő" körútjai közül minden kétséget kizáróan az 1935-ös csíkzsögödi utazás volt az egyik legeredményesebb. Élete végéig kitartott az e rajzokon tárolt vizuális élménymuníció, melynek apró elemeit szabadon variálva hozta létre erdélyi témájú festményeit. "Te Emre, Zsögödből élek" - mondta sokszor barátjának, festőtársának, Zsögödi Nagy Imrének, aki elbeszéléseivel, színesen megírt leveleivel a Hargita mellé csábította a New York-i útjáról éppen csak hazatért Aba-Novákot. Éppen az ő visszaemlékezéseiből kaphatunk képet az utazás körülményeiről: "Vili távirata jelezte érkezésüket. Zsögödön a vonat keveset áll, csak úgy repültek ki a csomagok a vonat ajtaján, ablakán. Családján kívül két fiatal angol kollégát is hozott magával. Az első pillanattól kezdve az idegenekkel együtt Vilit is lekötötte és megbabonázta Zsögöd. Ez a táj megzavarja az embert. Az emberek sokféleképpen reagáltak. Az egyik például ordított és kiabált. A természet szépsége annyira kikényszerítette hangjának fokozását, hogy a végén csak állati hangok jöttek ki belőle. Mint csendes szemlélő csak mulattam rajta. A magam régi élményeit volt alkalmam így másokon megfigyelni."
       
       A Bauhaus teoretikusa Aba-Novákról
       
       Az erdélyi utazás élményét feldolgozó festményeket, cirkuszi témájú és Szolnokon készült kompozíciókkal együtt 1936 tavaszán mutatták be a budapesti Fränkel Szalon kiállításán. A tárlat katalógusának előszavát a Bauhaus és a konstruktivista irányzatok egykori teoretikusa, a modern irányzatok egyik legelszántabb propagálója, Kállai Ernő írta. A 20. század egyik legnevesebb magyar műkritikusa biztos érzékkel ismerte fel Aba-Novák művészetének legfőbb erényeit.
       "Aba-Novák képeinek filmszerűen mozgalmas festőiségét már a szédületes technikai lendület is ébren tartja. Ez a csupa élesszemű, csupa villámgyors megpillantásból, csupa parázs ötletből és temperamentumos fordulatból egybeszökkenő piktúra a megnyugtató és lezáró feketét választotta alapszínéül. De csak azért, hogy ebből a szilárd foglalatból annál meglepőbben csattanjon elő az élénk pirosak, rózsaszínek, sárgák és kékek csetepatéja. (...) Ez a színfoltok közt szerteszét villódzó, széttarkálló eszmecsere vagy csetepaté messzi túllendül az ábrázolt dolgok alakján és olyan tisztára festői összeköttetésekkel, utalásokkal szövi keresztül-kasul az egész képet, amelyeknek semmi közük sincsen
       a kompozíció tárgyához. A tárgy: az alakok és a közöttük, velük lejátszódó emberi vagy természetbeli történés csak váz, amelyet Aba-Novák telides-teli aggat a színfoltok éles ellentétekre szakadó nyüzsgésével. Ezen a tarka nyüzsgésen kalandoztatja végig szemünket a festő, el a tér legtávolabbi zugába is."
       
       A most bemutatott, több mint hét évtizede lappangó alkotás - Aba-Novák egyik legszebb zsögödi témájú festménye - a Kállai Ernő által kiemelt erényeket villantja fel: a virtuóz technikával megoldott festői ötletek olyan nyüzsgő kavalkáddá állnak össze, mely elválik a látható valóságtól és önálló minőségében, tisztán a színek és foltok autonóm erejével hat szemlélőjére.
       
       PROVENIENCIA: Egykor Engelman József gyűjteményében
       
       
       IRODALOM
       - Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       - Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       - Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.
       MP
       
41. Aba-Novák Vilmos - Olasz kikötő vitorlásokkal

    1. 

       "Ez egy mesés hely!"
       
       "Két napja újra Rómában vagyok, miután 3 hétig Umbriát kószáltam, Perugia, Assisi, Arezzo (rajzolva) és három hetet az Adria partján Francavilla al Mare és San Vitoban töltöttem Patkó Carollal együtt. Umbriában a középkorból ittfelejtett, a rákövetkező koroktól egyáltalán nem érintett kis városokban gyönyörködtünk. Francavillában egy hetet időztünk - ez fürdőhely.
       A relatíve mondén élet (ca. Siófok nívója) azonban tovább űzött még délebbre, San Vito Marinoba, ahol festő még nem járt! Halászfalu! Színes vitorlák, színes halász kosztümök! Narancs, ordító kék! Sajgó zöld! Gyönyörök tébolya!
       Ezeket a dolgokat raktuk papírra, hogy a római immár elkészült műteremben mindezt realizáljuk, hogy majdan idővel, éspedig remélem rövidesen - pénzzé tegyük egyrészt a szenvedő emberiség, másrészt a mi javunkra."
       Aba-Novák Vilmos szinte valamennyi, itáliai tanulmányútjáról írt levelét a fenti, 1929 szeptemberében kelt tudósításából kiolvasható lelkesedés hatja át.
       "Nagy kedvvel dolgozom itt, ez egy mesés hely!" - tudatta Szőnyi Istvánnal ugyanennek az utazásnak talán legfontosabb tapasztalatát.
       De nem csupán a természeti látvány festői szemnek oly kedves nagyszerűsége nyűgözte le a fiatal művészt: jól érezhetően Itália atmoszférája, a mediterrán élet minden velejárója elvarázsolta. "Jó ez a tengervíz és sós levegő, nincs por,
       de sok osztriga, rák, hal! Más emberek, poétikus vagányok, kicsit komolytalanok, pajkosak, de mindez szellemi váltógazdaságnak valóságos csemege!"
       
       Egy meglepő kapcsolat: Aba-Novák és Csernus
       
       A most bemutatott, közel nyolc évtizedes lappangás után előkerült festmény nem csupán a reveláló, a művészi pályán új korszakot nyitó itáliai élményről tudósít, hanem szokatlan erővel irányítja figyelmünket Aba-Novák stílusának - sokszor nem kellő erővel hangsúlyozott - modernségére. A Római Magyar Akadémián töltött időszak első éve az új hang megtalálásával telt: Aba-Novák az olajfestékről áttért a temperára, képeinek alapjaként pedig a rusztikus felületű vászon helyett
       a márvány simaságúra csiszolt, kréta alapozású fatáblát kezdte használni.
       Az alkalmazott anyagok megváltozásával együtt gyökeresen átalakult a stílus, a festői modor is. A hagyományos, tónusos-valőrös modellálás helyett tiszta, fokozott erejű, homogén színfoltok ütköztek a felületen, s a szőnyegszerűen beborított képmezőt frissen cikkanó rajzi részletek élénkítették, melyek nem követték szolgaian a foltok határait, hanem bátran önállósulva a gyorsan odavetett gesztus spontaneitásának érdekes látszatát keltették.
       A most vizsgált képen különösen szembeszökő a felület alakításának autonóm, a látott valóságtól hangsúlyosan elváló jellege. Aba-Novák nem imitálni akar, nem a látvány ábrázolása izgatja, hanem a kép felületének a természeti valóságtól független, festői "megdolgozása". Elsősorban a festmény középső mezőjében, a sziklás meredély megjelenítésekor olyan eszközöket használ, olyan hatásokat ér el, mint a frottázs technikáját előszeretettel alkalmazó szürrealista művészek, vagy mint a hatvanas években csoporttá érő, Csernus Tibor újításait követő fiatal magyar alkotók. Csernus, Lakner, Szabó Ákos vagy Gyémánt László ebben az időszakban készült műveik szinte egyenes leszármazottai Aba-Novák alkotásainak. A zsilettpengével, fésűvel, késsel alakított felületek ugyanúgy visszaköszönnek a szür-naturalisták alkotásain, mint a túlzsúfolt motívumokkal organikus nyüzsgésre kényszerített kompozíció,
       a hangsúlyos figuralitás, a virtuóz rajz és a természettől két lépést tartó - néhol rideg, a puha, lírai hangvételt elutasító -, hidegen ironikus festői attitűd.
       A 20. századi magyar festészet nagy mesélője, időben rövid, de mégis lenyűgözően termékeny életművével számos meglepetést tartogat még:
       ahogy az elmúlt évtizedekben a kortárs festészet figurális ága világszerte visszanyerte hajdanvolt presztízsét, úgy fedezzük fel újra a sokáig méltatlanul mellőzött Aba-Novák elfeledett modernségét.
       
       IRODALOM
       - Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       - Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       - Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák
       kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.
       
       REPRODUKÁLVA: - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008. 14. oldal.
       MP
42. Aba-Novák Vilmos - Komédiások

    1. 

       Aba-Novák Vilmos Itáliában, a római ösztöndíjas évek (1928-31) alatt készült alkotásait 1932 februárjában gyűjteményes kiállításon mutatta be az Ernst Múzeum termeiben. A nagysikerű tárlathoz kapcsolódva jelent meg a Magyar Művészetben Ybl Ervin átfogó tanulmánya a művészről, illetve Farkas Zoltán, elsősorban a római időszakra koncentráló cikke az Új Szín folyóiratban. Mindkét írást gazdagon illusztrálták, az olasz tájak és városképek mellett különös hangsúllyal szerepeltek a cirkuszábrázolások.
       "Olasz városok és magyar falvak mellett még egy motívum, élettéma érdekli most a művészt. A cirkusz, a vurstli groteszk világa. - állapította meg Ybl Ervin. Aba-Novák itt éli ki összetett művészegyéniségének tréfás, karikatúrás oldalát. Grimasztvágó, vigyorgó pofák színes maskarában, keszeg mozdulatokkal, lomha végtagokkal a cirkusz porondján, vagy a mutatványosbódé pódiumán. Körülöttük a plakátok, betűk ugyanazt harsogják a szemnek, amit ők igyekeznek fülünkbe sikoltani. (...) Tréfa és komolyság furcsa vegyüléke. Szinte már lelki drámák szomorú távlatai nyílnak meg a groteszkségnek ezen a fokozatain." (Ybl, 1931. 146.)
       A művész már diákkorában, az állatkertben rajzolva felfigyelt a közeli vurstli áthallatszó hangjaira: "... érzem az élet bizarran furcsa, lázasan beteg álmait ... Nem messze a cirkuszosok, bohócok és utcai nők Eldorádója. (Supka, 1966. 18.) - olvashatjuk vázlatfüzetében, a majomrajzok szomszédságában. Sok esztendőn át érlelődik e téma, első önálló feldolgozását feltehetően az Igalon és környékén vendégszereplő mutatványosok ihlették (Komédiások, 1928, mgt.).
       Farkas Zoltán véleménye szerint: "Az sem véletlen, ha Aba-Novák, az emberhez közeledve, ma legszívesebben a cirkusz népének világát festi. Hiszen ez áll legtávolabb a hétköznapiságtól, itt öltözködnek az emberek a legkülönösebb ruhákba, itt esetlenkednek a leggroteszkebb bohócok, itt a legtarkábbak a színek, ez a világ legszeszélyesebb, itt a leghetykébb a földiséggel űzött játék, mert súlytalan könnyűvé váltak emberei. Itt van még - akármilyen csináltan is - ünnepélyesség. Rohanó ló hátán álló, libegő lovas, nyakában egy másik csillogó akrobata billeg, a drótkötélen, a sötét háttérből kitündökölve, fantomszerűen valószínűtlen táncosnő siklik, - igen, itt csupa játék van, csupa törvényszerűtlenség, ez az élet, amelyben a megunt hétköznapokból semmi sincsen. Nincs nehézség és akadály, csak bravúros mozdulatok vannak, melyek mindent legyőznek." (Farkas, 1931. 61-62.)
       A cirkusz Janus arca jelenik meg ezeken a képeken. A fülsiketítően lármás, figyelemkeltő cintányéros bevonulás (Vándorcirkusz, 1932 körül, lappang), magamutogató erőművészek, artisták, bohócok tömege a pódiumon (Vurstli, 1930 körül, mgt.; Czája cirkusz, 1938 körül, Szépművészeti Múzeum, Kaunas), majd este, reflektorfényben a porondon vagy levegőben (Lovas attrakció, 1930 körül, mgt.; Kötéltáncosnő, 1930 körül, mgt.), illetve fellépésre várakozva (Előadás előtt, 1930 körül, mgt; Gazdag cirkusz, 1935 körül, mgt) Ezzel szemben "ami Aba-Novákot a cirkuszélet kettős arcából leginkább izgatja, az a színlelés drámája, ezért a bravúros, látványos porondképek mellett egyre gyakrabban fordul a háttéri cirkuszélet alakjai felé. Érdeklődése nem szűnik a téma iránt, egyre több megfigyeléssel gazdagszik, szemünk elé nagyítja a legjellegzetesebb típusokat, élc nélkül, de röntgen-jellemzéssel." (Supka, 1966. 61.)
       Komédiások (1935 körül) című, sokáig ismeretlen helyen őrzött, lappangó festménye a cirkusz világának ez utóbbi, árnyékosabb oldalát tárja a közönség elé. A "... harsány hívás fonákja a csendes, ernyedt várakozás a porond mögött, a cirkuszi kocsik lépcsőjénél. (Cirkuszbódé, 1931 körül, mgt.; Maxwell cirkusz, 1935 körül, elpusztult) Itt mutatkozik meg a civil komédiásélet, az önfeledt, fáradt arcok leleplezik magukat a komédiára való készenlét előtt, lézengő, egykedvű létezés, ájult pihenés vagy gondterelő kártyázgatás történik a paprikáskrumpli örök illatában. Mosolyuk elhasználódott a porond vaskos tréfáiban, a jelenések között ki szabad esni a szerepből, marakodások mérgét ki lehet adni, s bele lehet törődni az ellenféllel tettetett porondszivélyességbe. A majmok koravén, filozófusi pózban osztják e sorsot." (Supka, 1966. 61.)
       
       • Reprodukálva: B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 28. kép
         
       • Irodalom: Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. Magyar Művészet, 1931/3. 137-146. Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. Új Szín, I/2. 1931. április, 52-64. Aba-Novák (Vilmos): Huszonnégy kép. Gyoma, 1932. Gerevich Tibor előszava. Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. Nemzeti Szalon (kat.), 1942. március, 5-10. B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
         
       TS
43. Aba-Novák Vilmos - Savonarola

    1. 

       A Savonarola című rézkarcnál, amellyel Aba-Novák 1925-ben a Szinyei Merse Pál Társulat grafikai díját nyerte el, egy valóságos történelmi figura a víziószerűvé fokozott jelenet főszereplője. A kompozíció sémája a zárt térben, egy félköríves árkádív előtt rajzolódik ki Savonarola aszkétikus alakja - hasonló tartásban festi meg egy évvel később a madaraknak prédikáló Szent Ferencet.

       A gazdagság és a fényűzés ellen fellépő, hajlíthatatlan szigorral küzdő, majd elbukó és kivégzett domonkos szerzetes magával ragadó prédikációját a szószék alatt differenciálatlanul kavargó embertömeg hallgatja. A sötét, szinte összefüggő fekete felületekké sűrűsödő vonalhálóból kezek és arcok világítanak elő: az egyszerre groteszk és eksztatikusan átszellemült, majomarcú vagy halálfejszerű figurák Aba-Novák Vilmos pszichologizáló emberábrázolásának karakteres példái.
       
       Kiállítva:
       1925 KUT 1.; 1926 Rézkarcnyomó Műhely 16.;
       1927 Ernst LXXXVIII. 85.; 1930 Velence 174.;
       1931 Nemzeti Szalon 3.;
       1931 Szépművészeti - Grafika 197.;
       1933 Műcsarnok 11.;
       1937 London 1.; 1939 Varsó 215.;
       1942 Nemzeti Szalon 128.;
       1962 MNG 5. (Grafikák);
       1962 Szolnok 5. (Grafikák);
       1971 Pápa; 1976 Miskolc sz. n.;
       1977 Athén 1.;
       1979 MNG; 1982 Miskolc sz. n.;
       1983 Esztergom 7.; 1994 Szeged 80.;
       1994 Szolnok; 1994 Cleveland sz. n.;
       1995 Szombathely; 1998 Róma 36.
       
       Reprodukálva: Zsákovics Ferenc - A rézkarcoló nemzedék 1921-1929, 127.old

       Irodalom:
       MM 1925. 1. R: 46.;
       Elek 1925. 444., N. N.: A magyar grafika amerikai bemutatója. MM 1925. 8. 492.; MM 1926. 1. 36.;
       N. N.: Magyar grafikusok sikere külföldön. MM 1927. 6. 430.;
       Elek 1930. 14.;
       Varga 1937. 159.(Rézkarc 35.);
       Elek 1937. 206.; 1942 Nemzeti Szalon Kat. R: XIII. tábla;
       B. Supka 1966. 26-27. R: 32. kép;
       Németh 1968. 70.;
       P. Szűcs 1982. 219.;
       F. Antal 1983. 5. (Aba-Novák);
       Kontha 1985 I. 420. R. II. 185. kép;
       P. Szűcs 1987. R: 17. kép; Szücs-Zwickl 1994. 31.;
       P. Szűcs 1995. R: 106.;
       Kopócsy Anna: A Képzőművészek Új Társasága, a KUT első korszaka (1924-1926). Művészettörténeti Értesítő, 1997. 3-4. R.: 12. kép;
       Szatmári 1998. 10.
       KOVACSDR
       
       

44. Aba-Novák Vilmos - Mózes vizet fakaszt

    1. 

       Aukcionálva: BÁV 22. árverés, 2. tétel

       Kiállítva:
       - XXX. Csoportkiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1924. október, katalógus: 103.

45. Aba-Novák Vilmos - Olasz tengeröböl templommal

    1. 

       A most aukcióra kerülő festmény, Aba-Novák Vilmos Olasz tengeröböl templommal című alkotása 1930-as megfestése után közel nyolc évtizeddel, az idén Debrecenben megrendezett életmű-kiállításon került először a nagyközönség elé. Felbukkanása egy újabb, a közelmúltig ismeretlen darabbal bővítette Aba-Novák egyre gazdagabban feltáruló életművének talán legnépszerűbb korszakát, az itáliai periódust.
       

       Az alig másfél esztendős olaszországi tartózkodás döntő stílusváltozást hozott Aba-Novák művészi útjában. Ám ha végigtekintünk a húszas években készült alkotások során, jól látható, hogy e látványos átalakulás egy szerves fejlődés utolsó logikus lépéseként következett be. Már a római ösztöndíjat megelőző igali képeken, sőt - csírájában - már a zugligeti festményeken is megfigyelhetők azok a karaktervonások, melyek Róma után Aba-Novák összetéveszthetetlenül egyéni stílusát jellemezték. A húszas évek közepének pasztózusan felrakott, zsírosan buja felületkezeléssel megoldott festményein a szabadban ellesett reflexek szín- és fénykavalkádja oldotta fel a plasztikus testeket, s így vált fokozatosan a szín egyeduralkodóvá a forma felett. Itáliában mindez az újra felfedezett tempera adta lehetőségekkel is kiegészült, s e festék selymesen ragyogó anyaga, a reneszánsz freskókkal való találkozás élménye megérlelte a végső konzekvenciák levonását.
       A most bemutatott kép Aba-Novák itáliai utazásainak emlékét idézi.
       E motívumgyűjtő utak - melyeken nem egyszer az Római Magyar Akadémia néhány művésztagja, így Patkó Károly, Vilt Tibor és Pátzay Pál is társul szegődött - hatalmas élménymuníciót adtak a műtermi munkához. A legtöbbször rajzban, ritkábban akvarellen rögzített tájvázlatokat Aba-Novák szabadon variálva használta fel, s hozta létre a végső, temperával falemezre rögzített kompozíciókat. Fennmaradt olaszországi levelei és természetesen itáliai tárgyú képei, így az Olasz tengeröböl templommal is jól illusztrálja, milyen mélyen megérintette
       a mediterrán táj, az Adria páratlan szépsége, az apró halászfalvak és a fenséges középkori városok lenyűgöző hangulata. Ez a reveláló hatás mutatkozik meg a most felbukkant alkotáson is, mely felvonultatja a festő itáliai táblaképeinek jól ismert alkotó elemeit: az egymásra zsúfolt házak kubisztikus tömbjeit, a keskeny utcák kanyargó útvesztője mögött a végtelenbe vesző tengert, melynek mélykék felszínét Aba-Novák jellegzetes visszatörlései és a csak rá jellemző könnyedséggel, szinte névjegyként odadobott, apró vitorlások élénkítenek.
       Az itáliai festmények már a kortársakat is elbűvölték. Farkas Zoltán, az Új szín című művészeti folyóirat kritikusa 1931-ben megjelent cikkében így elemezte e gyorsan népszerűvé váló alkotásokat: "Megilletődött csodálkozással emlékezik vissza az adriai tengerpartok, vagy az olasz hegységek sziklafészkeire, ahol valamikor kalózok, rablók tanyáztak, vagy éppen előlük védekezett a falaik közé sereglő lakosság. Aba-Novák körülönti őket azzal a számtalan szenzációval, melyet a tengerre boruló, mélyen kékellő égbolt, a perzselő napsugár és a gályák ünnepélyességével úszó hófehér felhők megajándékozták.
       Legtöbbjükön mély csend uralkodik, az élet pezsgéséről nem beszélnek s ha néha vannak is emberi, vagy állati alakjai, melyek bennük megállnak, ezek is teljesen beléolvadnak a mélységes nyugalomba. Álmodnak ők is, mint sohasem szabaduló rabjai egy ki nem kerülhető és meg nem változtatható létnek, amelynek nincsenek nagy hullámai, nincsenek gyors változásai. Ennek a világnak halk ünnepélyességét nem szakítják meg dúló szenvedélyek, nincsenek sóvár vágyai és nincsen szenvedése, ezek a csendesen pihenő városok és lakóik sohasem vajúdnak, lassan élik százados életüket, amelynek nincsen a múlttól vagy a mától különböző jövője. (...)
       Egy álmodozó lélek különös vízióit látjuk a természet és ember örök mondájának csillogó és világos testté válásáról.
       Mert ezek a látományok egyáltalában nem fátyolosak, nem bizonytalanok. Sőt kegyetlen élességgel és erővel jelentkeznek: világító színeik, határozott és kemény vonatvezetésük nem hagynak semmi sejteni valót, pontosan fejeznek ki mindent, az ábrázolásmód hangsúlyozott félrenemérthetőségére csak a temperafesték szürkés hamvassága borít némi párát."

        IRODALOM
       - Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       - Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       - Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák
       kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.

       Kiállítva: Aba-Novák, a barbár zseni. Debrecen, Modem, 2008.
       REPRODUKÁLVA: - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008. 69. kép.
       MP
       

        

46. Aba-Novák Vilmos - Vásárban

    1. 

       "Nincs az a mozihíradó, amely fürgébben és változatosabban nyüzsögtetné a látnivalók eleven sokadalmát, mint Aba-Novák piktúrája.
       Minden érdekes, ami csak van a nap alatt, ha Aha-Novák szemével nézzük. Még az is, ami, hacsak rajtunk állana, talán közömbösen hagyna bennünket. De a festő látása a mi szemünket is fölnyitja és most már mi is észrevesszük, hogy milyen szórakoztatóan, lebilincselően tarka színpad ez a világ.
       Színpad, amelyen egyik díszlet és jelenet a másikat éri, amelyen folyton történik valami, aminek érdemes nézője lenni.
       Minden csupa történés. Nemcsak az, ami mint emberi vagy állati mozdulat megy végbe, de az is, ami az ilyen elbeszélhető esetnek és a köréje való színtérnek festői nyilvánulása gyanánt ölt testet. Még az a mód is, ahogyan Aba-Novák képein az ecsetvonásokból színes foltok és a színes foltokból tárgyi formák alakulnak; ízről-ízre történést érzékeltet.
       
       Igaz, hogy itt is, ott is emberek láthatók, csoportba verődve, látjuk, hogy beszélnek egymással, hogy heverésznek vagy kászálódnak, hogy tesznek-vesznek. Érdekes nézni az arcok játékát, a kezek-lábak mozgását, mert Aba-Novák mesterien, elevenül ábrázolja őket, sokszor csak egy-egy odavetett vonással, hogy úgy mondjuk: az ecsetnek egy-egy fürge fintorával, nem minden íze nélkül a humornak, karikaturisztikus tréfának. De éppen ez a fordulatos ecsetjárás, amely a temperával is olyan folyékonyan és egykettőre kanyarít oda egy-egy figurát, mint más festő az akvarellel - éppen a színfoltoknak ez a tarka, játszi szökdécselése az, ami minden tárgyi vonatkozáson túl annál jobban kezdi lekötni a szemünket, minél tovább nézzük a festményt."
       Kállai Ernő: Aba-Novák újabb képei
       Aba-Novák Vilmos gyűjteményes kiállítása. Frankel Galéria, 1936. Katalógusa
       IRODALOM
       - Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       - Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       - Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni".
         (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.

47. Aba-Novák Vilmos - Nyári nap (Igal)

    1. 

       Aba-Novák művészi pályájának egyik legizgalmasabb periódusa a lankás dombokkal övezett, Somogy megyei Igalhoz kötődik. A falu művészetkedvelő körorvosa, Baumgartner Sándor és jogász végzettségű, de gazdálkodásból élő testvére, Oszkár 1927-től több nyáron keresztül ideiglenes otthont nyújtottak néhány tehetséges, fiatal festőművésznek. A vendéglátók érdeklődése a művészetek teljes palettájára, így az irodalomra is kiterjedt. E kevésbé ismert, családias hangulatú "művésztelep" egyik hűséges, visszajáró vendége volt Szabó Lőrinc is, aki 1946-tól szinte minden nyáron több hetet is eltöltött a Baumgartner család igali házában. A kertet, ahol többek között a Tücsökzene című kötet számos verse is megszületett, a költő így festette le 1950 szeptemberében kelt levelében: "Most is a kert végi ,kőlugasomban’ ülök, ingujjban, és nem fázom, bár a nap lemenőben van már. Előttem a száz méter hosszú szőllő-folyosó, véges-végig két méter magasan tele gyönyörű fürtökkel, gyepszőnyege is zöld, felfrissült, végén ott az ampelopszisos ház, egész picike már a távolságtól, a ház körül néhány gömbölyű taxus vagy buxus zöldel, meg az ezüstfenyők, s egészen messze, ennek a zöld folyosónak a meghosszabbításában, de már fent, az égben, a nagy kékségben, az igali templom ezüstözött kalapja ragyog ide".
       
       A Szabó Lőrinc által említett igali templomtorony 1927-ben tűnt fel először Aba-Novák festményein. Baumgartner Sándor feltehetően az Ernst Múzeum februári csoportkiállításán figyelt fel az első sikereit begyűjtő fiatal festőre, majd meg is hívta őt e családias környezetbe megálmodott "művésztelepére". Aba-Novák nem egyedül érkezett: vele tartottak művészbarátai, Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenő, Kelemen Emil és Barcsay Jenő. A letelepedés körülményeiről, az ott töltött termékeny hónapok légköréről első kézből értesülhetünk: "Most Somogyban élek, Igalon - írta Aba-Novák1927 nyarán barátjának, Nagy Imrének -, itt földszintes hegyek vannak, erdős dombok. Nagy a por. Ez a karaktere a vidéknek. Nekem ez igen tetszik: a por verekszik a fénnyel, és színek, és színek megint!"
       
       Egy másik levélben a következő sorokat olvashatjuk: "A vidék igen megfelelő: földszintes hegyek: enyhe dombvidék, tipikusan Dunántúl, Somogy. ... porban kérődzik itt az élet, és ez részemre új. Néhány vásznamon evvel foglalkozom. Csudálatos dolog az, hogy mint viaskodik az őszinte, egyenes fény a meleg, sőt forró porral. Valóságos színorgia, igen kicsi skálán. Nem tarka, a por uniformizálja a színeket és mégis ugyanakkor felbontja!"
       
       Az igali nyarak fontos változást érleltek meg Aba-Novák festészetében.
       A földközeli, mély zengésű kolorittal és reliefszerűen megmozgatott faktúrával festett korábbi képek helyett az itt született művek légiesebb, éteribb hangulatot árasztanak. "A mindenható erővel behatoló fény lett Aba-Novák festői témája. Nem az impresszionizmus zsongó, vibráló napsütését, hanem a látományszerűen fölfokozott színfölvillanások kápráztató fénykévéit festi" - írta 1927-ben a festő új korszakának alkotásait elemezve művészetének egyik legavatottabb kortárs méltatója, Ybl Ervin. Valóban: ami Felsőbányán elkezdődött, az igali képeken teljesedett be. Az égbolt barokkos villódzása, a fénnyel átitatott színek, a saját készítésű festék mindent elsöprő frissessége és a gazdagon megmunkált, rajzi elemekkel élénkített felület ropogós faktúrája a stílusfejlődés új állomását jelzi. Mint e most felbukkant, évtizedek óta lappangó képünk is bizonyítja, Aba-Novák igali festményei az egész életmű legizgalmasabb darabjai közé tartoznak.
       
       MP

       IRODALOM
       - Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       - Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       - Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l.
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       - Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.

48. Aba-Novák Vilmos - Pihenő favágók

    1. 

       Izgalmas évek
       A 2008-as Aba-Novák életmű-kiállítás egyik legizgalmasabb tanulsága a festő 1927 körüli, mindeddig kevésbé ismert alkotói periódusának magával ragadó vizuális ereje volt. Az újklasszicizmus körébe sorolt korábbi művek, a felsőbányai, bodajki és zugligeti festmények, valamint az 1929-ben indult, oly jól ismert itáliai képsorozat jellegzetes Aba-Nováki hangütése között sokáig szerényen megbújt az Igalon született művek lenyűgöző együttese. A debreceni tárlat élménye után már tagadhatatlan, hogy Aba-Novák művészi pályájának egyik legizgalmasabb periódusa e lankás dombokkal övezett, Somogy megyei faluhoz kötődik. A környék művészetkedvelő körorvosa, Baumgartner Sándor és testvére, Oszkár 1927-től több nyáron keresztül ideiglenes otthont nyújtott néhány tehetséges, fiatal festőművésznek. A meghitt, háborítatlan nyugalmat és új vizuális élményeket nyújtó környezet - melyet a szintén többször idecsábított Szabó Lőrinc is "megénekelt" - a házigazdák invitálása és hamar barátsággá érő szívélyessége nyomán egyre népesebb festősereget vonzott. Ezeken az önfeledt, nyári együttléteken Aba-Novák mellett feltűntek a művész festőbarátai, Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenő és Kelemen Emil, sőt a fiatalabb generáció reménységei közül Barcsay Jenő és Mattioni Eszter. A dunántúli táj karaktere, sajátos mikroklímája jól láthatóan megmozgatta valamennyi vendég festői fantáziáját, de elsősorban Aba-Novák itt született művei hatottak társai aktuális festői nyelvezetére is. A művész egyik korabeli levelében olvasható passzusok riportfrissességű leltárát nyújtják az Igalon szerzett élményeknek: "A vidék igen megfelelő: földszintes hegyek: enyhe dombvidék, tipikusan Dunántúl, Somogy. ... porban kérődzik itt az élet, és ez részemre új. Néhány vásznamon evvel foglalkozom. Csudálatos dolog az, hogy mint viaskodik az őszinte, egyenes fény a meleg, sőt forró porral. Valóságos színorgia, igen kicsi skálán. Nem tarka, a por uniformizálja a színeket és mégis ugyanakkor felbontja!"
       
       A változás útján
       A most bemutatott, Pihenő favágók című kép is igazolja, hogy az Igalon töltött nyarak fontos változást érleltek meg Aba-Novák festészetében. A húszas évek első felében festett művek földközeli, mély zengésű koloritja, vaskos, reliefszerűen megmozgatott faktúrája fokozatosan eltűnt, az ábrázolt látvány a lazán feldobott, vattaszerűen összekapaszkodó színfoltok puha szövedékeként bontakozik ki a képen. A dekoratívan megmozgatott képfelületet egy-egy lendületes ecsetsuhintás és cikkanó bekarcolás élénkíti. "A mindenható erővel behatoló fény lett Aba-Novák festői témája. Nem az impresszionizmus zsongó, vibráló napsütését, hanem a látományszerűen fölfokozott színfölvillanások kápráztató fénykévéit festi" - írta 1927-ben a festő új korszakának alkotásait elemezve művészetének egyik legavatottabb kortárs méltatója, Ybl Ervin. Valóban: ami Felsőbányán elkezdődött, az igali képeken teljesedett be. Az égbolton gomolygó felhők és a visszaverődő napsugarak barokkos villódzása, a fénytől felpuhuló formák, a saját készítésű festék mindent elsöprő frissessége és a gazdagon megmunkált, rajzi elemekkel élénkített felület ropogós faktúrája a stílusfejlődés új állomását jelzi. Mint e most felbukkant mű is bizonyítja, Aba-Novák igali festményei az egész életmű legizgalmasabb darabjai közé tartoznak.
       

       Proveniencia: A K&H Bank Zrt. gyűjteménye
       Kiállítva: Aba-Novák, a barbár zseni. Életmű-kiállítás, MODEM, Debrecen, 2008 április 21-július 19.
       Reprodukálva: Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". ( A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa) Budapest, 2008. 41. Kép
       
       IRODALOM
       Aba-Novák Vilmos: Huszonnégy kép. Gyoma, 1932.
       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146.l.
       Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. In: Új Szín, 1931. (I/2) 52-64.l. 
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, 2006.
       Molnos Péter: Aba-Novák, a "barbár zseni". (A debreceni MODEM Aba-Novák kiállításának katalógusa.) Budapest, 2008.
       MP

49. Aba-Novák Vilmos - Fürdőző nők (Női aktok)

    1. 

       A húszas évek elején színre lépő fiatal magyar festőgeneráció a most aukcióra kerülő festményhez hasonló, monumentális méretű, összetett kompozíciójú aktos csoportképekben alkotta meg programadó főműveit. Az egykor valóban létező görög tartomány, a később mitologikus színhellyé nemesedő Árkádia elevenedett meg ezeken a klasszikus ízű, nem egyszer sok-sok szereplőt mozgató alkotásokon. Ligetes tájai előtt modern nimfák, mitológiai alakok, bibliai hősök vagy éppen önfeledten fürdő lányok és férfiak vonultak fel. Rembrandt mézszínű, melegbarna fényei és plasztikus, tömör formálása jellemzi e műveket, időtálló, múzeumi rangú képek megalkotásának vágya érződik rajtuk. Festőiket a visszatérés akarata fűti: valami állandó, valami biztos, valami nemes tartalom és forma keresése, mely meghaladja az elmúlt évek modernizmusának percről percre változó kísérletezéseit, az izmusok izgalmas, de zsákutcásnak vélt "eredményeit".
       A régiek követése stílusban és témaválasztásban talán önkéntelen menekülés volt az éppen csak lezáruló háború - Magyarország számára annyira elkeserítő - következményei elől, talán csupán a szárnyaikat próbáló fiatalok egymás közötti versengésének eredménye, egymásra licitáló bizonyíték, hogy uralják már az emberi test pontos anatómiáját, s a legnehezebb feladatok kivitelezésére is alkalmasak.
       Az egész Európán végigvonuló klasszicizáló hullám az első világháborút követő évek jellegzetes irányzata, ám legfontosabb témája, a természeti tájba helyezett aktos csoportkép nem pusztán a rajongott reneszánsztól való kölcsönzés eredményeként vált népszerűvé. A húszas évek árkádikus, klasszicizáló festészete a közelebbi múltban is inspiráló mintákra lelhetett. A diszharmonikus külvilágban, az elidegenítő nagyvárosi hétköznapokban a természetközeli élet ideája, az időtlen harmónia utáni vágy ábrándja hívta életre a XIX. század utolsó harmadában a mitikus aranykor képi megfogalmazásának igényét. Első művelője a német Hans von Marées volt, hatását főleg Kernstok és a Nyolcak más tagjai közvetítették Magyarországra. A francia Puvis de Chavannes vagy éppen az idilli, árkádiai világot a déltengeri szigeteken kereső Gauguin művészete is illusztrálja az "aranykor-nosztalgia" elterjedését. De könnyedén ebbe a sorba illeszthetők Cézanne látványt analizáló, autonóm festői világ felépítését célul kitűző kompozíciói, a Fürdőzök különböző variánsai. Hans von Marées mellett talán éppen az ő hatása mutatható ki legbiztosabban a Nyolcak művészetén,
       akik közül Pór, Kernstok, Orbán, Berény és Márffy is feltűnő előszeretettel nyúlt az aktos csoportkép témájához.
       A műteremi miliőből száműzött, természeti környezetbe helyezett hangsúlyos aktok nem véletlenül váltak oly népszerűvé a legmodernebb irányzatok képviselői között. Az újat kereső művészek minden bizonnyal a közvetlen elődök elleni lázadás eszközeként is tekintettek erre a témára, hiszen a tájban feltűnő meztelen emberi testek látványa ellentétes minden hétköznapisággal, így élesen szemben áll az impresszionisták azon doktrínájával, hogy a festő célja ne legyen több
       a környező, mindennapi valóság puszta ábrázolásánál. A művészet újra fogalmakkal, megszemélyesítésekkel kezdett dolgozni, autonóm módon akarta alakítani a környező világot, s érthetően ehhez elsőként az akt ábrázolása kínálkozott tökéletes eszközül. A művészek újra komponálni akartak, nem pedig puszta fényképezőgépként rögzíteni környezetük véletlen-teremtette szituációit.
       Ahogy Pór, Márffy, Orbán és Kernstok, úgy az őket követő avantgárd generáció néhány jeles tagja is összefoglaló főműveket szánt az aktos csoportkép műfajának. Uitz és Kmetty néhány alkotása már nem csupán a témaválasztás okán, de stiláris szempontok alapján is a Szőnyi-kör művészeinek munkáit idézi. Közülük is elsősorban a magát következetesen autodidaktának valló Aba-Novákét, aki generációjának tagjai közül a legnagyobb lendülettel fordult az aktok felé és talán a leginkább befolyásolták a kubizmus tanulságai.
       Végigtekintve a húszas évek első felében alkotott művein, reprezentatív festményein és páratlanul gazdag rajzi hagyatékán, jól érzékelhető a meztelen emberi test iránti felfokozott művészi érdeklődése. Bibliai, mitológiai köntösbe bújtatott, vagy éppen hétköznapi kulisszák közé állított aktjain szinte úgy tűnik, kérkedik bámulatos formaérzékével, könnyű kezével és tökéletes anatómiai ismereteivel. A manierista festőket idézi, ahogy Michelangelo módjára csillogtatja mesterségbeli tudását, végletekig hangsúlyozva az ábrázolt testek plasztikáját, az izmok összetett, duzzadó, feszülő és elernyedő játékát. Most bemutatott festménye is ezt a szándékot illusztrálja: hiába kínál a három grácia története könnyű és kívánatos értelmezési lehetőséget a nézőnek, mégis azt érezzük, hogy képünk valódi témája maga a forma, az eleven test mozgása, a meleg fények játéka a vitalitástól duzzadó felületen.
       Az előtér monumentális, kontraposztba állított aktjainak széles, mégis nyugodt gesztusai, súlyos stabilitásuk éles kontrasztban áll a folyóban fürdő alakok heves mozgásával. Az idilli jelenetnek tépett lombú fák összehajló lombjai, barokkos fénypászmákkal tagolt mélykék égbolt és a nap sugaraitól felfénylő háttéri táj adnak festői környezetet. S e részletek Aba-Novák jellegzetes, gazdagon megmozgatott faktúrájával, érzéki felületkezelésével öltenek formát,
       s olyan színvilágban állnak előttünk, melyben egyszerre vannak jelen a korai képek Remrandttól örökölt barnái, és a következő, felsőbányai, zugligeti korszak mályvás árnyalatai.
       A Fürdőző nők Aba-Novák korai, klasszicizáló periódusának egyik legfontosabb, méretében is kiemelkedő alkotása. Az idén megrendezésre került Aba-Novák életmű-kiállítás kurátoraként e sorok szerzőjét örömmel tölti el, hogy bár
       a tárlatra - szándékával ellentétben - nem sikerült megszereznie a festményt, e mostani aukció mégis alkalmat teremtett arra, hogy a közönség újra találkozhasson az életmű egyik legreprezentatívabb darabjával.
       MP
50. Aba-Novák Vilmos - Pihenő artisták (Menázsi)

    1. 

       Bár önéletrajzi visszaemlékezésének tanúsága szerint már a gyermek Aba-Novák képzeletét megindította a cirkusz kétarcú mikrokozmosza, művészként először 1927 körül, igali korszakában fordult a manézs szereplőihez. Az ekkor készült művek néhol még a kísérletezés, a kiforratlanság jeleit mutatják, de a ma még zömében csak régi reprodukciókból ismert darabokon már feltűnnek a téma legfontosabb, jellegzetesen aba-novákos alaptípusai: a színpadon álló, hevesen gesztikuláló kikiáltók csoportja és a cirkuszi sátorban függeszkedő légtornászok.
       A típus első, tökéletesen érett megfogalmazásai a harmincas évek elején születtek. Még itáliai tanulmányútja során, egy szombathelyi mecénás falképmegrendelése miatt fordult ismét a cirkusz világához, s röviddel hazatérése után el is készítette az új korszak egyik nyitó darabját, a monumentális méretű, Nagy vurstli című vásznat.
       A téma iránti intenzív, időről-időre megújuló vonzalom Aba-Novák esetében több forrásból táplálkozhatott. Testi-lelki alkatából eredő bővérű, gondtalan mesélőkedve, emberközpontú művészi világképe mellett feltehetően a cirkusz világának groteszk helyzetei és figurái, az extrém, tudatosan felnagyított gesztusok ritmusa, a grimaszba forduló mimika is megihlette. De az is jól látható, hogy számára nem csupán a formai jegyek, hanem a tartalmi, ikonográfiai értelmezés, a művész-clown egyszerre komikus és tragikus kettőssége is fontos volt. A szürke, hétköznapi léttől radikálisan elváló ünnepélyesség, a vonzó-taszító egzotikum inspiráló, borzongató közelsége, s persze a fény és árnyék, a színfalak előtti és a kulisszák mögötti világ beszédes ellentéte adott alapot erre az analógiára. Aba-Novák cirkuszábrázolásainak legtöbbjén - folytatva egy több évszázados hagyományt - a hajlongó, álarcot viselő bohóc rejtett művész önarckép is, a művész-lét kettősségét, ellentmondásosságát megjelenítő szimbólum.
       A Pihenő artisták 1932-ben készült, mikor Aba-Novák már tökéletesen birtokában volt új, Itáliában kimunkált stílusának minden manuális elemének.
       A szinte homogén színfoltokkal ritmizált, feszes szerkezetű képfelületet bátor visszatörlések tagolják, és vékony ecsetvonásokkal megoldott rajzi elemek élénkítik. Az utánozhatatlan, festői névjegyként is értelmezhető grafikus részletek, a foltok határáról leváló, szinte pengő körvonalak, a csattanva ütköztetett színek ropogós szövete olyan festői értékekkel ruházzák fel az ábrázolást, hogy a kompozíció minden tárgyi utalástól mentesen, pusztán a foltok, vonalak és színek autonóm rendszereként is megél. A hibátlan technikai felkészültségből adódó virtuóz könnyedség és a látvány felett érzett felszabadult öröm sugárzik a képről, mely halványan megpendíti azokat a szimbolikus utalásokat, melyek évszázadok óta a cirkuszok, a manézs világának egyszerre irigyelt és megvetett szereplőihez kötődnek.
       
       Aba-Novák életművének legnépszerűbb fejezetét alkotják a cirkusz világából ihletet merítő alkotások: nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedben csupán egy-két ilyen témájú festmény bukkant fel. Kivételes alkalom és különleges öröm tehát, hogy közel nyolc évtizedes lappangás után újra a közönség elé kerül Aba-Novák most bemutatott, Pihenő artisták című képe.
       MP
51. Aba-Novák Vilmos - Zazarpart Felsőbányán

    1. 

        "Felsőbánya páratlan természeti szépsége, a kisváros különleges bája vonzotta oda a felfedezőket, a telep művészeit. (...) A települést három oldalról erdős hegyek veszik körül, s csak nyugatra, a Zazar lapálya mentén szélesedik ki a völgy. (...) Maga a város műemlékekben szegényebb, mint Nagybánya, de érdekes, festői urbánus részek itt is akadtak. A hegyek lezárta horizontra kirajzolódott a számos festményen megjelenő kéttornyú katolikus templom; nem messze állott  az ugyancsak kedvelt téma, a manzárdtetős barokk városháza. (...) A temető oldaláról tárul ki talán a legszebben a kisváros panoramikus képe. Látszanak a belső terek, a templomok tornyai, az északi oldalon magas dombon álló  Kálvária kápolna. A borzolt, dúlt Bányaheggyel szemben áll a süveg alakú Hegyeshegy. (...) A hegyek között mindenhol kristálytiszta források törnek föl, apró patakok igyekeznek a Gutin lábánál eredő Zazar felé." (Murádin, 1998. 76-77.)
       Aba-Novák Vilmos festőbarátaival Patkó Károly - aki előző évben, nagybányai tartózkodása idején Korda Vince társaságában többször megfordult a festői bányavároskában - bíztatására telepedett le Felsőbányán, 1925 nyarán.
       A kis kolónia tagjai május 15-től október 10-ig tartózkodtak itt, a zugligeti társaságból Fonó Lajost és Bánk Ernőt, illetve  a nagyváradi Fleischer Miklóst és a fiatal Borghida Pált is körükben találjuk. Bár visszavonultan dolgoztak - a felsőbányai művészek közül Nagy Oszkáron kívül másokkal nem tartottak fenn kapcsolatot - hetenként rendszeresen átrándultak Nagybányára is. Borghida visszaemlékezése szerint: "A nagyvendéglő termét kapták meg műteremnek, velük volt még Aba-Novákné is, a kis csoport modellje és kiváló szakácsnője. Engem, mint ifjú festőt az a nagy megtiszteltetés ért, hogy megengedték hogy velük dolgozzam, és mérsékelt díjazás ellenében velük is étkezhettem. Arra emlékszem, hogy Aba-Novák kisebb alakú, nagyon szép színekben tartott képeket festett, amiket csak otthon, Pesten dolgozott fel nagyobb kompozíciókban." (Murádin, 1972. 23.).
       A Felsőbányán készült kisebb méretű vásznak közé tartozik a Zazarpart Felsőbányán (1925) is, mely most szerepel a Kieselbach Galéria aukciós kiállításán. A festményen Aba-Novák a bányaváros környékének egy rejtettebb, vadregényes részletét ábrázolta: az "ezer zöldben pompázó" felsőbányai hegyek magasodnak a sebes folyású Zazar partján megbújó, pontosan nem azonosítható épület (bányászház vagy esetleg egy érczúzómű melléképülete) felett. A hegykoszorú mélyzöld tónusoktól az élénk sárgászöldekig ívelő színskáláját -  melyek szinte a szemünk előtt váltakoznak a felhők és a napfény játékának megfelelően - ellenpontozzák az előtér épületének tetején megcsillanó kékes-lilás reflexek, a patakpart és a hordalékkal telített meder élénk narancs és mályva színei. Képünkhöz szorosan kapcsolódnak a hasonló tájképi motívumokat ábrázoló, önálló igénnyel készült, lavírozott tusrajzok (Felsőbánya, 1926, 37x51 cm, mgt.; Felsőbányai táj, 1926, 35,5x50 cm, mgt.) illetve azok rézkarcváltozatai (Hegyi patak, 1927, mgt.; Felsőbányai Zazar völgy, 1927, mgt.). Ezeket a lapokat a helyszínen rajzolt vázlatok után Aba-Novák feltehetően már Budapesten készítette, 1926-27 folyamán.
       Aba-Novák felsőbányai ihletésű alkotásai közül nagyobb ismertségnek örvendenek, többet szerepelnek kiállításokon sokalakos, - későbbi népéletképeit megalapozó - kompozíciói, a Felsőbányai körmenet (1925) és a Román tánc (1926) variációi. E reprezentatív alkotások mellett eddig háttérbe szorultak a kisebb méretű, lírai tájábrázolások, s csupán az utóbbi évek tárlatain nyerték el ismét méltó helyüket. Pedig ezekről a képekről sugárzik igazán a táj atmoszférája, hangulata, hiszen - az ott alkotó művészek szerint - "Felsőbánya csöndesebb, szebb, vadregényesebb, mint Nagybánya..." (Murádin, 1972. 22.).
       
       Irodalom:
       Gerevich Tibor előszava.
       Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás.
       Nemzeti Szalon (kat.), 1942. március, 5-10.
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966.
       Murádin Jenő: Felsőbányai nyarak I.
       Művészet, 1972/6. 20-23.
       Zwickl András: Nagybánya és az aktfestészet
       In: Nagybánya művészete. MNG (kat.), 1996. 246-268.
       Murádin Jenő: A felsőbányai művésztelep.
       In: EMKE füzetek 15-16. Nagybánya, 1998. 74-91.
       (-ts)
52. Aba-Novák Vilmos - Nagy vurstli

    1. 

       EGY KIS CIRKUSZ-TÖRTÉNELEM

        

       A német Charles – később Crone (Krone) – cirkusz 1912-ben járt először Magyarországon. A napjainkban is világhírű társulat hatalmas, élő gépezete ma már szinte elképzelhetetlen méretekkel bírt. Szervezettsége, pontossága, felszereltsége ("sátorváros") lenyűgözte a kor emberét. Nézőtere közel 5000 ember befogadására volt alkalmas, mely a mai fővárosi nagycirkusz férőhelyeinek (1850 fő) majd’ háromszorosát jelentette.

       A személyzet 27 állandó művészből, 9 irodai alkalmazottból, 44 munkásból, 48 zenészből állt. Állatállománya: 60 ló, 24 oroszlán, 15 teve és dromedár, 10 zebra, 10 jegesmedve, 8 elefánt, 7 tigris, 7 elefánt, 7 fóka, zsiráf, strucc, bivaly, antilop, kutya volt.

        

       A Crone leglátványosabb produkciói a különféle lovasszámok voltak: szabadidomítás, magasiskola, zsoké, voltizs, par force, groteszk-lovaglás, nyereg-telen lovas, pas de deux, különböző lovasjelenetek, de a lovaszsonglőr szám sem hiányzott a repertoárból. Az ügyességi számok gyakorisági listáján az akrobata csoportok (földszinti, trambulin, ugró- és sportjelenetek) vezettek. Hasonlóan népszerű volt a tipikusan szolisztikus ekvilibrisztika, valamint a kerékpár. A légtornászok gyűrűt, trapézt, lógó bambuszt használtak.

       A zsonglőrök, excentrikusok, kígyóemberek sorát a viszonylagosan sok nyújtó, műlövész és ikária zárta.

       A melange (vegyes) számok mellett akadt néhány nehezebben osztályozható ügyességi produkció is a műsorszámok között: lábekvilibrisztika, földgömb, székpiramida, létrai lábmutatvány, bambusz stb. Tucatnyi gladiátor, atléta szerepelt a Crone cirkuszban, voltak fogerőművészek, tűznyelők, sőt kínai hajmutatványosok is.

        

       A két világháború között más külföldi utazócirkuszok mellett – Busch, Sarrasani – a Crone is többször visszatért Magyarországra, míg mellettük három jelentős magyar társulat járta az országot: a Gazdag, a Donnert és a Czája. Pályája kezdetén – 1933–1934 között – utóbbi adott munkát például Alfonzónak – Markos Józsefnek – a később világhírű művésznek, aki mint mindenes állt itt alkalmazásban.

       Aba-Novák alapos és körültekintő munkát végzett. A fenti hat társulat közül négy, a Crone, a Gazdag, Donnert és a Czája is felbukkan cirkusz-ciklusában. Kizárt, hogy véletlenül "botlott" volna bele az egyes társulatokba. Valószínűbb, hogy szisztematikusan térképezte fel az akkori élet "tarka-barka, fényreklámos, jazz-bandos élet kavarodásához, a modern ember dekadens esztétikájához" oly közel álló világot. Évente felkereshetett egy-egy társulatot, heteken át tanulmányozhatta a cirkuszok világát, melyben megragadta a fényben úszó sátrak látszatvalósága, az artisták, bohócok, mutatványosok életének fonák volta.

       Az 1930-as évek során e groteszk világ több mint tíz éven át folyamatosan visszatérő témája festészetének. Pályája legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb ciklusa ez, melyben talán maga Alfonzó is felbukkan valahol!

        

       A NAGYVILÁG MINT PÓDIUM

        

       Karinthy Frigyes A Cirkusz című novellájának fiatal művésze egy saját maga által komponált melódiát próbálna előadni választott publikumának – egy vidéki cirkusz közönségének. Persze a cinikus igazgató még a színfalak mögött útját állja, hogy aztán a cirkusz mélységes bugyraiba vezesse őt. Évek hosszú, gyötrelmes munkájával az előadóművészet minden fortélyát, trükkjét, fogását, csibészségét kitanulva a sokat próbált szerző aztán végül eljut a porondra. Révbe ér! Asztalon, székeken és rudakon egyensúlyozva, a szám csúcspontjaként előhúzza hangszerét egy hegedűt, hogy ott fent a magasban, "értelmetlen" egyensúlyozás közepette eljátsza a régi-régi melódiát!

       Karinthy a cirkusz porondját az élettel azonosítja. A cirkusz a világ kicsinyített mása. Zsúfolt, felfokozott világ, ahol koncentráltan van jelen a kor fény- és árnyoldala egyaránt. A színlelés drámája ez, melyben az érvényesülni, boldogulni akaró ember különös mutatványokra kényszerül. Ez a dráma inspirálta Aba-Novák cirkusz-képeit is: "ezért a bravúros, látványos porondképek mellett egyre gyakrabban fordul a háttéri cirkuszélet alakjai felé. Érdeklődése nem szűnik a téma iránt, egyre több megfigyeléssel gazdagszik, szemünk elé nagyítja a legjellegzetesebb típusokat, élc nélkül, de röntgen-jellemzéssel." – jegyzi meg komédiás képeiről a művész monográfusa, Supka Magdolna.

       Expresszív naturalizmus, zseniális virtuózitás, játékos groteszkség és túltengő mesélőkedv jellemzi ezeket a képeket, mintha Aba-Novák inkább mesélne, semmint festené a cirkusz életének ezer történetét. Mint egy "népmese manóinak játéka" színes maskarák, keszeg mozdulatok, grimaszvágó, vigyorgó pofák tárulnak a szemünk elé a mutatványosbódé pódiumán.

        

       A NAGY VURSTLI TÖRTÉNETE

        

       "Egy szombathelyi műértő új villáját kellett volna dekoratív festményekkel díszítenie. Közülük elkészült a Nagy vurstli című kompozíció és az álarcos képszalag. Aba-Novák itt végre falsíkokhoz jutott, melyen komponáló fantáziáját szabadon élhette ki. A modern villa stílusa nem jelentett megkötést, sőt ellenkezőleg, megerősítette benne a Rómában fölébredt művészi vágyakat. Igaz, hogy a választott téma merőben más, mint az olaszországi motívumok, de annak ilyeténvaló művészi megfogalmazásához stílusának itáliai átalakulása volt szükséges . Tulajdonképpen nem keretbe való képeket festett, hanem igazi faldekorációkat, mint ahogyan többi alkotása is sokszor közelebb áll a freskóhoz, mint a rámával elhatárolandó természetkivágásokhoz." – írja le a Nagy vurstli születésének közvetlen előtörténetét a festő 1931-es, Ernst Múzeumban rendezett kiállítása kapcsán Ybl Ervin.

       A kép végül soha sem került Szombathelyre, s mint a fenti kiállítás legértékesebb darabja, – vélhetőleg méretei miatt – később sem talált vevőre.

       Az 1931-es bemutatót követően mintegy 70 évig, felcsavarta várt a szebb időkre – előbb a művész műtermében, majd örököseinek birtokában, hogy ma mint az újra felfedezett Aba-Novák talán legjelentősebb ciklusának, a cirkusz-képek csúcsdarabjaként hirdesse a kivételes tehetségű festő "barbár zseni"-jét.

       
       KIÁLLÍTVA:

       Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1931. február, katalógus: 99.

        

       KIÁLLÍTVA ÉS REPRODUKÁLVA:

       A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2005, 146. oldal

       Antik Enteriőr 2003. X. Magyarországi Régiségkiállítás és Vásár. Műcsarnok, Budapest, 2003. november 27–30. 35.

       A 121 legszebb magyar festmény, Törő István és Virág Judit válogatásában. Virág Judit Galéria, Budapest, 2009. október 28. – november 29., 185.oldal

        

       REPRODUKÁLVA:

       Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete.
       Magyar Művészet, 1931. 140. (Vurstli címmel)

       Farkas Zoltán: Aba-Novák művészete.

       Új Szín, 1931. 2. 61. (Cirkuszi kikiáltók címmel)

        KG

53. Aba-Novák Vilmos - Felsőbányai táj

    1. 

       Árkádia
       A tájfestészet megújítására a húszas évektől legintenzívebben az ún. Szőnyi -kör festői, közöttük Aba-Novák Vilmos vállalkozott. Az aktivisták nyomdokain járó ifjú festők, a klasszikus képkompozíció hagyományait új jelentésekkel bővítő árkádikus festészete elsősorban a tradicionális képtípusokban, így a csendélet, az akt és a tájfestészet keretein belül nyilvánult meg. Aba-Nováknak a húszas évek első felében készült képei a táj átszellemítésével, monumentálissá tételével hatnak. A tájképekhez a festőnek a húszas évek első felében olyan fontos természeti helyszínek adtak inspirációt, mint Bodajk, Komárom- Tarján, Mátraszöllős, Zebegény és Felsőbánya. A feltehetően Felsőbányán készített, az aukción szereplő mű ennek a szemléletnek az egyik legteljesebb, legreprezentatívabb festői megnyilvánulása.

       Felsőbánya
       A felsőbányai művészkolónia működése a húszas évek első felére tehető, mely az ekkorra már akademizálódott nagybányai művésztelep alternatívájaként jött létre. Litteczky Endrét és Nagy Oszkárt említhetjük a telep legismertebb alkotói közül.
       Aba-Novák Vilmos legközelebbi barátaival, kollegáival 1925. május közepétől október 10-ig tartózkodott Felsőbányán. Festőtársai között ekkor Patkó Károlyt, Bánk Ernőt, a nagyváradi Fleischer Miklóst és Borgida Pált, valamint Fonó Lajost találjuk, utóbbi a Norma Festékgyárat működtette közös vállalkozásban Aba-Novákkal. A művésztelepet Patkó Károly szervezte, aki korábbi nagybányai tartózkodása alatt többször feljárt a festői városkába, mely a Zazar partján, a Gutin hegység tövében helyezkedett el, Nagybányától csak néhány kilométerre.  
       A helyi vendéglő termében rendezték be műtermüket, Nagybányára rendszeresen lejártak. A csoporttal volt Vulkovics Katalin, Aba-Novák felesége, aki nem csak modellje, de kiváló szakácsnője is volt a társaságnak. Borgida Pál visszaemlékezései szerint Aba-Novák "kisebb alakú, nagyon szép, ragyogó színekben tartott képeket festett, amiket csak otthon, Pesten dolgozott fel nagyobb kompozíciókban." (Borgida Pál levele Muradin Jenőhöz, 1970)

       A Felsőbányai táj ezeknek a nagyobb kompozícióknak a sorát bővíti. Az őszi dombos tájon végig húzódó erdei ösvény a távoli horizontra vezeti a szemet, melyet plasztikusan elterülő hegyhátak zárnak le. Legközelebbi színbeli analógiáját a képnek a szintén magántulajdonban lévő (Felsőbányai táj, 1925, 56x69,5 cm) jelenti, noha annál harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb az aukción szereplő kompozíció. A mű címében utal keletkezési helyére, de jellegzetes felsőbányai motívum híján, túlmutat topográfiai meghatározottságán és a monumentális tájfestészet általános érvényű megfogalmazását adja.
       
       Reprodukálva:
       Modern magyar festészet 1919-1964. (Szerk. Kieselbach Tamás) Kieselbach Galéria és Aukciósház, Budapest, 2004, 247. kép
       Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság könyvek, Budapest, 2006. 76. kép

       KA

54. Aba-Novák Vilmos - Kápolna fák között

    1. 

       BÁV 68. aukció, 2. tétel

       Reprodukálva:

       - Modern magyar festészet 1919-1964. Szerk.:Kieselbach Tamás, Budapest, 2004, 252. kép

       - Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság könyvek, Budapest, 2006. 70. kép

55. Aba-Novák Vilmos - Szüret (Borlopó, Lopótökkel)

    1. 

       Mulatók és kiskocsmák a régi Budán
       

       "Budán van egy kis hajriger" – szólt a múlt század eleji mulatódal Bilicsi Tivadar előadásában. Csak volt, tehetnénk hozzá, már elég régen. A Budát, Óbudát és a Buda környéki hegyeket a török uralom után benépesítő, rác és német polgárok szorgos szőlőtermesztésbe fogtak a várost övező napos dűlőkön. Az 1900-as évek eleji térképek a Rózsadombtól, a Sváb- és Sas-hegyen át a Gellért-hegyig mindenütt szőlőskerteket jelölnek. Sok helyütt még a tér- és utcanevek – Orbán, Szüret, Bakator – is ennek az időnek az emlékét idézik. A pest-budai polgárság és értelmiség körében is divat lett a hegyvidékre kirándulgatni, ott borozgatni és szüretelni. Jókai Mór maga is gazdálkodott a Sváb-hegyen. Azután előbb a filoxéra pusztította a szőlőt, majd a növekedésnek indult város kurtította egyre-másra a zöldövezeteket.
       A régi főváros hírneves vigalmi negyede, a Tabán, a Krúdy Gyula által megírt zenés kisvendéglőkkel, pincekocsmákkal együtt az 1930-as bontásnak esett áldozatul. Zugliget és Óbuda ugyanakkor még sokáig tartotta magát. "Újlak felől minden harmadik, a Tímár utcától véve minden második, a Flórián tér környékén minden egyes házban kocsma van" – jegyzi fel az 1920-as években az Óbudán élő Krúdy. Mígnem végül oda is beköszönt a modern városrendezés.

       A "Zuglizsé"
       "Zugliget gyerekkorom kedvenc helyei közé tartozott – emlékezett vissza a 19. század végén a Sváb-hegyre Jókai Mór, aki utolsó éveit maga is itt töltötte büszke szőlősgazdaként. Zugliget a legpompásabb nyaralókkal van beépítve, melyeken díszkertek, gyümölcsösök körítenek. Kényelmes vendéglők: a ’Fáczán’, ’Szarvas’, ’Disznófő’ legkedvesebb mulatóhelyei a fővárosi közönségnek. […]Az egész Zugliget mellékvölgyeivel, a Csillag- és Harangvölggyel egy darab Svájc a budai hegyek közt, mely a főváros környékének legfestőibb része."
       A 19. század végétől a II. Világháborúig az estélyek, bálok, farsangi táncmulatságok mellett a főváros időtöltésének kedvelt és divatos formája volt a kirándulás, a zöldben való mulatozás. A 20. század első felétől Budapest egyik legkedveltebb és a villamos vonalnak köszönhetően talán legjobban megközelíthető kiránduló helye volt Zugliget. A Csillag-völgyben vendéglők sora várta a megéhező megszomjazó kirándulókat. A Fácán fogadó a magyar művészek nyári törzshelye volt, a fogadóval szemben található Tündérhegyi szanatóriumban pedig sok neves költőnk-írónk és más művészünk pihent hosszabb rövidebb ideig. Különösen a három jelentős pest-budai búcsú – a gellérthegyi húsvéthétfői népünnep, a zugligeti püskösdhétfői mulatság és a lipótmezei kisasszonynapi búcsú – mozgatott nagy tömegeket.
       Jókai útleírásaiban így ír ezekről a neves pünkösdhétfői mulatságokról: "Pünkösd hétfőjén aztán az egész népé volt a Svábhegy. E napon, mintha az egész város kimozdult volna a helyéből, úgy tódultak föl a hegyi utakon már hajnalhasadtakor a mulató csapatok: dalárdák, céhek, egyesületek, iskolák zászlóikkal, énekelve, dobolva – nyalka stuczer, gitárral nyakában imádottja előtt walzerezve; termetes törzspolgár, nyakába akasztott kulaccsal, felesége karján az elemózsiás tarisznya, kis gyerekszekérbe felpakolva a két legifjabb csemete, azt a nagyobb fiú és leány elől húzva, hátul tolva mozdítja előre; fiatal serdülő leánykák, arcuk a hegyi légtől pirosra festve; cilinderes gavallérok hölgyeik nagykendőjével a karjukon; izmos munkás legények rúdra akasztott söröshordóval a vállukon; kevély bakák pirospozsgás szakácsnőik kíséretében. Útközben egy szál cigány üdvözli az érkező karavánokat, solo trombitán hangicsálva a Klapka-indulót meg a Schneider Fáni-polkát. Az érkező csoportok nem keresnek házat, ereszt, vendégfogadót, hanem árnyékos fát, bokrot. Ott állítják föl a bográcsot. Targallyat szednek, tüzet raknak, főzik a paprikás gulyást, s mellette csapra ütik a hordót. Szép leányok elindulnak mezei virágot szedni; erdő, mező most virít javában; nagybokrétákat kötnek, s mind koszorús fejjel térnek vissza. Elolvasott hírlapok szolgálnak abroszul, amelyekre kiterítik a háziasszonyok lakomáik kincsét. A mézeskalácsos sátorok körül tolong a gyermeksereg; szerelmes legények választottaiknak cifra szíveket vásárolnak. Kucséber narancsos kosarának, görbe bot, cifra nyelű bicsak-áruló tót portékájának van erős kelete. Itt harcias dalokat énekelnek; amott kergetősdit játszanak; a bokrokon hölgykalap, tarka kendő lobog. És közben vagy ötven kintorna gyakorolja a zeneművészetet, versenyezve hat cigánybandával meg a budakeszi sváb paraszt kapella trombitáival és öreg dobjával; ami aztán ahány, annyiféle nóta egyszerre és összekeveredve, felülmúl minden eddig kitalált zeneélvezetet. A lemenő nap negyvenezer embert is lát táncolni, ujjongni, tombolni a Svábhegyen. A zöld gyepen egész szérűk vannak már taposva a polka- és csárdás-tánctól. A "Csillag" kocsmáros alig győzi egész háznépével a szolgálatot. … Ezalatt az ideális mulatozók elvándorolnak a Normafához s föl a János-hegyre, és gyönyörködnek a fölséges kilátásban. Aztán a fölkelő hold látja ugyanazt a népfolyót visszahömpölyögni a hegytetőről. Zilált öltözetek, összegyűrt kalapok, fűzöld foltos fehér ruhák és anginét pantallók, nekipirult arcok, egymást támogató alakok, danoló csoportok, hahotázó, bőrükbe nem férő őstípusai a fővárosi parasztnak; szilaj párok, kiknek nem volt elég a tánc, még hazatértükben is polkáznak az úton; disputáló polgárok, hetyke iparoslegények, kik fogadott kintornással kísértetik magukat hazáig; exaltált családapák, kik minden áron a szabad ég alatt akarják tölteni az éjszakát, kétoldalt támogatva a feleségtől meg a leánycselédtől; közben egy sikongató szép leány, akit felültettek egy szamárra s az nekiviszi a tüskebozótnak. S ez a látvány így gombolyodik le ezernyi változatban késő éjfélig; de azért a gyepen még táncolnak holdvilág, lámpafény mellett a kintorna körül, s a lombsátor alatt még reggel is hangzik a budakesziek öreg dobja és bombardonja.

       Nem messze a Fácántól …
       A mai Csillagvölgyi és a Béla Király utca sarkán – nem messze a Fácán fogadótól – vert tábort Aba-Novák Vilmos és baráti társasága az 1920-as évek közepén. 1924–1927 között ugyanis a festőnek és feleségének, Katónak állandó lakhelyévé vált Zugliget. Pestről, a Kálmán utcából költöztek ide, az út elején álló – a kirándulók és a környékbeli kofák által látogatott – vendéglő melléképületébe. Ez az italkimérés valószínűleg épp az a Csillag kocsma lehetett, melyről Jókai oly kedélyesen megemlékezik a fenti idézetben. Aba-Novákék vendégeiként számos festőbarát és ismerős fordult meg itt. Bánk Ernő, Czumpf Imre, Fonó Lajos, Kelemen Emil, Mattioni Eszter és Patkó Károly vettek részt ezeken a vidám hangulatú összejöveteleken, mulatságokon.
       Aba-Novák Zugligetben készült festményeinek állandó motívumává váltak a környék kertvendéglői és kiskocsmái, valamint a Csillag, annak melléképülete és "... a zugligeti kunyhó hatalmas, szinte őserdei fák oltalmában, képzeletnövelő bozótvilága ...". A kerthelyiségekben készült képek groteszk figurái pedig mintha Jókai útleírásának élőképeiből léptek volna elő: "Ott van az élvezetek Eldorádója: zenekar, népénekes-társaság, hinta, kerengőjáték (Ringelspiel); közben döng a fagolyó a tekepályán; izmos legények ütik magasra ököllel a "balmot" (léggel tölt óriási lapda). Van ott célbalövés, birkózás, karómászás; csörög a kocka a krajcáros Monte-Carlónál, hol vándor kucséber adja a bankot – fügekoszorú nyereménnyel."

       Borozó Budapest – a budai kadarka
       A képen ábrázolt hébér tartalma jellegzetes rubint színével hívja fel magára a szakértő figyelmét. A korsóba távozó ital tipikus áttetsző színe arra enged következetni, hogy annak fajtája nem lehet más – s főleg nem itt a Sváb-hegyen –, mint a híres budai kadarka, "a vörösborok hetyke fickója".
       Ez a ritkaságnak számító, különleges nedű ma elsősorban Szekszárd környékén honos, pedig egykor még a budai régió egyedüli, kifejezetten helyspecifikus vörösboraként tartották számon. A fajtát még a török hódoltság alatt, illetve az azt követő évtizedekben honosították meg a budai hegyek déli lejtőin megtelepedő rác kereskedők és termelők. A fajta eredetét tekintve albán, más források szerint görög – kisázsiai eredetű, mely könnyed nem túl savas karakterével ma leginkább a rozéval állítható párhuzamba. A rác ürmös mellett e borfajta a budai kiskocsmák és vendéglők leggyakoribb portékája volt, melyet a legkisebb betérők és a legelőkelőbb fogadók közönsége egyaránt szívesen fogyasztott.
       "Jöjjön ki Óbudára, egy jó túróscsuszára,
       A kerthelységben sramli szól és ott lehet csak inni jól.
       Az asztal tarka-barka és rajta jó kadarka,
       És már az első csók után, meglátja, de jó lesz kint Óbudán"- szól a Három tavasz egyik slágere, melyet fiatal bohém, iddogáló idős egyaránt ismert, s kántált városszerte.
       A kadarka karrierjét az egyre fogyatkozó szőlőterületek mellett a filoxéra pusztítása tette tönkre a 1890-es évek elején. Termőterületei ekkortól csappantak meg Buda környékén, bár a helyi borászati évkönyvek a 1900-as évek elején még mindig a legideálisabb választásként ajánlják a piros-szőlő ültetésére vállalkozók számára. Nem véletlen írta maga Krúdy róla: "a kadarka legyen a bornál is borabb".

       Proveniencia:
       - korábban Rudas Jenő tulajdonában
       - Urbach Miklós gyűjteményében (1962)

       Kiállítva:
       - LXXXVIII. Csoportkiállítás. Aba-Novák Vilmos, Feiks Jenő, Kelemen Emil, Patkó Károly és Ziffer Sándor festők. Ernst Múzeum, Budapest, 1927. február, katalógus: 158.
       - Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1962. katalógus: 45.

       Reprodukálva:
       - B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1971. 13. kép
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2006. lappangó képek: 16.

       Aukcionálva:
       - BÁV 58 árverés, 1. tétel

       KG

56. Aba-Novák Vilmos - Műlovarnők (Cirkusz)

    1. 

       Feltehetőleg kiállítva:
       - A Római Magyar Intézet ösztöndíjas művészeinek első kiállítása. Nemzeti Szalon, 1931. május – június, katalógus: 66. (Cirkusz címmel)

       Kiállítva és reprodukálva:
       - Aba-Novák, a "barbár zseni". MODEM, Debrecen, 2008. április 24. – július 6. katalógus: 93.

       Reprodukálva:
       - Magyar Művészet, 1931. 143. (Előadás előtt címmel)
       - Új szín. 1932. 66. (Műlovarnők címmel)
       - Molnos Péter: Aba-Novák Vilmos. Budapest, Népszabadság Könyvek, 2006. 143. kép

57. Aba-Novák Vilmos - Vasárnapi ebéd

    1. 

       Reprodukálva:
       - B. Supka Magdolna: Aba Novák Vilmos. Corvina Kiadó, Budapest, 1971. 40. kép
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2006.
       lappangó képek: 66.

58. Aba-Novák Vilmos - Dudás

    1. 

       Aukcionálva:
       - BÁV 96. aukció, 243. tétel

       Proveniencia:
       - Az 1930-as évek elejétől az 1960-as évekig Sugár Aladár, majd örököseinek a tulajdonában

       Kiállítva:
       - Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1931. február, katalógus: 46.
       - Aba-Novák Vilmos (1894-1941) emlékkiállítás. Nemzeti Szalon, Budapest, 1942. március, katalógus: 16. (Olasz dudás címen)
       - Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest – Damjanich János Múzeum, Szolnok, 1962. július-december, katalógus: 70.

       Reprodukálva:
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság Könyvek. Népszabadság Zrt., Budapest, 2006.
       31. (Férfi dudával címen)

59. Aba-Novák Vilmos - Szolnoki vásár

    1. 

       Aba-Novák Vilmos 1929-30 között római ösztöndíját töltve érkezett el művészetének kopernikuszi fordulatához, mikor is nem csupán új anyaghasználatra, technikára tért át a fatábla és a tempera alkalmazásával, de ezzel egy időben teljesen új képépítési módszert dolgozott ki magának, mellyel néhány éven belül hatalmas életművet épített fel. 1931-ben publikált Vallomásában hívta fel a figyelmet a kor új művészi követelményére, nevezetesen, hogy a képen ábrázolt ,,tárgyi forma helyett, melyet a fény tett láthatóvá s így a fény által érzékeltettek is a festők, a képforma kezd mint igény fellépni . Ez a képforma nem más, mint a geometrikussá egyszerűsített felületi struktúra és a vele párhuzamosan a képen alkalmazott színharmónia szintézise. Aba-Novák szerint, a korszerűség azt követelte, hogy a látványt elvontabban, a részletek összevonásával, szerkezetesen jelenítse meg a festő. Ez az elvontság azonban Aba-Novák festészetében soha nem tudott uralomra jutni, mert számára az életben megszerzett tapasztalat, a hétköznapi lüktetésbe alámerülés legalább olyan fontossággal bírt, egy témát felvázolásánál, vagy amikor emberi cselekvést kívánt ábrázolni, mint a nehezen kidolgozott képi struktúra. A nyüzsgő-zajos, eleven motívumokra tulajdonképpen nem is Rómában talált rá, hanem már onnan hazajőve, Szolnokon 1930 után, és a Csík megyei Zsögödön, festő barátja, Nagy Imrénél tett látogatásakor 1935-ben. 1930 nyarától Aba-Novák egyre több időt töltött a Szolnoki Művésztelepen, ahova először még főiskolásként, 1913-ban látogatott el, hogy ott Fényes Adolftól olajfestést tanulhasson. 1930-tól évenkénti ott tartózkodása rendszeressé vált, szerepelt a Szolnoki Művészeti Egyesület tagjainak kiállításain, legjobb barátai közül többen, mint a Pólya testvérek és Chiovini Ferenc is itt alkottak. Az alföldi tanyák, népszokások, a piacok hatására új életképei sajátos színekkel és népies ízekkel gazdagodtak. A Szolnokon festett táj- és népéletképeiből 1932-ben reprodukció-albumot állított össze, melyet a gyomai Kner nyomda adott ki Huszonnégy kép címmel. Tamás Henrik galériájában és a Fränkel Szalonban is folyamatosan bemutatásra kerültek az itt készült életképei. Ezek a szolnoki életképek néhány téma variációi, melyek közül több még az 1926-27 körüli, a Somogy megyei Igalon készült festményein merült fel először. Ilyen a kubikusok, az állatvásár, az állatok itatása gémeskútnál, a körhinta és a vallásos körmenet, míg a kimondottan Szolnokhoz kötődő témák közül kiemelendő a lacikonyha, a búcsú és vásár, az ebédelő aratók és a vándorcirkusz témája. Ebbe a sorba illeszkedik az aukcióra kerülő festmény is, mely a szolnoki vásárt mutatja be, felvonultatva a vásárosok és a vásárra érkezők különféle csoportjait. Ennek a mozgásban lévő sokadalomnak az ábrázolásában Aba-Novák - ha stilisztikailag nem is - sokszor nagyon hasonlóan járt el, mint szolnoki művésztelepi kollégái, akik számára ez a vidéki piac a bruegheli karakterek mellett épp a mozgásvariációk, a játékos összevisszaság megfigyelését tette lehetővé. Képeiken a paraszti kultúra még mint valami őszinte, tiszta, az urbánus civilizációtól meg nem rontott életközösség jelenik meg, melyet érdemes egyfajta művész-etnográfusként megfigyelni és leírni.
       
       Aba-Novák festészete épp Szolnok hatására vált epikussá, elbeszélő jellegűvé, ,,minden képe úgyszólván fejest ugrik az életnek embertől, állattól nyüzsgő, kellős közepébe , a ,,zsibongó fórum demokratikus szellemű művészete ez - írta róla egy kritikusa. ,,Akármihez nyúlok, abból novella kerekedik - mondta magáról a művész. Az aukcióra kerülő kép is arról tanúskodik, hogy milyen sokféle gesztus, forma és szokás megfigyelésén keresztül jut el végül az ilyen összegző kompozíciókig. Az összebeszélő asszonyok vagy a szekéren utazók csoportja, a botra támaszkodó pásztor alakja, a korsók sora, a forró napsütés ellen védő sátrak és napernyők, valamint az állatok mozdulatai, mind sok rajztanulmány nyomán fogalmazódott meg, s vált itt egy-egy gyors ecsetmozgás, befejezetlen kontúr, teret érzékeltető folt képében szintézissé. Aba-Novák számára ezek az élményszerűen megfogalmazott jelenetek azonban önmagukban nem állnának meg, ha a struktúrát és a színdinamikát kiemelő korszerű előadásmód nem társulna melléjük. Az 1936-os Fränkel-beli kiállításhoz írt katalógusban Kállai Ernő fogalmazott úgy, hogy ,,az egyik képen a szekérnek támaszkodó paraszt szemlátomást élénken diskurál ugyan a feléje forduló menyecskével. De még sokkal élénkebb az a festői terefere, amely a paraszt hátán folyik, a különböző színfoltok között, amelyekből alakja összetevődik. [...] Ez a színfoltok közt szerteszét villodzó, széttarkálló eszmecsere vagy csetepaté messzi túllendül az ábrázolt dolgok alakján, és olyan tisztára festői utalásokkal szövi keresztül-kasul az egész képet , ami az elvont képi szerkezetre, a színek önálló erejére tereli a néző figyelmét. A művészi feladat Aba-Novák számára épp ebben a kettősségben rejlik. A kép ne legyen egyszerű utánzata a tárgyi valóságnak, ugyanakkor pusztán öncélú, önmagába záruló elvont festészet se legyen. A festői fogások, a technikai jelenlét mellett, vagy azon keresztül a valóság sokfélesége mutatkozhasson meg. E képes eposzban kisebb közösségek (mint a vásárosok, cirkuszosok, kubikusok) élete a maga sokszínűségében rajzolódik ki.

60. Aba-Novák Vilmos - Album 12 rézmetszettel

    1. 

       50 db példány készült Gerevich Tibor előszavával.

       I. Szakállas önarckép (19,5x19,5 cm)
       II. Fürdőzők (19x19,5 cm)
       III. Fésülködők (18x22 cm)
       IV. Felső-bányai táj (19,8x19,8 cm)
       V. Megváltás (27,2x19,7 cm)
       VI. Székely Aladár arcképe (25,7x20,2 cm)
       VII. Harsányi Kálmán arcképe (31x26 cm)
       VIII. Tízparancsolat (20,2x28,3 cm)
       IX. Vízözön (33x41 cm)
       X. Kaszálók (Nagybánya), (32x43,4 cm)
       XI. Körmenet (35,2x45,4 cm)
       XII. Román tánc (Felső-bánya), (31,8x46,7 cm)

61. Aba-Novák Vilmos - Önarckép

    1. 

       Kiállítva:
       - Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest-Damjanich Múzeum, Szolnok, 1962. katalógus: 11.
       - Aba.Novák Vilmos. Csók István képtár, Székesfehérvár, 1964. augusztus–szeptember, 1964. katalógus: 1.
       - Negyven kép, három festő, egy gyűjtő. Dürer Terem, Gyula, 1993. június–július, katalógus: szám nélkül
       - Aba-Novák a "barbár zseni". MODEM, Debrecen, 2008. április 21. – július 6. katalóguson kívül

       Kiállítva és reprodukálva:
       - Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918–1928. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001. szeptember 27. – 2002. január 27. katalógus: 49.

       Reprodukálva:
       - Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2006. 12. kép

62. Aba-Novák Vilmos - Kosztolányi Dezsőné fiával, Ádámmal

    1. 

       1923-ban, a festmény születésének évében Aba-Novák Vilmos még kevéssé ismert alkotó. A húszas évek elején, bepótlandó a besorozás miatt felfüggesztett főiskolai tanulmányait, a rendszeres képzés hiányát, Olgyai Viktor tanítványaként újra beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára. Nagyobb kollekcióval első ízben 1922 őszén az Ernst Múzeum grafikai tárlatán lép közönség elé, festőként pedig ugyanitt két év múlva mutatkozik be. 1923-ban Kosztolányiék őt kéri fel a kettős családi arckép megfestésére. Ismeretségük meglehet, hogy évekkel korábbra nyúlik vissza, hiszen a festő gyermekéveit a várhegy lábánál fekvő Logodi utcában tölti, ugyanott, ahol a tízes évek végén a Kosztolányi-család is otthonra lel. De Kosztolányi Dezső egyébként is érdeklődött a képzőművészetek iránt. Felesége visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy külföldi utazásaik során nagy figyelemmel járta be a nevezetes képtárakat, rajongott Greco, Goya, Botticelli festészetéért, a hazai művészek közül pedig Gulácsy Lajos művészetének különös hangulata ragadta meg leginkább, “könyvtárába megszerezte a japán és kínai festők, a legújabb és a régi nagy mesterek reprodukcióit, és szobrokból, épületekből is gyakran mentett át verseibe formát, hangulatot." A Szegény kisgyermek panaszai ünnepelt költőjének portréját 1914-ben Tihanyi Lajos, az avantgarde Nyolcak festőcsoport tagja készíti el. (A mű csak reprodukcióból ismert.) Aba-Novák művészete Kosztolányi számára sem lehetett ismeretlen, hiszen első tárlatáról a Nyugatban Bálint Aladár is beszámol. Itt kiállított irodalmi ihletettségű, biblikus témájú rézkarcai (Pieta, Sírbatétel, Golgotha), markáns klasszicizáló formavilágukkal a kiüresedett avantgarde agóniájából valóban egyfajta művészeti újjászületés, megújulás ígéretét hordozták. Kettejük hosszú életű személyes kapcsolatának bizonyítékaként fellelhető Kosztolányi Dezső hagyatékában Aba-Novák Vilmosnak egy női aktot ábrázoló tollrajza is, valamint a festő, Kosztolányi halálakor küldött részvéttávirata. (MTA Ms. 4628/181)

       A kettős portré modelljei a költő felesége és a festmény elkészülésének idején nyolc esztendős kisfia, Ádám. Schlesinger Ilona (1885-1967), akivel 1913 májusában kötött házasságot Kosztolányi, gyermeke megszületéséig Harmos Ilona és Görög Ilona néven több fővárosi színházban (Magyar Színház, Belvárosi Színház, Vígszínház) lépett fel, később a húszas évektől számos folyóiratban jelentek meg elbeszélései, írásai. “Nekem a jóság, a jó szerelem vagy,/ az életemmel járkálsz, ha velem vagy" – írja élete hűséges társáról 1924-ben a Bús férfi panaszainak költője. Ilona valóban Kosztolányi legfőbb múzsája, támasza, segítője, társa. “Valósággal megesz, bekebelez, mint a vad népek a totemüket, s most én is beléköltöztem, az ő lényének megnövekedett részévé váltam… Olyan nélkülözhetetlenné és magától érthetődővé válik számomra, mint a levegő, amely körülvesz, vagy mint valami bódítószer, amelyet megszokik az ember… Már valósággal az ő szemével látok, az ő fülével hallok. Amit látok és hallok, elmondom neki, s ő megírja" – idézi fel két évtizedes kapcsolatukat Kosztolányiné két évvel a költő halála után kiadott életrajzában. 1915-ben született kisfiát, Ádámot, Kosztolányi valósággal bálványozza, nagy gonddal és figyelemmel neveli, figyeli, dédelgeti, legkedvesebb játszópajtását, legfőbb örömforrását, nagyreményű utódját számos versében megszólítja: “Új másikom, ki régit visszabűvölsz,/ kis reggelem./ Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még/ az élet,/ mert folytatódik és minden megújul/ tevéled" – írja említett 1924-es versciklusában, melynek egyik legfőbb ihletője a boldog családi nyugalom.

       Kosztolányi legkedvesebb múzsáinak, a hitvesnek és a gyermeknek állít emléket Aba-Novák Vilmos festménye is. Ilona kettős szerepben jelenik meg a képen: gyermekével az oldalán mint anya, valamint jobbjában nyitott könyvvel mint írónő. Vörös fotelba süppedt nyugalmas testtartásának, érett asszonyi szépségének dinamikus ellenpontját a kisfiú eleven mozdulata, elfordított tekintete teremti meg. Elhelyezésük fesztelen, de bensőséges kapcsolatot sugároz, amelyet Aba-Novák a két eltérő arányú alak mesteri összehangolásával ér el. A kettős arcképet Aba-Novák 1925 előtti műveinek választékos színvalőrökkel plasztikussá tett monumentális formanyelve jellemzi. Ezekben az években festészetének legjellemzőbb műfaja az aktábrázolás mellett a portré. Korai, festőművész barátait ábrázoló képmásai (Gosztonyi Gyula, 1914 k.;  Idrányi Tibor, 1919; Hanák József, 1922;) és önarcképei alkalmat adnak az új klasszikusan tömör festői látásmód és az elmélyült lélekrajz ötvözésére. Hasonló erényekkel bírnak az 1923-ban készült Kosztolányi-portré legközelebbi párhuzamai is, Dr. Kovács János 1921-ben született portréja és az Aba-Novákot feleségével megörökítő, 1925-ben született Kettős arckép.

       Mivel Kosztolányi Dezsőné és fia arcképe a család megrendelésére készült, a mű hosszú ideig nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Első alkalommal 1962-ben, a Magyar Nemzeti Galéria által rendezett Aba-Novák Vilmos életmű-kiállításán kerül bemutatásra. A kettős portrét ezt követően B. Supka Magdolna a festőről szóló monográfiájában is szerepelteti.

       Kiállítva:
       Aba-Novák emlékkiállítás. MNG 1962. Kat. sz.: 28. (Repr.)
       Aba-Novák Vilmos (1894-1941). Móra Ferenc Múzeum, 1986. május – június, kat. 2.

       Irodalom:
       B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 36., 7. kép
       Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Budapest, 1990. (2. kiadás)

        
        
        
63. Aba-Novák Vilmos - Fiatal lány portréja körül

    1. 

       Aba-Novák Vilmos markáns, karakteres festőisége korán megmutatkozott. Az 1910-es években még szolid impresszionisztikus képeket festő fiatalemberből 1919-20-ra egy az avantgárd képépítéssel teljesen tisztában lévő, a század eleji izmusokat - egyébként kortársaival egyetemben, vö. például Rabinovszky Máriusz 1924-es írását az izmusok elhalásáról - elparentáló, önérzetes alkotó vált, aki lépten-nyomon hangoztatta autodidakta nevelődését. Bár az első világháborút végigharcolta, közben - kórházi kezelése miatt is - hosszabb-rövidebb időket Pesten töltött, így - de különösen 1918-19 folyamán - lehetősége nyílt arra, hogy a forrongó hazai művészeti közéletben megpróbáljon tájékozódni. Amikor 1919 őszén Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel átvette Berény Róbert elhagyott Városmajor utcai műtermét, zsebében fontos művészi tapasztalatokkal fordult a klasszikus művészet felé. Ugyanekkor jutott hozzá Burger Cézanne und Hodler című műtörténeti elemzéséhez, amely a szín- és formakérdések egyik legkorszerűbb összefoglalásának számított. Fontos volt számára, hogy a szerző az avantgárd műveket a régi mesterekéivel párhuzamba állítva vizsgálta. A három fiatal festő - az érettebb Szőnyi Istvánhoz kapcsolódva - a régi festészetben elsősorban a szimbolikus tartalom és a heroikus formaképzés lehetőségeit kutatta. Ebből az okból figyeltek fel a fény-árnyékok drámai, spirituális kezelésére és a szűk képi térben elhelyezett monumentális figurák arányrendjére, mely végül festészetük alapja lett. Az 1920-as években Aba-Novák vastagon felrakott, ismétlődő, gyors ecsetvonásokkal dolgozta ki festményeit, ,,zsírosan dolgozott. A felületeken éppúgy érzékelhető a felrakás könnyedsége, hevessége, mint a visszaszedések, átfestések ismétlődése, a megdolgozottság. Ebben a technikai sajátosságban nemcsak kortársai, Szőnyi István és Patkó Károly kísérletező múzeumi festészetének a hatását kell észrevennünk, hanem egy tudatos visszanyúlást is, részben a közelmúlt avantgárdjához, részben Gauguin és Cézanne festészetéhez, részben pedig a még távolabbi múltba, Rembrandtig, Frans Halsig, sőt Rubensig és Tizianóig. Sőt, ha hozzátesszük, hogy Aba-Novák ekkoriban a festészetet párhuzamosan művelte a rézkarcolással és a tusrajzok készítésével, akkor válik igazán érthetővé ennek a gyors, mégis rendezett, strukturált ,,gesztus-festészetnek a gyökere. Grafikai műveiben szintén több hagyományt ötvözött, az Olgyai-osztályt foglalkoztató rembrandt-i drámai fény-árnyékolást és a közelmúlt aktivista, expresszionista grafikáját, elsősorban Nemes-Lampérth József, Uitz Béla érzelemdús, feszültséggel telített, pszichologizáló alkotásait. Aba-Novákot azonban ekkoriban még nem a stílus megalkotása érdekelte. Elsősorban a kép szerkezetességét kutatta Cézanne, a kubizmus és az aktivizmus nyomán. Másfelől meg akart tanulni rajzolni, vagyis a műtermi analitikus stúdiumokra koncentrált, ahogy maga kifejezte - ,,A formát vizsgálom a legabszolútabb értelemben . Minden, ami a külvilágban a szeme előtt megjelent, elsőként formát, ám leginkább struktúrát, egyfajta eredendő, ősformát jelentett a számára, amit ki kell fejtenie az anyagból. Erre szolgált a rajz. A rézkarc és a festészet pedig arra, hogy mindezt heroikus kompozíciókba rendezze. Nem különbözött ettől portréfestészete sem, amelyben elsősorban a modellek arcának, testtartásának, ruhájának szerkezetét kutatta, nem a felszín mögött megbúvó személyiséget. A fény-árnyék hatásokat leginkább a formák artisztikus elrendezésére aknázta ki, amely a fénnyel kifejezhető plaszticitást is folyton felülírta. Fried Géza arcképe (1922), Kosztolányi Dezsőné fiával, Ádámmal című portréja (1923) vagy Dr. Kovács János arcképe, mind egyazon erőfeszítés eredménye, s ebbe a sorba illeszthető bele az aukcióra kerülő, eddig beazonosítatlan leány arcképe is. Ha nem is valamennyit jellemzi a sötét háttérből apróbb éles fényhatások révén kiváló alakképzés, a beállítás manierisztikus mesterkéltsége azonban igen, másrészt a szín- és fényjátékoknak, de még a formáknak is, látványos alárendelődése az általános képszerkezet mintázatának. Ez a Cézanne-tól egyre tovagyűrűző problematika, mely áthatotta az egész századelőt, Aba-Novák minden arcképén felfedezhető 1919-27 között. Az aukcióra kerülő Fiatal lány arcképén a cézanne-izmus befolyása ellenére klasszikus megoldásokkal is találkozunk. Ilyen például az arcot és a vállakat kiemelő feltűnő fehér gallér a sötét térben. S ilyen, hogy az oldalról érkező fény lényegében csak az arcot világítja be, a többi forma lágy félárnyékban marad. Aba-Novák ekkoriban alkalmazott színrendszere sem engedte, hogy üde és világos képi tér jöjjön létre. Ez csak 1925-től változott meg, amikor egy zugligeti villa kertjébe költözött át, s rendszeresen módja nyílt a szabadban dolgozni. Ekkor az élénk színek prizmatikus rendje váltotta fel a sötét műtermi színeket. Az aukcióra kerülő 1921-23 körüli képmás - mely leginkább költői hangulatával varázsolja el a szemlélőt - kiváló minőségű, jellegzetes darabja 1920-as évek eleji ,,kereső stílusának.

       Proveniencia: egykor Pleidell János festőművész tulajdonában

       Abigail Galéria